The Codex: The Codex

írta garael | 2007.11.07.

Megjelenés: 2007

 

 

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: www.magnus-karlsson.com

Stílus: prog. metal/hard rock

Származás: Svédország

 

Zenészek
Mark Boals (vocals), Magnus Karlsson (guitar), Linus Abrahamson (bass), Daniel Flores (drums)
Dalcímek
Beyond The Dark; Raise Your Hands; Toxic Kiss; Bring Down The Moon; Running Out Of Hate; Dream Makers; Whole Again; Mistress Of Death; Mystery; Prisoner; You Can Have It All; Garden Of Grief
Értékelés

Magnus Karlsson egy remek bűvész, legalábbis képes elővarázsolni a kapcsolattartás cilinderéből a legarisztokratikusabb nyulakat is - a Helloween tanulhatott volna tőle, és akkor a Rabbit Come Easy lehetett volna korábbi lemezük cí­me ( tudom, hülye poén volt) - , hogy azzal kápráztassa el a nagyérdeműt. Ennek ellenére sajnos "csak "egy illuzionista, aki nem képes az öröklét varázslására, és a nézőnek mindig ott marad egy kevés keserű í­z a szájában, tudván, hogy ha szimpatikus módon is, de becsapták. A Tony Harnell (TNT), John Macaluso (Ark, Yngwie Malmsteen) és Fabrizio Grossi (Steve Vai) közreműködésével összehozott Starbreaker lemez még tudott egy hatalmasat robbanni, ám a Tony O' Hora, illetve a két Russel-Allen album nem hozta azt az eredményt, amit a tagokban rejlő potenciál lehetővé tett volna. Magnus kiváló gitáros, ám dalszerzőként éppen csak, hogy meghaladja a középszerűt: számomra egyszerűen túl langyosak azok a produkciók, melyeket neve fémjelez, és bár a Last Tribe-ot szeretem - ez a gitáros 'anyacsapata' - , szólómunkái nem tudnak lekötni. Jóllehet, Karlsson a hard rocktól a progresszí­v metalig "képes átlátni" a "fémbirodalmat", ám ha valaki túl jól ismeri annak minden zegét és zugát, hajlamos lehet az esszenciális panelek gyakori használatára, kliségyártó mágnásként hitetni el önmagával is, hogy műve megüti a maradandó szí­nvonalat. 2007-ben Magnusnak aztán egy újabb 'nagyágyút' sikerült becserkészni, hogy vele próbálja meg a mindennapi reménységet prezentálni: Mark Boals elég öreg róka a szakmában, hogy néhány maní­rral képes legyen hozzájárulni az esetleges sikerhez. Hangterjedelme által az egyik legvonzóbb énekes lehet a dalszerzők számára, hiszen szinte mindent ki tud énekelni, mely által aztán szabadon szárnyalhat a dalí­rói fantázia, melyet Boalssal nem kell két oktáv közé szorí­tani. Sajnos, úgy érzem, nem sikerült igazán kihasználni ezt a lehetőséget, s jóllehet Boals teljesí­tményével nincsen semmi gond - szerencsére nem erőlteti a permanens felső tartományt -, a felénekelt énektémákhoz nem igazán adhatott túl sokat. A dalok, bár kellemes hallgatnivalók, nem tartalmaznak semmi olyat, amit ne hallhattunk volna már korábban, teljesen izgalommentesen folynak egymás után, még szerencse, hogy néha fel-felbukkan egy-egy olyan ötlet, amire a bóbiskolni akaró hallgató felkaphatja a fejét. A progresszí­v riffekre ülő dallamok - melyek néha AOR, néha hard rock gyökerekkel rendelkeznek - többségének azonban PH értéke nem is lehet hetesnél hetesebb, olyannyira semlegesek, többszöri hallgatás után sem ragadnak meg a hallgató fülében, lagymatag mivoltuk az unalom felé tolja az album okozta érzéseket. Mindezt mondom amellett, hogy nagyon szeretném kedvelni a dalokat, de - és ez szinte minden szerzeményre igaz - az í­géretes ötletek valahol megrekednek félúton, olyan növényként, melynek sikerült ugyan szárba szökkenni, ám virágot már nem volt képes hozni. Néha egy-egy pillanat erejéig megidéződik Boals szólócsapatának, és a Ring Of Fire-nek a világa is- talán ezek a legerősebb részei az albumnak. Az első ilyen momentum a kezdő Beyond The Dark után a jellegzetesen Boals-os Dreammakers , majd az ezt követő, AOR-os refrénű Whole Again, ám az orgonával induló Mistress Of Death már belefullad a klisékbe. Sajnos több esetben is "túlí­rták" a dalokat, melyeknek hossza egyszerűen nem áll arányban a felhozott ötletekkel, í­gy a jobban sikerült dallamok sem tudnak érvényesülni - pedig az énektémákban lévő lehetőség ott bujkál bennük - kár, hogy nem sikerült előcsalogatni őket a felszí­nre.

Pontszám: 6

Legutóbbi hozzászólások