Michael Sweet: Touched

írta garael | 2007.12.30.

Megjelenés: 2007

Kiadó: BMG

Weblap: www.michaelsweet.com

Stílus: melodic

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Ilyenkor, Karácsony tájékán lemezek tucatjai látnak napvilágot karácsonyi témákkal olyan együttesek interpretálásával is, kiknek imázsa, életvitele, nyilatkozatai és dalszövegei szöges ellentétben állnak az ünnep valódi tartalmával: ez a momentum aztán hiteltelen, olcsó pénzhajhászási akcióként tünteti fel az adott zenekarok albumjait, szerzeményeit, még egy rúgást adva elüzletesedett világunk értékeibe. Ám mi van akkor, ha egy olyan előadó próbálkozik a valós hangulat felidézésével, kinek életműve a hit terjesztésében és átélésében fogant? Autentikus tud e lenni a kereskedelmi célú albumok tucatjai között egy olyan művész, aki félredobva a hatásvadász gitárkí­séretet, pőrére csupaszí­tott hangzással: zongorával és saját hangjával próbál visszaadni valamit abból, amit eredetileg a karácsony - és vele együtt az alapvető emberi értékek jelentenek? Adott tehát az egyik oldalon maga a művész, Michael Sweet, ki folytatva szóló pályája hagyományait, szakí­t a rockkal, hogy egy más úton teremthessen egyéni világot: hangja szerencsére a popvilág legjobbjaiéval vetekszik, érzelemgazdagságban, hangterjedelemben felveszi a versenyt a metal legismertebb és legképzettebb ikonjaival is. Őmellette pedig ott vannak maguk a dalok, melyek egy része áthangszerelt Stryper lí­rai, más része pedig ismert rock-blues és musical előadók a célzott hangulatnak megfelelő balladái. Érdekes egyébként, hogy ezek a számok Sweet kedvenceiként vannak feltüntetve - megerősí­tve azt jelenséget, miszerint a metal előadók gyakran fordulnak inspirációként, vagy pihentetésként egy más stí­luscsoporthoz - kí­váncsi lennék, hogy fordí­tva működik -e a dolog. A dalok fő hajtóereje Sweet hangja, mely megadja azt a katarzis élményt, amit a szándékosan háttérbe szorí­tott hangszerek nem tudnak - a zongora, és a halk szimfonikus kí­séret csak untermanjai az énekesnek,, ki szinte lubickol a dallamképzés elvarázsló világában: Sweet hangja ha kell simogat, ha kell ezerszí­nű kedéllyel í­gér, ha kell , bátorí­t, ha kell megrí­kat, vagy megmosolyogtat. Már korábban, Kiske lagymatag szólóalbumjainál is megí­rtam, hogy az ilyen kaliberű énekesek leginkább ezekben a lassabb számokban tudják igazán megvillantani tehetségüket, ahol van idő a játékra, az érzelmek lassú kibontására és velük való játszadozásra. Ehhez járul hozzá Sweet hitvallása, mely egyfajta romantikus érzelemmel átitatódva adja meg a lemez érzelmi csúcspontjait. Maguk a dalok a hangszerelés által kissé új értelmet kaptak: ünnepélyesebbek, belsőségesebbek lettek, a karácsonyi hangulathoz igazí­tva megszólalásukat, ám minden erénye mellett ez a gyenge pontja is a lemeznek: az "egyenhangulat" nem engedi szétválasztani a számokat, melyek í­gy a lemez vége felé kissé egysí­kú köddel vonják be az egyébként kitűnő szerzeményeket. Az egyetlen új dal, a My Love, My Life, My Flame nem üt el a többi daltól: a szöveghez illően szentimentális, réveteg lí­rai, bár könnyű elképzelni a Stryper előadásában is, melyre reméljük , nem kell már sokat várnunk. A dal érzelmi töltéséhez Sweet feleségének diagnosztizált betegsége is hozzájárul, mely érzelmi inspirációként szolgálta a dallamok megí­rásához.

Pontszám: 9