Heed - The Call

írta Philosopher | 2005.12.10.

Megjelenés: 2005. szeptember

 

 

Kiadó: Bohus Sound Studios

Weblap: www.heedonline.com

Stílus: megadallamos heavy metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Fredrik Olsson - gitár Daniel Heiman - ének Jörgen Olsson - basszus Mats Karlsson - dob
Dalcímek
1 Heed Hades 2 I Am Alive 3 Last Drop Of Blood 4 Ashes 5 Enemy 6 Salvation 7 Tears Of Prodigy 8 The Other Side 9 Hypnosis 10 Moments 11 The Permanent End Celebration 12 Nothing 13 The Flight
Értékelés

A zenekar honlapjáról a következőket lehet megtudni a zenekar történetéről: "A Heed 2004 őszén született, miután az énekes Daniel Heiman és a gitáros Fredrik Olsson úgy döntöttek, hogy elhagyják akkori bandájukat, a Lost Horizon-t. Mindeketten úgy gondolták, hogy egy kissé keményebb, de mégis dallamos énekre épülő zenét kell csinálniuk. A dobos, Mats Karlsson egy spanyol turné alkalmával segí­tett a Lost Horizonnak, í­gy kézenfekvő volt szerepeltetése az új csapatban is. 2004 decemberében szerződést kötöttek a Bohus Entertainment lemezcéggel, ahol nagyra értékelték az addig összeállí­tott anyagot és a tagság által képviselt ismertséget. Azóta az együttműködés megszilárdult, és találván egy ütős basszert szeptemberben kiadták első albumukat, a The Callt." Sokakkal ellentétben (ők azok, akik bármi dallamosat meghallanak, egyből azt szajkózzák, hogy Helloween nyúlás) én kifejezetten rajongtam a két Lost Horizon albumért, és hatalmas csalódásként ért, hogy a tagjai szétváltak. Nagyon tetszett a roppant ügyesen megkomponált megaslágerek tömkelege, a hihetetlen sokszí­nüség, ami ezer-meg-ezer dallammal épült be zenéjükbe, a kiállás, a koncepció (igen, igen, még a testfestésük is bejött nekem). Nagyon sajnáltam ezt a szétszakadás-feloszlás dolgot, de hát ez van. Aztán hirtelen megörültem, amikor a hí­rekből olvasgattam, hogy az énekes és a gitáros új együttest épí­tenek, és tülkön ülve vártam már az új albumot... Nos, eljött az idő, és lőn a kritikám: Kétségtelen, hogy mind a Heed, mind a Lost Horizon az énekes mindent leéneklő torokszámí­tógépére van kihegyezve. Elképzelhetetlennek tűnik, mégis lassan már teljesen biztosra veszem, hogy valami organikus nanotechnológia a bácsi torkába van applikálva, amin a dallamos énekléshez szükségel összes algoritmust valami szintézisen alapuló technikával futtatni lehet. Mindössze annyi a dolga csak, hogy levegővel rezegtesse ezt a kis számí­tógépecskét, és már jönnek is ki a torokból az elképesztő dallamok. Máshogy nem tudom elképzelni, hogy a csudába énekelhet ki szinte mindent játszi könnyedséggel. A zene a felmenőkhöz viszonyí­tva kevésbé hatásvadász, kevésbé "lájtos", morcosabb is talán. Az ős teljesen filmzenésen dolgozott - természetesen tisztán 1000 km/h órás heavy metalban -, mí­g az utód inkább próbálja a hatásvadász dolgokat elkerülni. Kb olyan dolog ez, mint amikor az aprócska gyermeknek feltűnik, hogy mi az a dolog, amiért a felnőttek megvesznek (nézd a kicsit, megint egy kézen áll!!!) és akkor állandóan azt csinálja, mí­g a felnőttek csak akkor állnak egy kézen, ha nagyon muszáj. Az ős, az szétvirgázta azt a két albumot. Mindenből beleadtak annyit, amennyit csak lehetett. Az énekes a pincétől a padlásig (inkább ez volt a jellemző, sőt még magasabbra is ment) leénekelte az összes skálát, a gitárok nemhogy szélvész gyorsak voltak, de rohadtul technikásak is, a dob is szétütött mindent... A Heednél vissza vannak véve ezek a túlkapások, és az előző hasonlatra visszatérve érettnek tűnik nagyon. Természetesen itt is megadallamokból épí­tkezünk, csak a "kevesebb néha több" elvet követjük. Nem elhanyagolható (és kifejezetten a sok károgó "Helloween-kópia" madárnak érdemes kicsit erre is odafigyelni), hogy a Heed sokkal inkább járja a saját útját, mint másokét. Talán olyanféle dologra tudnám ezt hasonlí­tani, mint amit a Masterplan művel, csak a stí­lust tolnám át heavy-metal-ba.

Pontszám: 9.5

Legutóbbi hozzászólások