Mindent bele!: Don Airey - A38, 2012.09.23.

írta Bigfoot | 2012.09.25.

Don Airey negyvenegynéhány éves pályafutása alatt talán könnyebb lenne megnevezni azokat a pályatársakat, akikkel nem zenélt együtt, hiszen megszámlálhatatlan album őrzi játékát. Bár játszott a Colosseum II-ben, a Rainbow-ban, Ozzyval, vagy Michael Schenkerrel, igazán ismert akkor lett, amikor tíz évvel ezelőtt Jon Lordot váltotta a Deep Purple-ben. Bár nem övezi olyan kultusz, mint nemrég eltávozott elődjét, vagy akár Rick Wakement vagy Keith Emersont, – akiről nagyon elismerően nyilatkozott nekünk is – mégis ott a helye a legjobbak között. Ugyanakkor érdekes tény az is, hogy szólólemezekkel nem kényeztetett el bennünket, hiszen a tavaly megjelent ’All Out’ csak a harmadik a sorban.

 

 

Ennek apropóján látogatott el hozzánk is egy tizennégy állomásos európai turné keretében, az előző nap Plzenben játszó társaság kilencedik helyszínként ejtette útba a magyar fővárost. Vegyes programmal érkezett a banda, hiszen nem csak a legutóbbi albumot igyekeztek prezentálni. Mindjárt az elején olyan erővel tolták a képünkbe a Rainbow klasszikusát, a Spotlight Kidet, hogy beleremegett a hajó. Aztán a zenekar rátért Airey saját kompozícióira, de nem csak az ’All Out’ albumról hallhattunk tételeket, hanem a 2008-as ’A Light In The Sky’ korong slágergyanús nótája, a Shooting Star is elhangzott. Az új lemezről nekem különösen tetszik a két háborús fantázia, a Wrath of Thor és a Tobruk, itt igazán szabadjára engedte ujjait a billentyűs sorokon. 

Az volt a jó, hogy Airey nem csupán kísérőzenészeket talált szólóalbuma promotálásához, hanem egyenrangú partnerekkel játszott a színpadon. Rob Harris gitáros ugyan nem kimondottan a klasszikus rock szcénából érkezett, hiszen 2000 óta oszlopos tagja a Jamiroquainak, de ezen az estén bebizonyította, hogy nincs rock vagy popzenész, hanem jó vagy rossz muzsikus közül lehet választani. Rob természetesen az első kategóriába tartozik, hiszen itt is olyan ízes, elsőrangú rockgitározást mutatott be, mely szerintem kielégítette mindenki ízlését. Tim Brown dobos és Alex Meadows basszusgitáros nem alkottak nagy technikai bravúrokat, de ritmusszekcióként olyan pontosan tették dolgukat, mint egy svájci óra. Nagyon egyben hangzott minden dal. Egyáltalán, nem a magamutogatásról szólt ez a buli, hanem a csapatmunkáról, bár azért mindenki megmutathatta, mit tud.

 A végére hagytam Carl Sentance énekest, ő az albumon is hallatja hangját. Nos, ez a magas hangadottságokkal bíró srác sem bírt hibázni. Például a Russ Ballard Since You Been Gone örökzöldjében (a Rainbow tette világslágerré) simán hozta a végén levő magas énektémát, de más nótákban is nagyszerű dolgokat művelt. A maga képére formálta a műsort, eszébe nem jutott belebújni Joe Lynn Turner, Graham Bonnett vagy éppen Ian Gillan bőrébe. Számomra két csúcspontja volt ennek a hangversenynek. Az egyik, amikor egy egyveleget játszottak Jon Lord és Gary Moore emlékére. Ebbe belefért a Colosseum II Inquisition fantáziája a hattyúdalt képező ’Wardance’ albumról, (kár hogy mást nem hallottunk ettől a nagyszerű formációtól) a Purple-től a Child In Time, (Itt Carl nem vállalta be legmagasabb hangokat) és mi más hangzott volna még el Gary Moore emlékére, mint a Parissiene Walkways. Rob Harris egyébként itt is kiválóan teljesített. A másik óriási élmény a Rainbow ’Down To Earth’ LP-jének befejezése, a Lost In Hollywood tekerése a hangverseny vége felé csendült fel. Nos, ebbe belecsempészték a Ronnie James Dio-éra egyik legfényesebben csillogó gyöngyszemét, az A Light In Blacket, konkrétan a gitár-orgona unisonot, mely eredetileg keretbe foglalja Ritchie Blackmore szólóját. A legvégén eljátszott Deep Purple standard, a Black Night pedig feltette az „I” betűre a pontot. Azonban nálunk elmaradt a Spencer Davis Group Gimme Some Lovin’ himnusza, előző este Csehországban ezzel zárták az előadást.

Tulajdonképpen egy életmű-bulit láthattunk, ahol Don Airey meg-megállt karrierje legfontosabb mérföldköveinél, kis falatokat bemutatva az egyes állomásokból. Igen, nosztalgiázni is jöttünk, mindez fantasztikusan friss energiával jött, melyben nem csak neki, kiváló zenészeinek is éppúgy része volt. Nem szóltak tökéletesen, időnként pont a Mestert nem lehetett hallani, de ez semmit nem von le a koncert értékéből. Azért többen is eljöhettek volna, egy ilyen zenész, mint Don Airey nem ennyi embert érdemel, pláne ilyen színvonalú műsort prezentálva.

A műsor:

1.Spotlight Kid (Rainbow)
2.People In Your Head
3.Shooting Star
4.Still Of The Night (Whitesnake)
5.Weiss Heim (Rainbow)
6.The Way I Feel Inside
7.Tribute To Gary Moore and Jon Lord (Medley of Inqusition, Child in Time Parissiene Walkways )
8.Fire (Jimi Hendrix)
9.Wrath Of Thor
10.Tobruk
11.Is This Love (Whitesnake)
12.Over The Rainbow
13.All Night Long (Rainbow)
14.Lost in Hollywood (Rainbow)

Ráadás
15.Since You Been Gone (Russ Ballard - Rainbow)
16.Black Night (Deep Purple)

Szerző: Bigfoot

Képek: meszo

Köszönet a Livesoundnak!

Legutóbbi hozzászólások