The Poodles: Metal will stand tall

írta garael | 2006.06.02.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Lionheart Records

Weblap: www.poodles.se

Stílus: hard rock/ dallamos metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Mostanában kevés olyan hülye zenekar nevet hallottam, mint eme svéd bandáét, s bevallom őszintén, némiképp el is riasztott az album meghallgatásától: egyrészt mivel valami idióta punk zenekarnak gondoltam őket, másrészt szinte - számomra- az ismeretlenségből próbálták hí­rdetni a svéd acél uralmát Európa kies tájain. Honlapjukra rákukkantva, és a banda képét tüzetesen megvizsgálva - a csoportképeken egy egész tenyészfalka pudlit leltem ( ha nem pudli, akkor bocs),plusz még négy borzas úriembert, kikből kettő a kék osztriga helyi travi szárjaiként, egyikük sápkóros vámpí­rként és egyetlen normálisabb rockfazonként bámulnak bele a kamerába. Az első sokkot kiheverve aztán valami elcseszett glambandának gondoltam őket,- jóllehet a stí­lus megjelölésnél hard rock/metal volt látható - és mivel elég régóta forgott ilyen stí­lusú pomádé-metal a játszómban, adtam nekik egy esélyt, hogy felkerüljenek a tetszési indexemre. Nos, az első szám dallamai és szaggatott, kellemes gitárriffjei aztán rádöbbentettek, hogy szó sincs itt punkról, - és csak leheletnyit glamről - , a fiúk tényleg veretes, európai gyökerű hard rockban utaznak, és a pszichedelikus transzvesztita kinézetű énekes torkában broki helyett egy aranybánya lapul, már ha a metal hallgatóságot kincskeresőként aposztrofáljuk. A némi Harem Scarem hatást felvonultató kezdőszám után aztán robban a rock'n'roll bomba -Metal Will Stand Tall-, egy jó kis rockabilly-re visszavezethető, ám tökös metal felvezető riff után olyan refrén bontakozik ki, mely egyfajta melódia műholdként kering az ember koponyájában, ami bizonyí­tja a svéd űrkutatás eddig nem ismert, ám most lelepleződött titkait. Az énekes a csillagokat is leénekli az égről - csak le ne essen az a műhold - , hangjában meg van az a "tökös rekedtség", mely inkább az amerikai énekesek sajátja, ezzel együtt hangterjedelme bőven sikolykirályjá avathatná a heavy-power metal szigorúbb mezsgyéin is. Egymás után sorjáznak aztán az emlékezetes dallamokkal ellátott slágerek, a némi Europe-s megközelí­téssel bí­ró Night Of Passion, a csipetnyi samplerrel megáldott, kissé gótikus hangulatú Shadows, a kellemes, szaggatott gitárriffel horzsoló, amerikai í­zű Lie To Me, a kemény kötésű, Alice Cooper-es Kindom Of Heaven. A sorba még egy Ulravox feldolgozás is belefért, melyért azonban kénytelen vagyok egy fél pontot levonni, hiába, már a GammaRay Pet Shop Boys átiratát is rühelltem. Az énekes kvalitásai egyébként könnyen lemérhetőek a poénból feláriázott Song For You-ban, melyben a dalnok bohóckodva vicsorí­t egyet a rockénekeseket lenézők tábora felé, olyasformán, mint jó pár évvel ezelőtt a viccből a két centis deszkát ujjal átütő vietnami diák, ki állandóan vigyorogva figyelte a karate edzéseinket még a főiskolán ( be is kushadtunk ezután:D).

Pontszám: 9