HRM Top 100: 60-51

írta Hard Rock Magazin | 2012.04.29.

Félidő! Persze a játékosok megint csak egy hétre vonulnak le a pályáról, jövő héten folytatjuk listánk második felével. 50 lemezen túl vagyunk, amelyek egytől-egyig a rock történelem kiemelkedő alkotásai. A mostani tízes csapat sem okozhat senkinek csalódást, mert ezúttal (is) tíz darab örök klasszikus került terítékre. Ne feledjétek: május 5-éig, azaz szűken egy hétig lehet még jelentkezni a Top 100-hoz kapcsolódó tippjátékunkra!

 

 


Ozzy Osbourne: No More Tears (1991)

Most komolyan: ha egy azon albumon szerepel Ozzy, Lemmy és Zakk Wylde, akkor abból sülhet ki rossz? Na ugye, hogy nem! Bár Zakk akkor még kis taknyos volt a két rock’n’roll istenséghez képest, bőven kivette dalszerzőként is a részét. Hihetetlen, hogy a metal leszállópályára került akkoriban, amikor ilyen albumok születtek. Kis érdekesség, hogy a Hellraiser című szám végül a kultikus, azonos című horrorfilm harmadik részének egyik betétdala lett, igaz, a Motörhead előadásában. (Jocke)

Jethro Tull: Aqualung (1971)

Az Ian Anderson vezette brit Jethro Tullnak egyik – ha nem a – legnépszerűbb alkotása az ’Aqualung’ (több mint 7 millió példány talált gazdára belőle), amely a klasszikus progresszív rock műfaj megteremtésében is hatalmas szerepet játszott. A hit és a vallás kérdéskörét boncolgató lemezen megbonthatatlan egységgé kovácsolódott a folklór, a progresszív rock, a hard rock és a blues. Még ha a Jethro nem is ért el olyan gigászi sikereket, mint a Yes vagy a Pink Floyd, egynéhány anyaguk – köztük az ’Aqualung’ – azonban máig hivatkozási alap (többek közt még a Maiden is feldolgozta a Cross-Eyed Mary-t a ’83-as ’Trooper’ maxin). (Mike)

Ozzy Osbourne: Blizzard Of Ozz (1980)

Sokk volt a rockzene világának, hogy a legendás Black Sabbath eredeti felállása széthullott. Ozzy nem állt éppen a legjobb kilátások előtt, egészen addig, amíg sikerült nem csak magára találnia, hanem elkápráztatta a nagyérdeműt egy hatalmas dobással. Pedig fel volt adva neki a lecke, hiszen eredeti bandája az egyik legsikeresebb albumát adta ki néhány hónappal a ’Blizzard’ megjelenése előtt. Mi volt a megfejtés? Egy alig 23 éves gitáros fiú, akinek végül helye lett minden idők legnagyobb bárdistái között. Randy Rhoads rövid pályafutása alatt annyit tett hozzá a rock történelemhez, amennyit sokan egész munkásságuk alatt képtelenek voltak. Az album minden tétele zseniális lett, s a Crazy Train és Mr.Crowley dalokkal pedig Ozzy történelmet írt. (Adamwarlock)

Mötley Crüe: Dr. Feelgood (1989)

Egy önpusztító, vitáktól, összetűzésektől, verekedésektől sem mentes alkotói éra lezárása, mégis a Mötley Crüe talán legizgalmasabb, hihetetlen sikereket elért kiadványa. Nehéz szülés volt, hiszen még Rob Rock producer is úgy írta le a csapatot, hogy „négy Los Angeles-i keményfiú, akikben mindig benne volt egy üveg bor, és állandóan egymás torkának estek”.  Hogy ne follyon vér a stúdióban, az együttes tagjai külön-külön rögzítették a saját sávjukat. Talán éppen a feszültségek miatt vált ennyire elementáris erejűvé ez a kiadvány.  Veszettül erős anyag! (Pearl69)

Gamma Ray: Powerplant (1999)

A germán gyökerekből táplálkozó europower színtér egyik legfontosabb lemeze, az ezredforduló legmeghatározóbb metal zenekarától. A lemez a Kai Hansen által megteremtett stíluselemek tökélyre fejlesztése mellett olyan érdekességekkel is szolgál, mint a hírhedtté vált Pet Shop Boys feldolgozás, vagy az egyesek szerint Manowar-paródiaként született Heavy Metal Universe(Bazsa)

Megadeth: Rust In Piece (1990)

Dave Mustaine-ék legsikeresebb, Grammy-jelölt mesterműve, amelyet az akkor új, bivalyerős Mustaine-Friedman-Ellefson-Menza felállás rögzített Mike Clink producerrel. Ezzel a lemezzel kapta meg a Megadeth a neki kijáró, mainstream elismerést, a ’Rust In Peace’ pedig máig a ritmikailag és technikailag komplex, a progresszivitás felé kacsintgató, űrhideg-paranoid thrash metal egyik felülmúlhatatlan klasszikusa. (Tomka)

Bruce Dickinson: The Chemical Wedding  (1998)

Az ’Accident Of Birth’ után hasonlóan erős anyaggal állt elő az Iron Maiden akkor éppen szabadon futó (Running Free) torka. Nem véletlen jött ez a siker, hiszen, Roy Z producer segítségével Dickinson visszatalált a metálhoz, és régi jó cimborája, Adrian Smith is beállt pengetni a csapatba, sőt dalíróként is kivette a részét a munkából. Nem csoda, hogy ekkor Harris lapátra tette Blaze Bayleyt és visszarángatta a Pilótát a Maiden frontemberi posztjára. (Bigfoot)

Led Zeppelin: In Through The Out Door (1979)

1976-ban a Zeppelin már válaszolt a punkoknak, ’79-ben a new wave és a diszkóhullám következett. A nagyközönség máig vitatja zsenialitását, pedig a zenekar nagyságát és tehetségét nagyszerűen bemutatja ez a blues, hard rock, new wave és világzenei megoldásokból operáló, újszerű kompozíciókból táplálkozó lemez, a csapat utolsó teljes értékű kiadványa. (Tshaw)

Nightwish: Oceanborn (1998)

A maga nemében zseniális, ám kissé még gyermekbetegségeivel küszködő debüt után az első darabja annak az albumtriónak, mely a 2000-es évek elejére totális Nightwish őrülettel fertőzte meg a tizenéves rockertársadalmat. A későbbi, filmzenéses, epikusabb vonal helyett még direktebb, egyszerűbb hangszerelésű, szóló, és gitárorientáltabb volt a muzsika, a lemez dalait pedig azóta is sok régi fan kívánja vissza elkeseredetten a koncertrepertoárba. (MMarton88)

Jethro Tull: Thick As A Brick (1972)

A progresszív rockzene egyik legtöbbet emlegetett alkotása, a stílus legfényesebb lapjait írták tele e konceptalbummal, mely gyakorlatilag egy dal. Ian Anderson és gárdája mondhatni ezzel a lemezével érte el pályája csúcsát, melyen még nagyon sokáig ott is maradt. Csodás dallamok, ütemváltások, lendület, brilliáns zenei megoldások, így nem csoda, hogy az öreg fuvolás 40 év elteltével újra előveszi e művét és idén ismét megsétáltatja a Föld kerekén. (Nagybandi)

 

<<<<<<                                                                                                                               >>>>>>
 (70-61)                                                                                                                               (50-41)

Legutóbbi hozzászólások