"Nem vagyok diktátor": Interjú Matt Molitivel, a Dark Empire gitárosával

Mikor a Dark Empire kiadta debütáló albumát 2006-ban, még úgy tűnt, csak egy újabb neoklasszikus gitárhős tűnt fel Amerikában, aki ügyes dalokban villantotta meg Malmsteen-imádatát. De a Hansi Kürsch svéd reinkarnációjának tekinthető Jens Carlsson gondoskodott róla, hogy a banda szélesebb közönséghez juthasson el: mind a ’Distant Tides’, mind a ’Humanity Dethroned’ kiemelkedett a power metal nagy átlagából az ő emlékezetes énekdallamainak, ill. Matt Moliti technikás gitárjátékának köszönhetően. Az utóbbi négy évben viszont mély hallgatás áradt csak a zenekar háza tájáról, míg végül idén, egy sokkal progresszívebb albummal, és új felállással tért vissza a Matt Moliti gitáros vezette zenekar. A Dark Empire karrierjéről, az aktuális ’From Refuge To Ruin’-ról, illetve gitárjátékáról Molitit kérdeztük.

HRM: Négy év telt el az előző Dark Empire album megjelenése óta. Miért kellett ilyen sokáig várnunk az új lemezre?

Matt Moliti: Az egyik fő oka annak, hogy ilyen sokáig tartott, míg előrukkoltunk egy új lemezzel, az volt, hogy próbáltuk megtalálni a megfelelő személyt Jens [Carlsson , a zenekar volt énekese – Tomka] helyére. Eléggé ironikus, hogy pont olyan valakiben találtuk meg, aki végig az orrom előtt volt. De emellett még az is hátráltatta a lemezfelvételt, hogy össze kellett azt egyeztetnünk mindenki időbeosztásával, napi munkájával és hasonlókkal. A dalok írása már 2010 januárjában elkezdődött és a demózással együtt 2010 augusztusára be is fejeződött, míg a lemezfelvétel 2010 szeptemberétől egészen 2011 augusztusáig eltartott, ugyanis apránként, részletekben kellett megcsinálnunk. 

HRM: Jens miért hagyta ott a bandát?

Matt: A Jensszel való szakítás kölcsönös megállapodáson alapult. Amerikai énekesre volt szükségünk, hogy többet koncertezhessünk, amit Jensszel, akit két másik banda is Svédországhoz köt [a Persuader és a Savage Circus – Tomka], nem lehetett megvalósítani, úgyhogy a legokosabb döntés az volt, ha megválunk tőle. Egyébként nagyon jó haver, jóban vagyunk egymással

HRM: Jens távozása után rövid ideig Urban Breed volt a Dark Empire énekese. Hogyan került annak idején a képbe, és hogyan került ki onnan ilyen hamar?

Matt: Urban az előző gitárosunk, Andrew Atwood révén került a zenekarba, akivel nagyon jó barátok. Mikor Andrew megkérdezte Urbantól, hogy szeretne-e csatlakozni hozzánk, igent mondott és nagyon lelkesnek tűnt, azonban nem sokkal később kiderült, hogy a zenekarral kapcsolatos elképzelései nem voltak összhangban az enyémekkel. Nem vagyok diktátor, de én vagyok a fő dalszerző, a zenekar az én gyermekem, tehát arra van szükségem, hogy olyan zenészekkel dolgozhassak, akik az én oldalamon állnak. Sajnos Urban nem így volt ezzel, ráadásul a dalszerzés terén is nagyon határozott elképzelései voltak. Sokkal jobb volt tehát végleg szakítani vele, mint úgy megtartani Őt énekesként, hogy nincs benne a szíve abban, amit csinál.

HRM: És hogyan találtál rá Brian Larkinra? Mit kell a rajongóknak tudni róla, hol játszott korábban, milyen zenei háttérrel rendlelkezik?

Matt: Brian körülbelül tizenhat éves korom óta a barátom. Eltekintve attól, hogy énekes, fenomenális gitáros is; a The Cleansing Fires végén hallhatjátok is a játékát, ugyanis a második és a negyedik szólót ő is játssza velem együtt. Egyúttal Brian az első ember, aki rajtam kívül énektémákat és dalszövegeket is ír a bandában, hiszen a Lest Ye Be Judged és a The Cleansing Fires nóták szövegét és énektémáit is ő szerezte.

HRM: Andrew Atwood, a második gitáros, szintén kilépett a zenekarból. Ő miért távozott, és miért döntöttél úgy, hogy nem veszel be helyére második gitárost?

Matt: Talán úgy fogalmazhatnám meg a legjobban, hogy habár Andrew és én zenészként jól tudtunk együtt dolgozni, a zenekarral kapcsolatos politikai/üzleti döntések vonatkozásában nem tudtunk dűlőre jutni. Most már újra jóban vagyunk, de sokáig nem beszéltünk egymással. A második gitárossal kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy a stúdióban értelmetlennek találom, mert egyedül is fel tudom játszani az összes gitár-részt. Hogy miért volt mégis velünk Andrew? Azért, mert a ‘From Refuge to Ruin’ album egyik szerzője volt (együtt írtuk a The Crimson Portrait riffjeit, mint ahogy a lemez utolsó nótájának, a The Cleansing Fires-nak a riffjeit is). Egyébként pedig, újra van második gitárosunk élőben, akit Christian Colabellinek hívnak, és nemcsak nagyszerű zenész, de nagyon jó vele együtt dolgozni.

HRM: Van már teljes jogú tagnak számító dobosotok?

Matt: Még nincs, de Matt Graff, aki a ‘From Refuge to Ruin’ korongon is dobolt, a koncerteken is játszik velünk. Ennek ellenére egy sokkal tartósabb valakit keresünk magunk mellé.

HRM: Ugyan már zenéltetek élőben együtt Briannel 2008-ban, de a ‘From Refuge To Ruin’ lemez alkalmával dolgoztatok először együtt stúdióban. Milyen volt vele a munka?

Matt: Nagyszerű munkát végzett Brian, az egész albumot két nap alatt felénekelte, ami már önmagában is figyelemre méltó, a karcos és kemény énektémákat is figyelembe véve.

HRM: Az új lemezen a power metal keményebb, összetettebb oldalát térképeztétek fel, és néha úgy érezni, a zenétekben most a progresszív részeké a főszerep, míg a korábbi lemezeiteken, főleg a ‘Distant Tides’ albumon inkább a hatalmas dallamok és a direktebb részek domináltak. Neked mi a véleményed erről?

Matt: Egyetértek ezzel. Az 1970-es évek progresszív rockzenéjén nőttem fel, és az olyan bandák, mint a Genesis, a King Crimson, a Pink Floyd, a Rush, stb. számomra minden idők kedvenc zenekarai. Bár ez az oldal mindig is megvolt a zenénkben, ennél a lemeznél tudatosan helyeztem előtérbe; azt hiszem, az előző Dark Empire albumokon is a progresszív nóták voltak a legjobbak (a The Forgotten Sin, vagy a The Apparition Sequence). Úgy döntöttem, hogy Mellotron segítségével inkább egy régi sulis, klasszikus billentyűhangzás irányába megyünk el némi Genesis által ihletett, tizenkét húros akusztikus gitár-résszel megspékelve, minthogy samplerről nyomott vonósoknál, illetve kórusoknál maradjunk. Ezenkívül, hogy őszinte legyek, nem nagyon hallgatok már power metalt, ami biztosan hatással volt a stílusbéli változásra.

HRM: A neoklasszikus stílusú gitárjátékod is háttérbe szorult. Állhat ennek a hátterében az, hogy a death és az időnkénti doom metal hatások nagyobb szerepet játszanak a zenétekben, mint korábban? 

Matt: Azt hiszem, leginkább azért hangzik így, mert a zenére, melyet játszom, kevésbé van már hatással a neoklasszikus stílus, mint korábban. Bár még mindig sok domináns fríg és harmonikus moll skálát használok, már nagyobb hatást gyakorol rám a fúziós jazz, melyet például a Black Hearts Demise szólójában is hallhatsz. Ami a death és a doom metal hatást illeti, ezek azok a metal stílusok, amelyeket a legtöbbet hallgatok manapság. Számomra a death metal az, amely a legkevésbé bír határokkal, hiszen a nagyon brutálistól az igen összetett, progresszív hangzásig is elmehet. Dalírás közben úgy érzem, ha egyszer kinyitom ezt az ajtót, akkor onnantól kezdve bármi megtörténhet. Az új lemezen a legjobb példa erre a The Cleansing Fires, melyben nemcsak lágy, akusztikus részeket, hanem egyúttal valószínűleg az egész album legkeményebb pillanatait is hallhatod. Mindez visszavezethető a fúziós jazz által befolyásolt gitárjátékomra, ugyanis a death metalt és a jazzt jellemző tonalitások nagyon hasonlóak, így a gitárjátékom arra is alkalmas, hogy az ilyen típusú riffeket is eljátsszam.

HRM: Manapság elég gyakori, hogy a zenekarok különböző metal stílusokat kevernek. Te is ebben a műfaj-keresztező hibridizációban látod a metal zene jövőjét?

Matt: Inkább remélem, hogy ez lesz a jövője. Megértem, hogy az embereknek szüksége van arra, hogy kötődhessenek bizonyos műfajokhoz, de számomra ez mind heavy metal, ember! Éppen annyira szeretem a Maident és a Sabbath-ot, mint a Death és a Carcass zenekarokat és mindazokat, melyek köztük vannak, érted? Én olyannak látom mindezt, mintha színek lennének egy festő palettáján, és ha a képnek, melyet éppen festek, egy bizonyos színre van szüksége ahhoz, hogy átjöjjön a lényege, akkor használni fogom. Tudom, hogy ez néhány ember számára megnehezíti, hogy megszeressen minket, de azt a zenét kell megírnom, amit a szívem diktál.

HRM: Mesélnél a 'From Refuge To Ruin’ szövegeiről? Van esetleg egy koncepció, mely végigfut az albumon?

Matt: Van valamiféle koncepció. Ahogy elkezdtem írni az első néhány dal szövegét, észrevettem, hogy mindegyik a romlás témája köré épül, bizonyos dolgok szétesése köré, legyen az akár a társadalom, a személyes kapcsolatok, vagy az ember józan esze, stb. – dolgok, melyek a menedékből a romlásba tartanak [ez a lemez címének a szó szerinti jelentése – Tomka]. És amikor észrevettem ezt a kibontakozó témát, utána már tudatosan törekedtem arra, hogy a többi szövegben is ennél a témánál maradjak.

HRM: Amikor Jens volt a Dark Empire énekese, az Interneten keresztül dolgoztatok, és nem sokat tudtatok élőben gyakorolni, játszani. Most már “rendes” bandának mondható a Dark Empire ebből a szempontból?

Matt: Nagyon is. A múlt hónapban először álltunk négy év után színpadra. Először csak regionális koncerteket fogunk adni, de aztán szeretnénk turnézni, vagy néhány európai fesztiválon részt venni.

HRM: Mondhatjuk azt, hogy a Dark Empire Matt Moliti bandája? Mekkora és milyen szerepet játszanak a többiek a zenekarban?

Matt: Ahogy azt már korábban is említettem, nem vagyok diktátor, de a Dark Empire az én gyermekem és az én kreatív vízióm. Ha azonban bárkinek van olyan ötlete, amely belefér ebbe a vízióba, az elképzeléseimbe, akkor használni fogjuk. Ennek az albumnak például több társszerzője volt, mint bármelyik korábbi Dark Empire korongnak. Említettem már Andrew és Brian közreműködését, de a basszerosunk, Randy Knecht szintén társszerzője volt a Black Hearts Demise riffjeinek és Urban is a szerzők között szerepel a címadó nóta szövegével. A ‘Humanity Dethroned’ lemezen mindent én írtam, most viszont nagyon élveztem, hogy csak a zenére koncentrálhattam, miközben Brian az énektémákkal foglalkozott. Ezért azt tervezem, a jövőben még inkább rá fogom testálni az énektémákkal kapcsolatos feladatokat.

HRM: Hogyan jellemeznéd a gitárjátékodat, a játékstílusodat? Milyen újdonságokat hallhatunk tőled a ‘From Refuge To Ruin’ albumon? Van esetleg valamilyen új technika, vagy gitár, amit kipróbáltál?

Matt: Nagyon kedvelem a technikás gitározást, de én azt gondolom, hogy sokkal fontosabb jó nótát írni, melyben a gitárjáték a dalnak bókol és nem ürügy arra, hogy önmagával kérkedhessen. A gitárosokat érdekelheti, hogy elkezdtem különféle tapping-technikákat is alkalmazni, melyek a szóló-részeket zárják le ezen az albumon, de belekóstoltam a váltott pengetésbe is néhány dalban. Ami a hangszereket illeti, átálltam a héthúros gitárok használatára, és már ilyeneken szereztem, illetve rögzítettem az egész lemezt, továbbá egy egész hanggal lehangoltam a hangszereimet (amit mindig is csináltam). Egy másik érdekesség a hangolás, melyet a tizenkét húros gitárnál használtam. A Genesis The Cinema Show című számából csentem az ötletet, ami abból a szempontból egyedülálló, hogy a két középső húr-pár egymástól oktávnyi távolságra van hangolva, így amikor megpengetsz egy húr-párt, két különböző hangot hallasz. Nagyon klassz.

HRM: Melyik gitárosok voltak a legnagyobb hatással a játékodra?

Matt: A legnagyobb hatással Michael Romeo, Jeff Loomis, Allan Holdsworth, Alexi Laiho, Yngwie és Jason Becker voltak, illetve vannak rám. De szintén egy csomó nagyon jó ötletet kapok olyan zenészektől, mint Greg Howe és Derek Taylor, valamint az egyik legújabb kedvencemtől, Emil Werstlertől a Daath-ból. Mindig is nagyon vonzott a több legatóval operáló stílus a szólózásnál, melyet Romeo, Holdsworth és Taylor segítségével sajátítottam el.

HRM: Jeff Loomis hatása például kifejezetten érezhető szerintem a ’From Refuge To Ruin’-on. Mit szólsz a legutóbbi szólólemezéhez?

Matt: Igen, szeretem Jeff játékát. Ő volt rám abban is a legnagyobb hatással, hogy elkezdtem használni a héthúros gitárt. A legújabb lemeze szerintem nagyszerű, különösen az a dal, melyben Ihsahn énekel. Örülnék neki, ha írnának egy egész albumot együtt.

HRM: Jártál a Berklee College of Music-ba. Hogyan befolyásolták a tanulmányaid a dalszerzésedet? A gyakorlatban is használod azt, amit ott elméletben megtanultál?

Matt: A Berklee-n sokat tanultam olyan dolgokról, mint a harmónia, vagy a négy részből álló zeneszerzés, az ellenpontozás, stb., de, hogy őszinte legyek, amikor zenét szerzek, legalábbis mostanában, egyáltalán nem gondolkodom elméleteken, csak leírom azt, ami jól hangzik. Ha valaha is elakadnék, vagy ha ki kellene találnom, hogy milyen hangsorok illenek bizonyos akkordokhoz, mindig ott van az elmélet, de azt gondolom, ennél sokkal fontosabb, hogy a füledet használd és hagyd, hogy az mutassa meg neked, mi működik és mi nem.

HRM: Mesélnél az iskoláról? Hogyan képzelje el egy laikus a Berklee-t, és az érzést, hogy milyen ode járni?

Matt: Kétségkívül van egyfajta presztízse a Berklee-nek, minekután több híres zenész is itt tanult, de ez akkor is csak egy iskola. Az, hogy átlépted a Berklee küszöbét, nem fog varázsütésre jobb zenésszé változtatni. Az egyetlen dolog, ami viszont igen, az a kitartó és kemény gyakorlás, amelyet viszont az iskolában, vagy az iskolán kívül is elvégezhetsz. Vannak, akik jobban tanulnak iskolai környezetben, és az ilyesfajta fegyelemhez a Berklee tényleg nagyon jó.

HRM: Egy ideje gitártanárként dolgozol. Milyen szerepet játszik az oktatás az életedben?

Matt: Mivel főállásban vagyok gitártanár, nagy szerepet játszik az életemben. Helyileg egyébként egy School of Rock elnevezésű franchise intézményben tanítok, ami teljesítmény alapú, tehát a leckék mellett a gyerekek csoportokra bontva gyakorolnak és szerepelnek élőben is. Általában a haladó tanulókkal, illetve a metal arcokkal foglalkozom, és nagyon klassz látni, hogy milyen ügyes néhány gyermek, ami ugyanakkor kicsit ijesztő is. A felét nem tudtam ilyen idős koromban megcsinálni annak, amit néhány gyerek már megtud! Ezenkívül Skype-on is adok órákat, ami azért nagyszerű, mert ezen az úton bárkit taníthatsz a világon.

HRM: Nyomon követed a legújabb lemezmegjelenéseket a metal színtéren? Vannak új kedvenceid?

Matt: Igen, igyekszem nyomon követni az eseményeket, mind a régebbi, mind az új, feltörekvő bandák tekintetében. Az ebben az évben megjelent lemezek közül nagy kedvencem az új Overkill album, az Asphyx és természetesen Jeff Loomis legújabb korongja. Az elmúlt évben pedig a Symphony X, a Mastodon, az Obscura és a Decapitated albumait élveztem leginkább.

HRM: Mi a véleményed az illegális letöltésekről? Segít az egy olyan bandának, mint a Dark Empire, vagy megfoszt attól a kis jövedelemtől is, amit megkeresnél?

Matt: Ez egy „kétélű kard“ számunkra. Biztos vagyok benne, hogy szereztünk így az évek során új rajongókat magunknak, ami természetesen nagyszerű, ugyanakkor olyan, mintha pofon vágnának, amikor egy új albumért, amibe annyi kemény munkát és több ezer dollárt öltél, nem fizet valaki, aki egyébként szereti a zenédet. Az egyetlen dolog, amit ezzel kapcsolatban mondani szeretnék az embereknek, hogyha szeretnek egy előadót, támogassák Őt, vásárolják meg a zenéjét, vásároljanak a merchandise-ból, vagy nézzék meg Őt élőben.

HRM: Először közvetlenül az interjú elején akartam feltenni ezt a kérdést, mert teljesen érthetetlen számomra: miért nincs egy rendes honlapotok? A Facebook profilotokon eszközölt frissítéseken kívül nagyon nehéz információkat szerezni a zenekarról.

Matt: Ebben nagy szerepe van annak, hogy négy évig inaktívak voltunk. Most, hogy így újra nekilendültünk, már van értelme annak, hogy megint legyen egy megfelelő honlapunk. Próbálok aktív maradni a Facebookon, mert azt gondolom, manapság nagyon fontos, hogy létezzen, működjön a rajongókkal való kommunikációnak ez a közvetlen vonala.

HRM: Végezetül: mit tudsz Magyarországról? Mit üzensz a magyar Dark Emire rajongóknak?

Matt: Azon kívül, hogy sok gyönyörű nő van nálatok? (nevet) Sajnálom, nem túl sokat. Ha nem tévedek, van néhány jó metal fesztivál Magyarországon. A rajongóinknak pedig azt üzenem, hogy köszönjük a támogatásukat, mely tényleg nagyon sokat jelent nekünk. Terjesszétek a hírünket, és akkor talán Magyarországra is eljutunk egyszer, hogy szétrúghassunk pár segget!

Tomka

Fordította: Szöcske