Stone Sour – Az Idle Hands demói is előkerültek

írta karpatisz | 2020.01.30.

Josh Rand leszállította a következő demófelvételt, a főszereplő ezúttal is a 2002-ben megjelent ’Stone Sour’ album.

 

 

A Stone Sour gitárosa harangozta be, hogy januártól kezdődően különleges felvételeket kezdenek el megosztani, melyek között lesznek sosem hallott alternatív verziók és demók. 2020 nyarára pedig egy különleges kiadványra készülnek, melyen hasonló jellegű anyag lesz hallható élő felvételekkel színesítve. A ’Stone Sour’ című lemezről már több dal korai változatát ismerhettük meg, ezek a Get Inside, a Blue Study és az Inside The Cynic című dalokhoz kapcsolódtak. Az Idle Hands-zel kapcsolatosan így mesélt Josh: „Még 1995-ben történt, amikor nagyon elszomorodtam azon, hogy a zeneipar milyen irányba halad. Úgy döntöttem, hogy már nem játszok többet gitáron, helyette inkább az arénafocit választottam az elkövetkező évekre. Aztán 1998-ban csúnyán megsérült a bokám, meg is műtöttek. Az azt követő négy évben alig tudtam járni. Ez volt az oka, hogy atléta álmaimat feladtam és ismét a gitár felé fordultam. Ez vezetett el minket a következő dalhoz, ami végül az Idle Hands lett. Ez volt az első dal, amit akkor írtam meg, amikor újra a kezembe került a hangszer. Utána 2000-ben rögzítettük a Project X-szel, aztán később pedig Corey előadásában vált híressé.”

A Stone Sour decemberben egy különleges, utómunka nélküli koncertfelvétellel jelentkezett, a ’Hello, You Bastards: Live In Reno’-ról IDE kattintva olvasható el „egyperces” cikkünk.

Legutóbbi hozzászólások