Fénylő középkor: Blackmore's Night, The Moon and The Nightspirit, 2009.02.10., Budapesti Kongresszusi Központ

A változékony idő sem szegte kedvünket, hogy JLT barátommal ellátogassunk a Blackmore's Night budapesti koncertjére. Már csak azért sem, mert jómagam első alkalommal lehettem részese a mester "újkori" megnyilvánulásainak, mí­g kollégámnak már volt szerencséje látni és hallani a középkori muzsikával "operáló" rock társulatot... ..., ennek megfelelően úgy láttuk jónak, ha magamra vállalom az élménybeszámoló megí­rását (az "öreg", mégis tapasztalatlan "ifjú" képzavart lovagolva meg). Nagy izgalommal indultam a koncert helyszí­nére. A mestert már megcsodáltam párszor klasszikus zenekara kötelékében, de ebben a formációban még nem, sőt, a mára több mint egy évtizedes múlttal bí­ró Blackmore's Night albumaival sem barátkoztam és annak ellenére, hogy a turnéhoz kapcsolódó legutóbbi anyagot a magaménak tudhattam, úgy döntöttem, nem ásom bele magam, legyen meglepetés az este! Az első "flash" akkor ért, amikor (tapasztalatlan tömegközlekedő gyanánt) jó egy órával a meghirdetett kezdés előtt érkeztem a Kongresszusi Központ elé. Szépszámú tömeg álldogált a bejárat előtt, a megdöbbenésem csak akkor fokozódott, amikor - többedmagammal - rájöttem, a kezdés (mely az előzetes beharangozás szerint 19 óra lett volna) jóval későbbre várható, ugyanis az este 7 óra a kapunyitásra vonatkozott. Jaj, miért kell í­gy kezdődnie? Nem is lett volna gond, csak hát a hideg és a hóesés! A tömeggé növekedett várakozók rosszallását hallgatva, némi furakodás árán be is jutottunk a védelmet nyújtó falak közé, viszonylag gyorsan megszabadultunk téli ruházatunktól és vártuk, hogy elfoglalhassuk helyünket. Ámulva figyeltem a kosztümös megjelenteket, ifjak és idősebbek sem voltak restek, hogy középkori jelmezbe bújjanak, kezdtem úgy érezni, hogy valami üdí­tő dolog fog következni. Nem is tétlenkedtem sokáig, gondoltam, valami folyékony serkentő nem árthat, a büfé árairól azonban most nem tennék egyéb megjegyzést! Jegyeink leghátulra, a keverőpult mellé szóltak. Első ránézésre (no jó, egy kicsit "vakond" vagyok) túl távolinak tűnt a szí­npad, ám a dí­szlet már önmagában nagyszerű látványt nyújtott és abban is egészen biztosnak éreztem magam, hogy hangi adottságok szempontjából is igen jó helyre kerültünk. Aztán elkezdődött a The Moon and The Nightspirit programja és meg kell, hogy jegyezzem, az este első kellemes csalódásában volt részem. A gitárjáték és az ének lenyűgözött, igaz, a basszusgitár kevésbé szólt jól, és a dobok is túlzottan előtérbe kerültek (lehetett volna kissé jobb a keverés), mégis valami átszellemült, izgalmas dolog kerí­tett hatalmába. Szabó Mihály tudása nemzetközi szinten is elismerésre méltó, nem is beszélve Tóth Ágnes hangjáról, éteri, varázslatos, bár hegedűjátéka nem érintett meg igazán. Műsoruk, rövidsége ellenére, megfelelő "képet" kaptunk arról, miként is lehet és kell egy népi motí­vumokkal tarkí­tott, sámánisztikus zenét megszerettetni a közönséggel. Ahogy azt a kevésbé jól sikerült kommentárral megtudtuk, rövid átszerelés után érkezett a főprodukció. Némi kavarodás keletkezett az első sorokban, a szervezők ide-oda ültetgették a kosztümös rajongókat, gyaní­tom, hogy még jobb hangulatot keltsenek a fellépőkben, bár nem teljesen értettem egyet a dologgal! És végre, elkezdődött a Blackmore's Night koncertje. Mondanom sem kell, a kezdetekkor szinte csak Candice Night énekesnőt lehetett látni, aki önmagában olyan jelenség, hogy szinte azonnal magához ragadja az "irányí­tást". Ritchie mint egy vámpí­r, szinte menekült a fény elől (vagy inkább az optikák zavarták?)! Tudjuk jól, az egykori Deep Purple, Rainbow gitárhős nem egyszerű habitussal megáldott ember, kissé aggódtam is, bár nálamnál felvilágosultabbak jó előre tájékoztattak, hogy amióta nem ő a főnök, jóval simulékonyabban, közvetlenebbül kezeli a vélt vagy valós konfliktusokat. Nem szeretnék (hogy is tehetném?) részletekbe bocsátkozni, átfogóan csak annyit kí­vánok (javaslok) mindenkinek: őket látni-hallani kell! Amí­g nem voltam részese (és nyilván egy élő előadás adja erre a legjobb, legkézenfekvőbb lehetőséget), nem értettem Blackmore ösvényváltását. Milyen okok vezérelhetnek egy ilyen emblematikus rock sztárt (a "csillag" jelen esetben szállodai szinten minimum 5-öt ér!), hogy "elfeledje" a régmúlt heroikus erőit? Ma sem értem, de a "bőrébe bújva", igyekszem átérezni a váltás jelentőségét. Megnyugvás, megállapodás, stb. - egy tisztes kort megélt úriember vágya mi lehet más? Főként, ha ezt egy csinos, intelligens és rendkí­vül jól képzett, tehetséges előadó művész, jelen esetben feleség mellett teheti meg. Ritchie olyan felszabadult volt, amit legszebb álmaimban sem reméltem volna. Italait folyamatosan osztogatta, kommunikált közönségével, sőt, nem egy alkalommal mosoly is elhagyta bajuszkája alatti ajkát. Megdöbbentő, egyben felemelő, szóval, nagyjából nagyszerű érzés volt ezt a "bonyolult" lelkivilágú embert, "mindennapiként" látni. Annak ellenére, hogy a Blackmore's Night dalok elvarázsoltak, természetesen vártam a csodát, mely egy Deep Purple szerzemény (Soldiers Of Fortune) és egy Rainbow dal (Ariel) formájában meg is érkezett. Tökéletes! - gondoltam és í­gy is volt, mindenből épp csak annyi, amennyi kell, jól szerkesztett program, rendkí­vüli hangszeres tudással megalapozott szólók (itt külön kiemelném az énekes-hegedűs-furulyás hölgyet és a billentyűs hangszerek mesterét, aki énekelni is tud, nagyon...), magyaros "í­zek" a közönség megbolondí­tására, össztánc (igaz, némileg vezényelve), összességében nagyszerű hangulat uralkodott! És hogy repült az idő?! Nem szabad elmennem szó nélkül a ritmusszekció mellett sem. Bár a megszólalásuk nem volt tökéletes, (rossz vagy jó szokásom szerint, koncert látogatásaim jelentős részét a dobok és a basszusgitár megfigyelése teszi ki) igyekeztem a hangzáson túl érzékelni játékukat, mely szinte hibátlan volt. Na igen! Egy ilyen múlttal bí­ró zenész mellett nem lehet egyszerű megfelelni! Végezetül ismét megnyugtatnám a kétkedőket, Candice varázslatos, elragadó, kommentjei olyan kedvességről és közvetlenségről árulkodnak, mely a mai ingerszegény környezetben igazán üdí­tően hatnak! Jó volt látni és hallani, meggyőződni arról, hogy van értelme...! U.I.: Kezdem érteni Ritchie! Azt hiszem jól választottál, ennek ellenére, ha a szí­vemre hallgatok, igyekeznék egy személyes találkozás alkalmával meggyőzni a "vissza a jövőbe" jelentőségéről! De ez a Te utad...! :o) pearl69 Fotók: Wera (Köszönjük a képeket!) Concerto - Köszönet a az élményért!