"Mi vagyunk a...": Lovreck

írta Hard Rock Magazin | 2011.12.20.

Ezúttal a „Marshall Arca Gitárverseny” győztese, Lovrek Krisztián küldte el nekünk bemutatkozó anyagát új bandájáról, az elsőlemezes Lovreckről.

 

 

„A Lovreck hivatalosan 2010 tavaszán alakult, miután Lovrek Krisztián legjobb barátja, Kárpáti Zoltán Zalán segítségével elkészítette három saját nótájának házi demófelvételeit, azonban a történet ennél sokkal régebbre nyúlik vissza. A ’90-es évek végén a Metallica hatására gitárt fogó Krisztián helyi kedvenc bandája az a komlói Hearty Laugh (1990-1998), amelynek alapító gitáros/dalszerzője Kárpáti Zoli volt. A vidék-szerte ismert és elismert csapat sikerei csúcsán a fővárosba költözött, ahol sajnos rövid idő múlva megszűnt, így a „nagy találkozás” ekkor még jócskán váratott magára.

Krisztián 19 évesen Komlón megalapítja az Illusion (2002) nevű formációt, ahol énekes/szólógitárosként debütál. Ekkor kezdi el megírni azokat a dalokat és szövegeket, amelyek az első Lovreck lemezanyag zömét képezik. Egy évvel az Illusion megszületését követően az együttes két részre szakad, Krisztián próbál új társakat találni – kevés sikerrel. Ekkor költözik Pécsre, de megfelelő zenésztársak hiányában inkább gitárjátékának fejlesztésére koncentrál. Az Illusion dobosát ebben az időszakban hívja el Zoli az akkor alakuló új zenekarába Budapestre, és gyakorlatilag a két komlói gitáros ennek kapcsán ismerkedik meg személyesen. Szintén ekkor indul el Krisztián „YouTube-hódító” útján, amely – a számos remek gitárverseny-helyezés mellett – ismertségének és elismertségének máig egyik fontos alappillére, a maga mára már több mint 1,7 milliós nézettségével!

A legendás gitáros Daczi Zsolt (Isten nyugosztalja!) biztatására 2006-ban Krisztián is Budapestre költözik, majd 2009-ben egy Mentes Norbival közös zenei munka után úgy dönt, mások szekerének tologatása helyett inkább folytatja saját csapatának, az Illusionnek sikerre vitelét – amit 19 évesen elkezdett. Ebben lesznek társai előbb Kárpáti Zoltán (ZZ – gitár/vokál), majd Horváth Gábor (basszusgitár), végül Veress Márton (dob). A zenekar neve kezdetben tehát Illusion, de ezt a zenésztársak hamarosan leszavazzák, helyette a Lovreck nevet javasolják, amelynek angol szlengbeli jelentése igen találó a zenekar szövegvilágának ismeretében.

2011 elején a teljes ritmusszekció lecserélődik, a Pokolgépbe távozó Marci és a saját projektjeire koncentráló Sexy helyére Károlyi Zoltán (dob) és Farkas István (basszusgitár) érkezik, a kvartett velük végre remek emberi és szakmai közösséggé formálódik, ahol abszolút azonosak a zenei gyökerek és célok is! 2011 nyarán a banda leforgatja első hivatalos videóklipjét a Rock TV stábjával, az Ugye érzed?! c. dalra, amely már látható a csatorna műsorán, és a YouTube-on egyaránt. 2010 őszétől ZZ és Krisztián elkezdi rögzíteni az első Lovreck album anyagát, amely ’Lélek-gyilkos’ címmel jelent meg december 8-án a Nail Records gondozásában, méghozzá a december-januári HammerWorld Magazin extra mellékleteként. A máris kiváló kritikákat kapott anyagon megtalálható a zenekar fent említett videó klipje, és a korong egyik dalának tabulatúrás gitárkottája is, honlapjukon pedig már szavazhatsz a lemezen található kedvenc dalodra és gitárszólódra!

 

 

A 2011-es évben tehát teljes gőzerővel beindul a Lovreck, videóklip és nagylemez, valamint Krisztián “Marshall Arca Gitárverseny”-győzelme – amelynek eredményeképp ő lesz 2012-ben az 50. születésnapját ünneplő gyáróriás hazai arca – a teljes nyomtatott és online zenei szaksajtó figyelmét felkelti, így a számtalan netes megjelenés mellett a legnevesebb hazai lapok év végi dupla számaiban is kivétel nélkül megtalálható a csapat. A zenekar célja, hogy intellektuális metálként aposztrofált muzsikáját minél több emberhez eljuttatva kemény, kitartó munkával a lehető legnagyobb elismerésre tegyen szert a közönség soraiban és szakmai berkeken belül egyaránt, miközben rendkívül igényes magyar szövegeivel, és zenéjével igyekszik betölteni a Tankcsapda mögött kialakult évtizedes űrt is a hazai zenei életben.”

Elérhetőségek:

www.lovreck.hu

www.facebook.com/LOVRECK

A csatolt képek online linkjei: 

http://i133.photobucket.com/albums/q79/sceletor/LOVRECKszrlapfront.jpg

http://i133.photobucket.com/albums/q79/sceletor/LOVRECKszrlapback.jpg

Legutóbbi hozzászólások