Sunstorm: House Of Dreams
írta JLT | 2009.06.10.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Egy közhelyszerű megállapítással kezdeném jelen beszámolómat, miszerint az idő néha nagyon lassan megy. Sokszor érzi úgy az ember, hogy egy vemhes lajhár is gyorsabban halad annál a tempónál, amivel a percek és az órák araszolnak előre. Nos jómagam pontosan ezt éreztem mialatt az új Sunstorm korongra vártam erősen epekedve. Aki ismer engem, vagy akár csak egyszer is kommunikált már velem, az tudja, hogy Joe Lynn Turner nálam a rock zene alfája és omegája, Ő nálam az abszolút és vitathatatlan Number 1. Szerencsére a Mester még mindig nagyon aktív, rendszeres időközönként szállítja szólólemezeit, időnként vendégszerepléseket is elvállal és most is éppen két zenekar sorait erősíti. Noha tudja mindenki, hogy akadnak a fémzene történelmében nyughatatlan és örökmozgó muzsikusok, akik szinte mindenhol ott vannak és úgy tűnik, hogy nem is létezhet a világ nélkülük, de én mégis mindig csodálkozom ezen művészek energiáján, lelkesedésén és profizmusán. Szerencsére Joe Lynn Turner is ezek közé a muzsikusok közé tartozik, és ugyan már Ő is közelít a hatodik X felé, még mindig töretlen erővel és kedvvel dolgozik, és készíti albumait. És akkor még nem is említem még mindig kiváló énekhangját, ami az évek folyamán nem kopott túl sokat, - talán az a legjobb kifejezés, hogy szikárabba, erőteljesebbé vált - nem vesztett számottevően varázsából, továbbra is ott van a legnagyobbak között, stílusoktól függetlenül. Nem véletlenül említettem ezt, hiszem elég csak megnézni azt a páratlanul sokszínű diszkográfiát, amit több mint harminc éves pályafutása alatt megalkotott. Nem fogom felsorolni az összes zenekart, ahol megfordult (a Rainbow és a Deep Purple neve gondolom azért sokat mondd), szerintem mindenki tudja, mit is tett le az asztalra a Mester. Most éppen a 2006os Sunstorm lemez folytatását készítette el, nem is akármilyen társaság kíséretében. A másik igazi húzónév ezen a korongon, Dennis Ward, akit én csak a "modern Roger Gloverként" szoktam emlegetni. Mindkettőjük kiváló basszusgitáros, remekül képzett muzsikus, és producerként és hangmérnökként is bizonyítottak számtalan esetben. Dennis Ward életművét még nehezebb összefoglalni, hiszen már-már megszámlálhatatlan albumon működött közre. Basszusgitárosként a Pink Cream 69, a Place Vendome talán a legismertebb munkája, de énekhangját is megcsodálhatjuk például a Khymera második és harmadik albumán, hangmérnökként és producerként pedig még hosszabb lenne a lista. Tényleg csak pár bandát ragadnék ki akikkel dolgozott: Angra, Crown Of Thorns, Edens Curse, House Of Lords, Krokus, Silent Force és még hosszan lehetne sorolni. Mondjuk ki nyugodtan, zseni ez az ember! Természetesen a House Of Dreams hangzásáért is Ő felel és ez garancia a minőségi megszólalásra. Persze a megszólalás még nem minden, kellenek jó zenészek és jó dalszerzők is azért, hogy egy lemez igazán jól sikerült alkotás lehessen. Két változás történt a csapatban az első koronghoz képest, a billentyűk mögé a Vanden Plas sorait is erősítő kitűnő muzsikus Gunter Verno érkezett, míg bekerült a bandába az utóbbi két évben szép sikereket arató Edens Curse bárdistája, Thorsten Koehne. Mindkettőjük bevétele jó döntés volt, hiszen képzett, nagy tudással rendelkező zenészek ők, akik hozzák azt, amihez nagyon értenek. Különösen Thorsten leigazolását érzem nagyszerű húzásnak, ismételten nagyot alakít, csodálatosan kezeli hathúros hangszerét, az utóbbi idők egyik legnagyobb felfedezettje a dallamos hard rock mezőnyben. Most pedig essen szó a dalszerzőkről, akikkel a Mester szövetkezett a korongon, és akik nagy szerepet játszottak abban, hogy ez a lemez olyan lett amilyen. Jim Peterik neve szintén nem szorul különösebb bemutatásra, Ő is egy igazi legenda, az évek során számtalan remek albumot készített például a kultikus Survivor zenekarral. Nemcsak az Ő szerzeményei találhatóak meg az albumon, hanem felbukkan egy másik név is, amire aor hívők rögtön felkapják a fejüket. Egy olyan úr, akinek szoba falait tizennégy platina és nyolc aranylemez díszíti. Nem csinálok tovább titkot belőle, Paul Sabu ,, aki még nem hallott róla az gyorsan pótolja ezt a hiányosságát. Paul mindig híres volt fogós refrénekkel és csodálatos énekdallamokkal átszőtt dalairól, amikben minden esetben nagy érzelmi töltet is volt, így roppant jó ötlet volt vele is szövetkezni a House Of Dreamsen. Nos mi más is tudna ez a szerzőgárda egy ilyen énekessel és producerrel-zenei rendezővel alkotni, mint melódia központú, fülbemászó refrénekkel megpakolt, érzelmes és roppant változatos aor muzsikát. Nem véletlenül használom a változatos jelzőt, hiszen a dalszerzők egyéniségének és zenei felfogásának köszönhetően egy sokszínű és izgalmas aor lemez alakult ki. A Paul Sabuval közösen írt dalok mindegyike azonnal sláger lenne, ha a 80as években járnánk. Az I Found Love például egy gyorsabb, tempósabb darab, már hallott, de cseppet sem unalmas riffel és remek billentyű témákkal átszőve igazi csemege az aor "keményebb" vonalát kedvelőknek. Lágyabb, finomabb nóta a Save A Place In Your Heart tulajdonképpen egy kis múltidézés, amiben a nagy ívű énekdallamok és remekül kivitelezett háttér vokálok lehetnek segítségünkre. Egy-egy ilyen dal hallgatása közben olyan érzésem van, hogy rossz korba születtem. A harmadik közös dal a Forever Now modernebb hangulatú alkotás, köszönhetően a gitártémáknak és tempónak, amik Turner kiváló dallamérzékével és előadásmódjával keveredve egy remek kis dalt eredményeznek. A Peterik vonal szintén három dallal van jelen, amik közül kettő csodálatos ballada. A Tears On The Page és a Say You Will minden kétséget kizárólag be fogja lopni magát a lassú és balladisztikus dalokat kedvelők szívébe. De a korábbi Survivor muzsikus nem csak visszafogott és lágy dalokat alkotott, hanem megírta a lemez egyik legjobb dalát, egy ízig-vérig hard rock nótát a Gutters Of Goldot. Pestiesen szólva akkora rock and roll, hogy leszáll tőle a hajam. Itt jön ki igazán a varázsa Joe Lynn Turner hangjának, ez az előadásmód, ez a hangszín, amiről mindenki tudja, hogy ki is áll a mikrofon mögött. Jómagam az ilyen típusú keményebb dalokkal szemben elfogult vagyok, de szerintem ezek állnak a legjobban a Mesternek. Nincs mese, igazi rock and roll bomba, különösen ajánlott kocsiban nagy hangerővel bömböltetni! Akad még egy igazán érdekes nóta a lemezen, mégpedig egy Jimmy Barnes feldolgozás a Walk On, ami az 1987es Freight Train Heart lemezen szerepelt, és nem kisebb ember írta, mint Desmond Child. Gondolom ezzel mindent el is mondtam a dalról, minden elemében igazi sláger, ahogyan azt Desmondtól megszokhattuk. Ahogy fentebb említettem Dennis Ward neve garancia az igényes és remek hangzásra, és most ismét kiemelném, hogy ez a korong úgy szól, ahogy egy aor lemeznek 2009ben kell. A csodálatosan megtervezett és kivitelezett borító és booklet is megérdemel egy kalapemelést, nagyon igényes körítést biztosítanak a lemeznek
Legutóbbi hozzászólások