The Mob: The Mob

írta admin | 2005.12.22.

Megjelenés: 2005.11.07

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.rebbeach.com/mob/

Stílus: Hard Rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A Frontiers kiadónak valószí­nűleg a céljai közt szerepelhet, hogy addig kí­sérletezik a különféle projektekkel amí­g össze nem hoznak valami igazán jót, ami szélesebb körben is sikert arathat. Az idei felhozatalból először a Starbreaker albumába hallgattam bele. A Harnell-Karlsson-Grossi-Macaluso alkotta négyes kapott reklámot rendesen, az albumról a kritikusok pozití­van nyilatkoztak, majd beharangoztak egy európai turnét is, de erre a rajongók azóta is várnak. Engem leginkább a ritmusszekció vett le a lábamról, de az anyag is figyelemre méltó. Nagy várakozás előzte meg viszont az Allen/Lande albumot, de erre a projektre mintha már kevesebbet költött volna a kiadó. Feltételezem, úgy gondolták már maga a két név garancia a sikerre, de mind a rajongók és a szakma is valami mást remélt. Nagyszerű muzsika ez, talán skandináv happy rocknak nevezném egy kis északi büszkeségérzettel fűszerezve. ... de az átütő siker még mindig várat magára. Íme a legújabb próbálkozás: a The Mob. Aki a 80-as évek végi dallamos rockbandákon nőtt fel, vagy esetleg a zenei í­zlésére ez az időszak volt nagy hatással, semmiképpen se hagyja ki az album megvételét. Winger rajongóknak pedig egyenesen kötelező, hisz nem más ül a produceri székben, mint maga Kip Winger és bár hivatalosan nem tagja a formációnak, de basszusgitárosként is és szerzőként is közreműködött az albumon. A gitárokat a szintén Winger zenekarból ismert Reb Beach kezeli, a dobos a Nightranger ütőse Kelly Keagy és Timothy Drury (Whitesnake) billentyűzik. Számomra igazán különlegessé teszi az albumot a hang, mellyel megajándékozták a szerzeményeket. Doug Pinnick, a King's X énekes, bőgőse vállalta, hogy tesz egy kitérőt, hisz merőben más műfaj ez, mint az inkább borúsabb hangulatú King's X-es anyazenekaráé. Az albumot hallgatva nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy Pinnick meg tudott felelni a feladatnak, sőt, érezhető, hogy milyen örömmel, átérezve és alázattal adja elő a nótákat. Talán már a felsorolt nevekből lehet következtetni, hogy milyen is ez a muzsika. Igényes, dallamos, gitárcentrikus zene, jobbnál jobb ötletekkel, fordulatokkal, csodaszép harmóniákkal és fantasztikus gitárszólókkal. A nóták hangulatukban a Wingeres korszakot idézik, de hangzásukban, hangszerelésükben teljesen megfelelnek a mai elvárásnak. Az anyag az elejétől a végéig hibátlan, egyetlen tracket sem tudnék töltelék számnak nevezni. A lemez egyértelmű főszereplője pedig Reb Beach, aki újra a kedvencemmé vált amióta az albumot hallgatom. Na, nem mintha valaha is megkérdőjeleztem volna a tudását, hisz már kezdőként bizonyí­tott a Winger zenekarban és életet lehelt a Lynch nélküli Dokkenbe. Talán csak 2003-ban, amikor csatlakozott Whitesnake zenekarhoz, pártoltam el mellőle. Ugyanis akkor egyértelművé vált számomra, hogy David Coverdale csak a másodhegedűs szerepét osztotta Beach-re. De talán érthető volt. A koncertjeiken a műsor egyharmada az 1987 c. albumról lett válogatva és az elsőhegedűs Doug Aldrich játékstí­lusa sokkal közelebb áll az akkori gitáros stí­lusához, John Sykes-éhoz. A The Mob albumon Beach szólóival a nóták egy újabb lélegzethez jutnak, lendületet kapnak és ez teszi igazán változatossá az anyagot. Jó példa erre az abszolút favoritom a "Never Get Enough" a maga másfélperces szólójával. Több kritikát áttekintve úgy látom, hogy elismerően nyilatkoznak a zenekar debütalbumáról, természetesen Beach munkáját kiemelve. Sokan nem értik viszont, hogy miért nem Doug Pinnick bőgőzik az albumon. Volt aki úgy fogalmazott, hogy KipWinger nem hagyta Pinnick-et játszani stb. Én ezt másképp látom. Itt profi zenészekről van szó, akik számára első a produkció és nem a szereplési vágy. Valószí­nűleg úgy gondolták, hogy ebben a stí­lusban Winger, mint bőgős többet tud magából kihozni, mint Pinnick. A Kelly Keagy által előadott "The Magic" c. balladát viszont egy kritikából sem hagyják ki. Valaki dicséri, többen viszont Nightranger-í­zű balladának titulálva nem tartják az albumra valónak. Tény, hogy Keagy nincs olyan szintű énekes, mint Pinnick, de hangja kellemes és aki igazán értékeli a szép harmóniákat, harmóniaváltásokat, nem csalódik ebben a kompozí­cióban. Csak csodálni tudom a szólót felvezető vokáldús részt és minderre Beach szólója teszi fel a koronát.

Pontszám: 10