Sunstorm: House Of Dreams

írta JLT | 2009.06.10.

Megjelenés: 2009

 

 

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.joelynnturner.com

Stílus: Aor

Származás: Egyesült Államok/Németország

 

Zenészek
Joe Lynn Turner - ének Dennis Ward - basszusgitár, vokál Thorsten Koehne - gitár Uwe Reitenauer- gitár Gunter Werno - billentyűs hangszerek Chris Schmidt - dob
Dalcímek
Divided Don't Give Up The Spirit Inside I Found Love Say You Will Gutters Of Gold Save A Place In Your Heart Forever Now Tears On The Pages House Of Dreams Walk On
Értékelés

Egy közhelyszerű megállapí­tással kezdeném jelen beszámolómat, miszerint az idő néha nagyon lassan megy. Sokszor érzi úgy az ember, hogy egy vemhes lajhár is gyorsabban halad annál a tempónál, amivel a percek és az órák araszolnak előre. Nos jómagam pontosan ezt éreztem mialatt az új Sunstorm korongra vártam erősen epekedve. Aki ismer engem, vagy akár csak egyszer is kommunikált már velem, az tudja, hogy Joe Lynn Turner nálam a rock zene alfája és omegája, Ő nálam az abszolút és vitathatatlan Number 1. Szerencsére a Mester még mindig nagyon aktí­v, rendszeres időközönként szállí­tja szólólemezeit, időnként vendégszerepléseket is elvállal és most is éppen két zenekar sorait erősí­ti. Noha tudja mindenki, hogy akadnak a fémzene történelmében nyughatatlan és örökmozgó muzsikusok, akik szinte mindenhol ott vannak és úgy tűnik, hogy nem is létezhet a világ nélkülük, de én mégis mindig csodálkozom ezen művészek energiáján, lelkesedésén és profizmusán. Szerencsére Joe Lynn Turner is ezek közé a muzsikusok közé tartozik, és ugyan már Ő is közelí­t a hatodik X felé, még mindig töretlen erővel és kedvvel dolgozik, és készí­ti albumait. És akkor még nem is emlí­tem még mindig kiváló énekhangját, ami az évek folyamán nem kopott túl sokat, - talán az a legjobb kifejezés, hogy szikárabba, erőteljesebbé vált - nem vesztett számottevően varázsából, továbbra is ott van a legnagyobbak között, stí­lusoktól függetlenül. Nem véletlenül emlí­tettem ezt, hiszem elég csak megnézni azt a páratlanul sokszí­nű diszkográfiát, amit több mint harminc éves pályafutása alatt megalkotott. Nem fogom felsorolni az összes zenekart, ahol megfordult (a Rainbow és a Deep Purple neve gondolom azért sokat mondd), szerintem mindenki tudja, mit is tett le az asztalra a Mester. Most éppen a 2006os Sunstorm lemez folytatását készí­tette el, nem is akármilyen társaság kí­séretében. A másik igazi húzónév ezen a korongon, Dennis Ward, akit én csak a "modern Roger Gloverként" szoktam emlegetni. Mindkettőjük kiváló basszusgitáros, remekül képzett muzsikus, és producerként és hangmérnökként is bizonyí­tottak számtalan esetben. Dennis Ward életművét még nehezebb összefoglalni, hiszen már-már megszámlálhatatlan albumon működött közre. Basszusgitárosként a Pink Cream 69, a Place Vendome talán a legismertebb munkája, de énekhangját is megcsodálhatjuk például a Khymera második és harmadik albumán, hangmérnökként és producerként pedig még hosszabb lenne a lista. Tényleg csak pár bandát ragadnék ki akikkel dolgozott: Angra, Crown Of Thorns, Edens Curse, House Of Lords, Krokus, Silent Force és még hosszan lehetne sorolni. Mondjuk ki nyugodtan, zseni ez az ember! Természetesen a House Of Dreams hangzásáért is Ő felel és ez garancia a minőségi megszólalásra. Persze a megszólalás még nem minden, kellenek jó zenészek és jó dalszerzők is azért, hogy egy lemez igazán jól sikerült alkotás lehessen. Két változás történt a csapatban az első koronghoz képest, a billentyűk mögé a Vanden Plas sorait is erősí­tő kitűnő muzsikus Gunter Verno érkezett, mí­g bekerült a bandába az utóbbi két évben szép sikereket arató Edens Curse bárdistája, Thorsten Koehne. Mindkettőjük bevétele jó döntés volt, hiszen képzett, nagy tudással rendelkező zenészek ők, akik hozzák azt, amihez nagyon értenek. Különösen Thorsten leigazolását érzem nagyszerű húzásnak, ismételten nagyot alakí­t, csodálatosan kezeli hathúros hangszerét, az utóbbi idők egyik legnagyobb felfedezettje a dallamos hard rock mezőnyben. Most pedig essen szó a dalszerzőkről, akikkel a Mester szövetkezett a korongon, és akik nagy szerepet játszottak abban, hogy ez a lemez olyan lett amilyen. Jim Peterik neve szintén nem szorul különösebb bemutatásra, Ő is egy igazi legenda, az évek során számtalan remek albumot készí­tett például a kultikus Survivor zenekarral. Nemcsak az Ő szerzeményei találhatóak meg az albumon, hanem felbukkan egy másik név is, amire aor hí­vők rögtön felkapják a fejüket. Egy olyan úr, akinek szoba falait tizennégy platina és nyolc aranylemez dí­szí­ti. Nem csinálok tovább titkot belőle, Paul Sabu ,, aki még nem hallott róla az gyorsan pótolja ezt a hiányosságát. Paul mindig hí­res volt fogós refrénekkel és csodálatos énekdallamokkal átszőtt dalairól, amikben minden esetben nagy érzelmi töltet is volt, í­gy roppant jó ötlet volt vele is szövetkezni a House Of Dreamsen. Nos mi más is tudna ez a szerzőgárda egy ilyen énekessel és producerrel-zenei rendezővel alkotni, mint melódia központú, fülbemászó refrénekkel megpakolt, érzelmes és roppant változatos aor muzsikát. Nem véletlenül használom a változatos jelzőt, hiszen a dalszerzők egyéniségének és zenei felfogásának köszönhetően egy sokszí­nű és izgalmas aor lemez alakult ki. A Paul Sabuval közösen í­rt dalok mindegyike azonnal sláger lenne, ha a 80as években járnánk. Az I Found Love például egy gyorsabb, tempósabb darab, már hallott, de cseppet sem unalmas riffel és remek billentyű témákkal átszőve igazi csemege az aor "keményebb" vonalát kedvelőknek. Lágyabb, finomabb nóta a Save A Place In Your Heart tulajdonképpen egy kis múltidézés, amiben a nagy í­vű énekdallamok és remekül kivitelezett háttér vokálok lehetnek segí­tségünkre. Egy-egy ilyen dal hallgatása közben olyan érzésem van, hogy rossz korba születtem. A harmadik közös dal a Forever Now modernebb hangulatú alkotás, köszönhetően a gitártémáknak és tempónak, amik Turner kiváló dallamérzékével és előadásmódjával keveredve egy remek kis dalt eredményeznek. A Peterik vonal szintén három dallal van jelen, amik közül kettő csodálatos ballada. A Tears On The Page és a Say You Will minden kétséget kizárólag be fogja lopni magát a lassú és balladisztikus dalokat kedvelők szí­vébe. De a korábbi Survivor muzsikus nem csak visszafogott és lágy dalokat alkotott, hanem megí­rta a lemez egyik legjobb dalát, egy í­zig-vérig hard rock nótát a Gutters Of Goldot. Pestiesen szólva akkora rock and roll, hogy leszáll tőle a hajam. Itt jön ki igazán a varázsa Joe Lynn Turner hangjának, ez az előadásmód, ez a hangszí­n, amiről mindenki tudja, hogy ki is áll a mikrofon mögött. Jómagam az ilyen tí­pusú keményebb dalokkal szemben elfogult vagyok, de szerintem ezek állnak a legjobban a Mesternek. Nincs mese, igazi rock and roll bomba, különösen ajánlott kocsiban nagy hangerővel bömböltetni! Akad még egy igazán érdekes nóta a lemezen, mégpedig egy Jimmy Barnes feldolgozás a Walk On, ami az 1987es Freight Train Heart lemezen szerepelt, és nem kisebb ember í­rta, mint Desmond Child. Gondolom ezzel mindent el is mondtam a dalról, minden elemében igazi sláger, ahogyan azt Desmondtól megszokhattuk. Ahogy fentebb emlí­tettem Dennis Ward neve garancia az igényes és remek hangzásra, és most ismét kiemelném, hogy ez a korong úgy szól, ahogy egy aor lemeznek 2009ben kell. A csodálatosan megtervezett és kivitelezett borí­tó és booklet is megérdemel egy kalapemelést, nagyon igényes körí­tést biztosí­tanak a lemeznek

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások