Egy lemez két arca - P.Mobil: Mobileum
írta garael | 2009.07.08.
A P. Mobil várva várt új albuma kiemelt figyelemet vonzva "ihlette meg" a HRM szerkesztőit, az egyéniséghez mérten eltérő véleményeket generálva, melyekből kettőt a rovat szokásához mérten írásba is foglaltunk. Mivel minden tiszteletünk a csapaté, kezdjük a kritikusabb hangvételű írással, hogy aztán Szakáts Tibor kollégám pozitív kicsengéső szavaival, kellemes emlékeket hagyva zárhassuk az újabb Mobil fejezetet. A P.Mobilnak egy dologban sikerült megelőzni a nagy példakép Deep Purple-t: a köztudottan kacifántos családfával rendelkező angliai bíbortársulat csak a kalapját emelheti meg a mobilos utódcsapatok száma előtt, melyek az idő előrehaladtával a tagok permutációjával és variációjával hoztak létre amolyan magyaros család-erdőt. Az előd és az utódok viszonya persze általában nem volt felhőtlen, a múlt rendszer besúgásos, ellehetetlenítéses légköréből olyan méregteli kapcsolati viszony alakult, melynek viszály-magvai a demokrácia beköszöntével tudtak igazán csak szárba szökkenni. Nem véletlen, hogy némileg ironikus módon a szabadság szellemében kevesebb anyag íródott, mint a lánccsörgés közepette, jóllehet igazolásképpen Schuster Lóránt elévülhetetlen érdemeket szerezve oltotta lemezbe ezen időszak alatt a P. Mobil hagyatékot. Egyetlen album: a Kutyából Szalonna - mely a Kopaszkutya c. film folytatásának filmzenéjeként beharangozva vágta át némiképp a nosztalgiázni vágyó kultfilm imádó rockereket, hiszen zeneileg semmi köze nem volt a Szomjas féle mozi Hobo interpretálta kőbánya bluesához - vegyes fogadtatású produktuma volt az a dalcsokor, mely az 1994-es reunion után, Tunyogi, Zeffer, és Kékesi távozásával hirdette világgá, hogy a P.Mobil képes az asztalfiókon kívüli zeneszámokkal is előhozakodni. Az új tagok, Rudán Joe, és Póka Egon érkezése egy, ha arculatában nem is, ám zenei gyökereiben kissé megváltozott örökmozgót hozott létre, melyben a basszusgitáros elképzelései és Joe Coda-s múltja határozták meg a szikár, billentyű nélküli hangzáskép irányát. A Mobileum hazánk egyik - egyetlen - rockzenei lapjának mellékleteként igazán rajongóbarát módon jelent meg hosszú szünet után, egy olyan, gyászos örökség terhével, melyet legfőképpen az új énekesnek, Baranyi Lászlónak kellett elcipelni, ki dicséretére mondva, ha rogyadozó lábakkal is, de képes volt a feladatra. Nem véletlenül nyilatkozta Schuster Lóránt, hogy László remekül alakítható: sikerült is belőle egy amolyan Tunyogi-light vokálklónt formálni, aki ha elődjei színvonalát még nem, de belátható időn belül képes lesz hozni. Az első kellemetlen benyomás a lemez lejátszásakor rögtön a hangzással ért: a csapat valahol ottmaradt a Kutyából Szalonna stúdiójában, tudomást nem véve az eltelt tizenvalahány év technikai fejlődéséről, s még ha a koncepció része is volt a retro hatás, a lemez akkor is inkább egy demo csontszáraz és dinamikátlan megszólalását idézi. Ehhez kapcsolódva nem véletlenül említettem a Kopaszkutya féle klasszikus albumot: úgy gondolom, hogy ha a Kutyából Szalonna még nem is, ám jelen album bizony felfogható egyfajta zenei folytatásként, melyben a hard rockos, indulós himnuszok hátraszorulva adtak helyet Egon meghatározóvá váló blues- r'n blues univerzumának, még akkor is, ha konkrét dalszerzőként pusztán három számban szerepel a veterán bárdista. A gyökerekkel való azonosulást a szépen fogalmazva is "hatásként" felfogható riffek tömegei is erősítik, s jóllehet a Mobil sosem tagadta az esetleges újrahasznosítás létét - lásd Kopaszkutya jammelős jelenete -, az olyan nyilvánvaló "idézetek", mint a kezdő szám Creamet idéző hangsora, a Hol voltál King Kong Led Zeppelin Kashmirját újrajátszó kezdése, a Keresztfa és a Benzinkút Gary Moore-os futamai az idősebb korosztálynak minden bizonnyal kellemes deja vu-t fognak okozni - ha ez volt a cél, azt minden bizonnyal el fogja érni az együttes. A rhythm and bluesos hangvétel végigkíséri az egész lemezt, a stadionrockos - néha metalba hajló - törekvéseknek nyoma sincs, megmondom őszintén, hogy a lemez "slágerének" szánt Fegyvert Veszek a korai himnuszoknak a cipőfűzőjét sem kötheti meg. Nem mondom, hogy rossz ez az a heavy blues, de a felturbózott Hobo helyett én együtténekeltetős adrenalin bombákat vártam a gyakran túlnyújtott, a kelleténél többször ismételt refrének átkával terhelt szerzemények helyett. Persze mondhatjuk azt is, hogy ez a fejlődés része: erre az érvre én csak a kezemet tudom feltenni, akinek a blues felé fordulás az előrelépést jelenti, annak minden bizonnyal igaza van, sajnos azonban én inkább a "burnout" jeleként értelmezem a klasszikus, számtalanszor újrajátszható riffek dalláncra fűzését. Pár szó a szövegekről, melyek markánsan határozták meg mindig is az együttes imázsát: a társadalomkritikus jelleg megmaradt, melynek nézőpontjával persze lehet azonosulni, és szemben is állni, a banda küzdelmes életéből fakadó attitűdöt nem tisztem minősíteni, ám az olyan, prozódiai hibáktól hemzsegő dalszöveg mint a Hol Voltál King Kong, szerintem születése pillanatában sem öregbítette Schuster Lóránt dalszövegírói hírnevét, és a Zenekar Játszott Dalnok ügynökös, múltidézős megoldásainál is tudnék elegánsabbat elképzelni. Nem véletlen, hogy a bónuszként felrakott Az Anyaszív csodálatos, lélekszorító témája köröket ver az egyébként ebben a balladisztikus műfajban korábban otthonosan mozgó zenekari szövegekre. Nagyon szeretném szeretni az albumot, de nem megy. Talán túl öreg vagyok ahhoz, hogy levetkőzzem a nyolcvanas évekbeli Mobil zenei emlékét, talán túl rugalmatlan is, hogy ne tudjak azonosulni egy lassan 40 éve létező zenekar változás-igényével, de az is lehet, hogy pusztán az elvárásaim voltak egy olyan korszak lehetőségeihez mérve, melyet a nyugatról beáramló szabad zenei dömping némi keserű nosztalgiát maga után hagyva fújt a távolba. 10/6 Garael Az év egyik legnagyobb várakozása előzte meg a P. Mobil zenekar új lemezének megjelenését, ezért szerkesztőségünk úgy döntött, több szemszögből is megvizsgálja az anyagot.
Mint ismeretes, a csapat 11 év után jött ki friss anyaggal, de ez 11 év sem múlt el nyomtalanul a karrierjükben. Az utóbbi időkben inkább botrányairól és szélsőséges politikai megnyilvánulásairól elhíresült P. Mobil végre úgy döntött, felveszi a kesztyűt a mai korral és elkészíti következő sorlemezét.
A nyitó dalt már hallhattuk egy előzetesen, amire most is azt tudom mondani, hogy engem nagyon meggyőzött: kimondottan jó kezdőnóta, talán az egyik leghitelesebb és legeredetibb is a lemezen, de ennyire ne menjünk előre. Az első nagy negatív meglepetés akkor ért, amikor a második tracknél megszólalt Dio, Killing The Dragon dalának szinte egy az egybeni adaptációja. A másik mélyrepülése a dalnak, a szövege. A Hol voltál King Kong témája, a World Trade Center ellenni terrortámadást próbálja elmesélni, de valami olyan ízléstelen és számomra elfogadhatatlan stílusban, hogy itt kétségessé vált, egyáltalán végig hallgatom-e a lemezt. Ha valaki 2009-ben, magát kulturált európainak nevező ember, ezt a témát így látja, és ennek még hangot is ad, az erős szegénységi bizonyítványt állít ki magáról. A következő Istennel szemben is sajnos - mint ahogy a lemez dalainak javarésze - felismerhető, de nem fogok most minden egyes nótánál összehasonlítást tenni, viszont egy megjegyzést azért idetűznék. A hatvanas és hetvenes években még meg lehetett vezetni a népet a nagy nyúlásokkal, mert bizony akkor még keveseknek adatott meg a zene "ismerete", így rádióból leszedett, vagy illegális utakon az országba érkezett bakelit lemezekről elcsípett riffeket meg lehetett etetni a nagyérdeművel. Ma már ez, főleg ez internet világában, nem megy. Nem csodálkoznék, ha nemsokára a legnagyobb videó megosztón megjelennének az új P. Mobil dalok az eredetivel összehasonlítva. Mindettől függetlenül a dalok jók, és hangzásukban, valamint hangulatukban abszolút visszaadják a nyolcvanas évek magyar hard rock korongjainak hangulatát, persze kérdés, hogy ez volt-e a cél? Az Ötven éves férfi egy kimondottan szerethető nóta, emlékezetes riffel és a lendülettel, élvezhető vokállal. Nagyon jó kis koncertdal. Ezután éles váltás következik a Két legnehezebb szóval, ami egy vérbeli blues ballada, és ahogy ezt már megszoktuk a magyar blues dalok nagy többségénél, egy hányatott sorsú emberről szól. (Zárójeles megjegyzés, ami nem a P. Mobilnak szól: Mikor készül már végre pozitív kicsengésű, jókedvű blues dal kishazánkban?). Itt megállnék egy pillanatra a zenei teljesítmény mellett. ifj. Tornóczky Ferenc, aki egyébként fődalszerzője is az albumnak, nagyon ízesen, intelligensen gitározik végig a korongon, kimondottan jó hallani, de természetesen ez igaz Sárvári Vilire is. Talán az egyik legkényesebb pontja a P. Mobil zenekarnak mindig is az énekes kérdése volt. Baranyi László személyével azt hiszem, a legjobb döntést hozták. László abszolút a Tunyogi-féle vonalat viszi tovább, ami biztos csak javára válhat a bandának, főleg az élő előadásokon. No, és elérkeztünk ahhoz a dalhoz, ami a legnagyobb meglepetés számomra a korongon. A Keresztfa témája. a nagy Magyarország területén élő népek felsorolásával hozza össze a különböző etnikumokat, mint ennek a földnek egységbe kovácsolt lakóit fogalmazza meg a ...közös a föld, közös a hazátok... elvét. Ezt is megértük! Szinte hihetetlen...
Az Egészség és térerő egy nagyon hálás téma, amit már sokan feldolgoztak, de úgy látszik kifogyhatatlan a mobilvilág görbe tükrének tárháza. A dal kimondottan jó, feszes hard rock, a refrénét pedig ezrek torkából hallom már most, mondjuk egy fesztiválon. A Benzinkútnál végre elérkezünk egy vérbeli Póka dalhoz, ami összetéveszthetetlen. Persze Egon már ezt is megírta néhányszor, de valami miatt akkor is jó, talán mert kicsit színezi az amúgy nagyok nyúlásaitól hemzsegő anyagot. Lehet, hogy jobb lett volna, ha dalszerzői arányok egy kicsit jobban megoszlanak ezek között a remek muzsikusok között. A korong "metalja" a Zenekar játszott nekem abszolút bejött, ez egy igazi koncertdal. A hivatalos műsor zárótétele ismét egy Póka blues, igen találó címmel. A Móóóbil elbeszélő költeményben Schuszter Lóránt is szerephez jut, így a (bennem vegyes érzelmeket kiváltó) szövegírás mellett a főnök hangjával is hozzájárul az elmúlt negyven évet ünneplő dalhoz, amiben megemlékeznek egy-egy nagy Móóóbil dalról is.
A korongra három bónusz került még fel, ami kedvességnek valóban jó, de nem igazán kapcsolható össze a Mobileum album anyagával. Többször futottam neki az anyagnak, és bár a fent leírtakban sok kritikával éltem az új P. Mobil lemez kapcsán, mégis úgy érzem, szerethető lemez, és abban is biztos vagyok, hogy a zenekar rajongói nagyon fognak örülni a Mobileum korongnak. 10/7.5 Szakáts Tibor Szerzemények: 01. Fegyvert veszek
02. Hol voltál King Kong
03. Istennel szemben
04. Ötven éves férfi
05. A két legnehezebb szó
06. Keresztfa
07. Egészség és térerő
08. Benzinkút
09. A zenekar játszott
10. Móóóbil
11. Kaszárnya, kaszárnya (bonus track)
12. Az anyaszív-Ófrancia dal (bonus track)
13. Embered voltam (bonus track) Zenészek: Szakadáti Mátyás - dob, nagybőgő, vokál
Póka Egon Benedek - basszusgitár, vokál
Sárvári Vilmos - gitár, vokál
Schuster Lóránt - zenekarvezető
Baranyi László - ének, vokál
ifj. Tornóczky Ferenc - gitár, vokál
Legutóbbi hozzászólások