Kiske: Past In Different Ways
írta garael | 2008.04.28.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Egy emberként hördült fel annak idején a szakma, mikor Michael Kiske kilépett a Helloween - ből, és az önmegvalósítás egy másik útját választva kering azóta is a zenei műfajok útvesztőjében. Nem akarok a metal kurvája lenni - mondta akkor, jóllehet a bárcát szerintem a Helloween utáni ténykedésével váltotta ki igazán, miután időszakonkénti metal - megtagadásos kirohanásai mellett jó pénzért hajlandó volt egyes projectekben széttenni a lábát, izé, vendégénekesként megvillantani páratlan hangját - ezzel is tovább sajdítván a (metal) feltámadást várók próféciális jövendölésekbe bocsátkozók fémszívét. Nem tudom, milyen koncepciók vezénylik az abszolúte megkeseredett ember benyomását keltő énekest, hiszen a tökfejesek utáni pályája minden, csak nem sikertörténet. Az igaz, hogy első szóló lemezével, és a Place Vendome nevű AOR projectjével ért el némi sikert - ami persze közelében sem hasonlítható a Helloween - nel elértekéhez , - ám további munkássága - a vendégszerepléseket leszámítva - inkább kudarctörténet, mintsem a művészi önmegvalósítás göröngyös, de valahol azért célját elérő arany útja. Természetesen az csak egy tényező, miszerint a vele szembeni attitűdökbe a Helloween speedes világa annyira beleégette magát, hogy azt "lemosni" lehetetlenség - tehát az AOR fanok ódzkodnak nevének teuton lovassági rohamot felidéző említésekor, az ős rajongók pedig vérbeli europowert várnak az "AOR -os "tingli-tangli" helyett - ám a HM skarlát betűi mellett sajna azt kell mondani, az új érában fogant dalok egyszerűen gyengék ahhoz, hogy a valóban erős melodikus mezőnyben akár csak a figyelem szikráját is magukra vonják. Abban biztos vagyok, hogy Kiske agyát nem borította el a bigott metalellenesség vakságot okozó máza, hiszen időről időre gondoskodik a figyelem fenntartásának igazi fém (metal) eszközökkel való fenntartásáról: az Avantasia, Tribuzy, Aina projectecben, a Gammaray-ben, illetve a Masterplan - ban történő vendégszereplése mindig örömünnepet jelent a heavy metal sablonokba merevedett germán hívők számára (jómagam is közéjük tartozom) - ezen momentumok sikere mindenesetre kiábrándító valóságként érheti a művészt, miszerint még mindig jobb a metal kurvájának lenni, mint az AOR szűzének. Talán ez a felismerés vezette ennek a lemeznek a megjelentetéséhez is az énekest, hiszen itt a célközönség egyértelműen a Helloween fanok abszolút toleráns közege, ahol elég csak a Kiske nevet is megemlíteni, máris borítékolva van a siker - főleg, ha olyan dalok újreértelmezéséről van, illetve lenne szó, melyek a régi, nosztalgikus érzéseket eleveníthetik fel a nyolcvanas évek nemzedéke számára. Nem véletlenül írtam a lenne szót le, mivel az akusztikussá formált dalok nagy része eleve ebben a szellemben fogant: a Chameleon-on mutatkozó unplugged mániának azonban most olyan dalok is "áldozatul" estek, melyek esetében a riffgörgeteg nem hagyta kibontakozni azokat az árnyalatokat, amiket a "pőrére" vett Kiske hang most kidomborítani szándékozott. A kísérlet végeredménye azonban nem teljes mértékben tükrözi az esetleges elvárásokat - szerény véleményem szerint a lecsupaszított dalok nem lettek többek semmivel sem, mint "felturbózott" korukban - esetleg Kiske hangja került még inkább előtérbe, ami persze nem baj, sőt. Fantasztikus - és persze valahol egy metal fannak elszomorító is - , mennyire megőrizte az énekes vokális teljesítményének szuperklasszis jellegét, bátran ki lehet mondani, hogy Kiske korunk egyik legjobb - abszolút értelemben vett - könnyűzenei énekese. Jóllehet a dalok nekem eredeti hangszerelésben jobban tetszenek - talán megérte volna egy kicsit több klasszikus hangmintát odapakolni, esetleg bátrabban belenyúlni a szerzeményekbe -, azt is meg tudom érteni, akinek ebben a tálalásban jobban tetszenek a unplugged művek. A speedelős lovassági roham ugye kiveszett a dalokból, és jobban előtérbe kerültek az eredeti vokál-témák, melyek - és itt van a kutya elásva - még mai füllel hallgatva is sokkal jobbak, mint a neoidőszakos Kiske szerzemények. Amennyiben ilyen minőségű munka hagyná el a demetalizálódott Kiske műhelyt, nem bánnám a tökfej jelvény örök elvetését: ez a hang bármilyen formában el tudja adni az adekvát színvonalon megteremtett dallamokat.( A leírtak bizonyságaként hallgassátok meg az egyetlen új dalt, közelébe sem ér a true hívők szemében vörös posztót jelentő Chameleon leggyengébb szerzeményéhez sem.)
Legutóbbi hozzászólások