Bloodbound- Nosferatu
írta garael | 2006.06.10.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A képregény - és talán a film - műfajában crossovernek nevezik,mikor két különálló történettel rendelkező kultikus figurát egyetlen sztoriban hoznak össze: lásd például Superman és Batman gyakori találkozását a Comics világában , vagy a filmekből az Alien and Predator, esetleg a Freddy és Jason szuperprodukciókat. Nos, a zenében igen nehéz ilyen mutatványt létrehozni, a svéd fiúknak azonban valamilyen szinten, sőt szinteken sikerült ez. Nosferatu alakját a német expresszionista filmipar teremtette meg, mégpedig Bram Stoker Drakulájának parafrázisaként: olyan rút vámpírt, mint ez a fekete-fehér filmkockákról lelépő szörnyeteg, azóta sem sikerült a filmvászonra varázsolni. Nos, most ez a jól sikerült horror-alak találkozhatott aztán a metal egyik leghíresebb monsterével ,az Iron Maiden egyszer széteső, máskor csuhába bújó emblematikus figurájával, Eddie-vel- a jól sikerült albumon ugyanis olyan remek, svéd-vérben, izé ízekben tunkolt Iron Maiden -es metalt hallhatunk, hogy arra valszeg minden true harcosnak könnybe lábad a szeme - márha illene egy harcoshoz a sírás. A Bloodbound nevű zenekar pedig úgy bukkant fel a metal színtéren, mint a több napos vízizombi a víz tetején, hogy magával ragadja áldozatát a mélybe. Image-ükben - és itt ismét visszautalnék a crossoverre - a legelvetemültebb black éra külsőségeit próbálják közvetíteni az arcfestéses és pentagrammos bohóckodással, némi képzavart okozva ezzel a horrorban járatos hallgatónál ( az északi népek mitológiája , a sátánizmus, és a görög- szláv gyökerű vámpírizmus némileg összekutyulva jelenik így meg a végtermékben), ám a zene maga jó öreg heavy metal , Tad Morose-os, és galoppozós hatásokkal, deja vu-t okozó dallamokkal, hősies, nagyívű témákkal. Már rögtön a kezdő Behind The Moon olyan lovasrohammal kezd, melytől a gyáva ellenség bizonyára összecsinálja magát, az egyszeri heavy fan pedig mosolyogva bólogat a tradícionális dallamokat hallván, melyeket még némi kis vokális kísértet, izé , kíséret is tuningol. Különösen erős Maidenes dallamokban a második szerzemény az , Into The Dark is, ám Eddie a címadó Nosferatu -ban tántorog ki igazán, hogy megküzdjön a rivális punnyadtpöcsű vámpírral: sejtelmes, lassú intro, majd galopproham, és nagyívű téma, némi oózással - mintha ismerős lenne, nem? Mindenesetre a fiúk úgy tudnak lopni, hogy azt megbocsáthassuk nekik, lévén, hogy amúgy tehetséges dalszerzők, és tudják, mitől döglik a légy, vagy a vámpír, vagy a franc tudja, milyen kártékony féreg. Persze felbukkan itt egy másik szörnyalak is, ha jobban belehallgatunk a dalokba: a Helloween Keeper of the seven keys-es csuklyása is tiszteletét teszi némi speedelésben: a Crucified, vagy a Fallen From Grace-re akár rá is tudnám énekelni a helloween eredetiket.
Legutóbbi hozzászólások