A maffia megszállt egy benzinkutat: Tankcsapda klippremier és lemezbemutató - Alacskai benzinkút, 2012.11.08.

írta Hard Rock Magazin | 2012.11.22.

Az ország legnépszerűbb rock zenekarát volt szerencsém pár meglepő helyszínen látni: voltam már háztetőn, ill. a Hungaroring egyik kanyarjában, de a mostani meghívás is igen érdekesnek ígérkezett. Egy benzinkútra voltunk hivatalosak, ahová Pest egyik központi terétől szállították ki a meghívottakat és a szerencsés nyerteseket. Mert ez egy zártkörű rendezvény volt, a sajtó és pár szerencsés Tankcsapda-fanatikus számára, akik egy játék keretében nyerhettek jegyeket a bulira. A három tömött busz motoros felvezetéssel jutott el az M0-ás egyik kútjához, ahol a parkolóban egy méretes, fűtött sátrat húztak fel eme jeles alkalomból. Profizmus, ezt említettem anno, amikor a háztetőn látott koncertről írtam, és itt megint csak ezt tudom mondani.

 

 

Nem tudom, hogy a magyar benzinkút PR-osainak vagy a zenekarnak vannak ilyen ötletei, de nagyon díjazom! Maga az ötlet is elképesztő, de a megvalósítás is remek volt, igaz, apró döccenők becsúsztak a programba. A neten közvetítették az eseményt, ám sajnos egy kis csúszás miatt a kiírt időpontnál később lehetett a világ szemtanúja az új lemez egyik videoklipjének. Az eseményen nem mindegyik szereplő volt jelen a Számolj visszában szereplő hírességek közül, a rendezőn (Hajdu Szabolcs) kívül csak Bochkor Gábort és Radnai Pétert láttam. A körítésről csak elismerően tudok nyilatkozni, igazi eszem-iszom, terülj-terülj asztalkám volt, nagyon figyelmes kiszolgálásban volt részünk. Természetesen a magyar virtus hamar előjött, az ingyen kajára és piára vércseként csaptak le a meghívottak és a szerencsések, de ez már szinte mindenhol így van… 

A klip bemutatója előtti kis időt két rádiós műsorvezetőnek kellett volna kitöltenie, de ha valami nagyon zavaró volt az este folyamán, az az ő produkciójuk. Baromira semmitmondó és bárgyú volt, gyenge poénokkal próbálták elütni a késésből adódó szabadidőt, illetve a klip felvezetése is igen gyengére sikeredett. Majd jött a videó, aminek a végén vetítővászon fel, függöny szét, és a Tankcsapdás srácok ott álltak a benzinkútra applikált színpadon. Korrekt fényekkel és elegendő hangerővel, be is indult a bólogatás ezerrel a közönség körében. A koncert hamarosan megtekinthető lesz az interneten, így mindenki láthatja, nem is részletezném, elég annyi, hogy megidézték az új lemezt is, de természetesen nem maradhattak ki régebbi tételek sem. És egy olyan koncerten voltam, amin nem volt Mennyország Tourist, de pár keményebb tétel így is bekerült a programba. Ami nagyon tetszik a zenekarban, hogy az ilyen jeles alkalmakkor sem hazudtolják meg önmagukat és igenis be merik vállalni a rizikósabb tételeket, a keményebb szövegű dalokat.

Az eseményt támogató cégek részéről több vezető is jelen volt, és jó volt látni, hogy a dalokat teli torokból éneklik, és bólogattak is rendesen. Nem csak a rocker közönség headbangelt, hanem a kiskosztümös hölgyek és öltönyös urak is, ami igen érdekes látványt nyújtott. Nem sok zenekar tudja összehozni az „átlag” állampolgárt és a rockereket – anno, volt egy mondás, hogy Németországban szinte minden háztartásban van egy Toten Hosen-lemez, mostanság már szerintem egy-egy Rammstein CD is jut minden egyes családra, itthon pedig a Tankcsapda járhat hasonló cipőben. Amit nem is sajnálok, igenis legyen ott egy rock lemez, és ezekből a rajongókból pár ember legközelebb már nem csak Csapda koncertre fog eljönni. Sokan írják a neten, hogy a zenekar eladta magát, tegye is azt! Manapság mindenki pénzből él, és a zenekar olyan rendezvényeket csinál, amiket kevés magyar előadó engedhet meg magának, mind látványban, mind hangzásban. Ha szponzorok támogatása kell az ilyen rendezvényekhez, akkor igenis fogadják el a segítő kezeket és a befolyt összegekből látványos, arénákat megtöltő koncerteket adjanak. Csak annak akarnak adni, akik meg is érdemlik, és én mint rockzenét szerető azt mondom: inkább Ők, mint a pár napig reflektorfényben tündöklő senkik kapják a dotációt.

Azon szerencsések, akik ott voltak ezen az exkluzív rendezvényen, sokáig emlegetni fogják ezt a remek estét, és ezek a különleges alkalmak nem a semmiből születnek. A majd egy órás koncert után kis pihenést követően a zenekar tagjai kijöttek és válaszoltak pár kérdésre, illetve néhány ajándékot is elfogadtak a rajongóktól, majd pár szóban megemlékeztek a klipforgatásról és a lemez készítéséről. A rendező is mondott pár szót, bár szerintem a mondandója idején már máshol járt… Az élő közvetítést követően egy majd negyedórás várakozás után újra visszajöttek a srácok és dedikáltak mindent, amit csak az orruk alá dugtak, illetve rengeteg közös fotó is készült, megörökítve a jeles estét. Sajnos egy apró negatívum volt csak: igazából sajtótájékoztató nem volt, ez vagy nem is volt tervben, vagy volt, de idő hiányában elmaradt. Így kérdések nélkül, de remek és ritka koncertélményben volt részünk.

Laci, Fejes, Sidi, köszönjük ezt az egyedi premiert, várom, hogy legközelebb milyen „őrültséggel” fog kirukkolni a csapat, bár azt nem ígérhetem, hogy a világűrben is ott leszek a bulitokon…

Szöveg és fotó: Savafan

Külön köszönet Bakó Csabának!

Legutóbbi hozzászólások