Seventh Avenue: Terium

írta garael | 2008.04.22.

Megjelenés: 2008

 

 

Kiadó: Massacre Records

Weblap: www.seventh-avenue.de

Stílus: heavy/power metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Vocals : Herbie Langhans (Aina (Guest), The Preachers, Neoshine) Guitars : Florian Gottsleben Bass : Markus Beck Drums : Mike Pflüger
Dalcímek
1. Under the Surface 01:13 2. Crowd in the Dark 06:19 3. Terium 05:58 4. Authorities 06:17 5. Futures Dawn 06:04 6. Brighter than the Sun 05:29 7. Needs 05:40 8. Two Masters 03:25 9. Hands of the King 06:50 10. Priests and Servants 05:22 11. Trail of Blood 05:10 12. Betrayal 04:52 13. Way to the Stars 04:52 14. Innocence 04:52 15. New Era 04:52
Értékelés

Nos, 1994-ben ilyen stí­lussal kezdeni maga volt a zenei kamikáze jelenség: a Seventh Avenue ugyanis ekkor kezdte meg hosszadalmas és kitartó pályafutását, hogy meglehetős ismeretlenségben, ám töretlen elszántsággal és munkakedvvel váljon a német heavy metal underground megbí­zható Brazil kedvencévé. Miért is eme furcsa bevezető? Mint tudjuk, a jelzett dátum nem éppen a heavy/power metal aranyéveit bemutató sorozatunk oszlopos tagja: a grunge elárasztván a szí­npadi deszkákat, a föld alá zavarta a még mainstream páncélos vitézeket is - persze ez kritikám tárgyánál nem volt tragikus fordulat, hiszen sosem tudtak feljebb jutni a másodosztálynál s ez az a dolog, ami igazán meghatározóvá tette munkásságukat. A Seventh Avenue ugyanis a megtestesült heavy metal kliséhalmaz. Itt kérem szépen mindent megtalálhatunk, amit Európában a műfaj követői kiagyaltak, és világhí­rre vittek: speedelős - közepes tempók, hősi virgás dallamok, kalóz- barbár-királyfi- lovag (ki-ki válassza a kedvére valót) image, galopp, refrénre kihegyezett, vokállal megtámogatott dalok, padlásjáró, ám megfelelően szőrös hangú énekes, ooóózás, közönségénekeltetés....egyszóval minden, amiért a grunge végül is egy időre letaszí­totta a trónról kedvenc zenei stí­lusunkat. Olyan korszak volt ez tehát, ahol a power metal nevének kiejtése egyet jelentett a családon belüli erőszakkal, s a régi, kipróbált hadfiak úgy szégyellték valamikori vonzódásukat a hősi dallamok iránt, mint egyszeri macsó a homoerotikus ösztönt - s ekkor jött ez a német csapat a maga jól kipróbált kliséivel, fittyet hányva az eleve bukásra í­téltetésre, s izomból nyomva a fémet próbáltak a felszí­nen maradni, vitézül vissza-visszaverve a permanens támadásokat. Az persze nem véletlen, hogy azért akadtak kisebb-nagyobb sikereik is - Brazí­liában, ahol ez a fajta stí­lus soha nem kopott ki a mainstream köztudatból - szép számú közönségbázist sikerült összeharácsolniuk, s ez az ottani, akár másodvonalas csapatok által prezentált metal szí­nvonalát nézve nem kis dolog. Akik persze nem szeretik a heavy metal ezen pőre, kissé hatásvadász irányzatát, azoknak akár paródia is lehet a Seventh Avenue világa, a maga tömény Running-Wild, Blind Guardian, Gammaray, Manowar feelingjével, ám ami vitathatatlan: a germán vitézek meglehetősen jó érzékkel rendelkeznek a szí­vbe hatoló dallampengék kikovácsolásában, még ha azok készí­tésének titkát már jóval korábban elsajátí­tották a nagy elődök. A Seventh Avenue-nál az egységre jutó heroikus , indulószerű, vagy tündériesen könnyed dallamok aránya nagyon magas számot mutat, itt kérem már első hallásra ütnek a refrének, s ha már a dalok vége előtt is tudjuk, mi fog következni, oda se neki, a melódiák klisészerű egyszerűsége magával ragadóan készteti heves ökölrázásra az emberfiát, hogy az énekessel együtt ordí­tva préselje ki tüdejéből a ragadós hangokat. Tudom, paradoxonnak hangzik, de itt a klisék igenis értékteremtő szórakoztatással képesek leütni a szinkópát a fejekben, ráadásul egy olyan énekessel, kinek hangjában minden germán dalnokok öröksége képes egyesülni, remekül tolmácsolva a vitézi énekek által képviselt tematikus feelinget.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások