Corrosion of Conformity: Corrosion of Conformity

írta P.A. | 2012.03.24.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Candlelight Records

Weblap: http://www.coc.com/

Stílus: Stoner

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Hat hosszú év telt el a legutóbbi, ’In The Arms of God’ című lemez megjelenése óta, és mivel Pepper Keenan gitáros/énekes a Down nevű bandával van elfoglalva, így a COC többi tagja úgy döntött, hogy nem várnak Pepperre, nélküle írják meg az új lemezt. Külön érdekesség, hogy ugyanez a trió készítette el az 1985-ben megjelent klasszikus ’Animosity’ lemezt is, szóval az évek során, a rengeteg tagcserén átesett banda visszatért eredeti felállásához. (A ’84-es bemutatkozó lemezükön - ’Eye For An Eye’ - Eric Eycke énekelt, aki nem volt alapító tag és röviddel a lemez megjelenése után ki is lépett.)

Jogosan feltételezhetjük tehát, hogy egy nosztalgikus albummal állunk szemben, és ezt erősíti meg a borzalmas című nyitónóta, a Psychic Vampire. (Érthetetlen számomra ez a sekélyes vámpír dömping, ami az elmúlt években tapasztalható filmekben, könyvekben, zenékben. Szegény, megboldogult Lugosi Béla - az 1931-es klasszikus Drakula film főszereplője - biztosan forog sírjában ezektől az értéktelen utánzatoktól, és ki tud manapság olyan félelmetes zenét szerezni, mint Philip Glass? Ha valaki hallotta tőle a ’Drakula’ filmzenéjét vonósnégyesre komponálva tudja, miről beszélek.)

A River of Stone egy tökös, változatos, igazi stoner gyöngyszem, remek ritmusokkal, fogós refrénnel, pofás gitárszólókkal. A következő punkos, lendületes Leeches egyszerű dallama csupán ingujjból kirázott rutinmunka, míg a hangulatos, merengős El Lamento de Las Cabras szomorkás témái a Mastodon egyes dolgaival rokoníthatók. Szerencsére van még tartalék a veterán rockerekben, legalábbis ezt mutatja a dögös, gyors, hatalmas refrénnel megtámogatott Your Tomorrow, és a The Doom címre keresztelt, nehézsúlyú ólom riffekket száguldó tempókkal megvadító mestermű is. Ha ilyen nótákkal lenne telepakolva a korong, akkor akár egy új klasszikus is születhetett volna, de sajnos becsúsztak olyan rutinszerű darabok is, mint a The Moneychangers, vagy a lassan őrlő Come Not Here, de a fekete albumos Metallica-t idéző What We Become sem tartogat sok emlékezetes momentumot. Persze nem kell megijedni, nem rosszak ezek a nóták sem, csak hiányozik belőlük az az ötletesség, ami például a The Doom tételt olyan nagyszerűvé varázsolja. Talán az egész album legunalmasabb tétele a Rat City a pofonegyszerű menetelős dallamaival, kiszámítható gitárszólóval. A lemez végére jutott még egy igazán jó darab Time of Trials címmel, amire megint csak lehet egy jót bólogatni, öklöt rázni. A deluxe verzióhoz hozzácsaptak még két teljesen jellegtelen, felesleges nótát, a Canyon Man-t és a The Same Way-t. Senki nem veszít vele, ha kihagyja őket.

Pontszám: 6.5