Sari Schorr – A rekedtes hangú bluesénekesnő Magyarországra jön

írta CsiGabiGa | 2020.01.29.

Tavaszi turnéja során, március 24-én végre ellátogat hozzánk is a New York-i énekesnő. Két kiváló blues-rock album dalaival és egy vadiúj koncertlemezzel érkezik a Backstage Pubba, hogy elvarázsolja a magyar közönséget.

 

 

Úgy tűnik, a LOTS Music a bluesgitárosok után ráfekszik a bluesénekesnőkre is! Tavaly a kanadai Layla Zoét sikerült hazánkba csábítani, idén az amerikai Sari Schorr ad koncertet országunkban.

Sari 2016-ban jelent meg először a blues-rock színpadokon a kritikusok által elismert debütáló albumával, az 'A Force Of Nature'-rel, melyet Mike Vernon producer (David Bowie, Eric Clapton, John Mayall, Fleetwood Mac, Peter Green) segítségével készített. Két évvel később Sari új utakra tört második, 'Never Say Never' című albumával. A blues-orientált debütáló albummal szemben a második lemez inkább a blues rock irányába mutatott. Sari ragaszkodott ahhoz, hogy az albumot élőben rögzítsék, hogy zenéjének nyers energiáját meg tudják ragadni. Dalszövegeiben is mélyebbre merészkedett a magánéletébe.

A keményen dolgozó bluesénekesnő életútja az alázatos kezdetektől – amikor a legendásan vad Dél-Bronx és a manhattani Lower East Side színpadain énekelt – a Carnegie Hall-béli fellépésig vezetett. Sari otthona a bőröndje, útja mindig a járatlan felé vezet. Élete maga egy történet arról, hogy soha ne add fel, légy hű önmagadhoz és a reménytelen helyzetekben se mondj le a szenvedélyedről. Hihetetlenül inspiráló történet arról, hogy soha ne mondd, hogy soha!

Sari Schorr 2020. március 6-án jelenteti meg első koncertlemezét 'Live In Europe' címmel. A lemezen hallható dalok a svájci Rapperswilben és az angliai Suffolkban kerültek rögzítésre a tavalyi turné során. Extraként a BBC számára rögzített két akusztikus felvétel zárja a lemezt. Sari pedig egy újabb Európa-turnéval támogatja meg a lemezt, március és április hónapokban 8 különböző ország 32 színpadán ad koncertet, közöttük Budapesten is, a Backstage Pubban.

Kedvcsinálónak hallgasd meg a lemezen is szereplő I Just Wanna Make Love To You című dalnak a rapperswili Blues 'n' Jazz fesztiválon rögzített változatát!

'Live In Europe' dallista:

01. The New Revolution
02. Demolition Man
03. Ain't Got No Money
04. Turn The Radio On
05. Damn The Reason
06. I Just Want To Make Love To You
07. Thank You
08. Valentina
09. Back To L.A.
10. Black Betty

+

11. Ready For Love
12. King Of Rock And Roll

Sari Schorr budapesti 'Never Say Never Tour 2020' koncertjére jegyeket a Tixán vásárolhatsz 3.900.- Ft-os elővételi áron, vagy a helyszínen 4.500.- Ft-ért.

További információkat az előadás Facebook-eseményénél találsz.

Búcsúzóul még egy dal étvágygerjesztőnek: a Black Betty című klasszikust legtöbben a Ram Jam 1977-es feldolgozásából ismerjük, de Sari előadása inkább merít Lead Belly 1939-es eredetijéből. Persze a hangzás szigorúan XXI. századi.

Legutóbbi hozzászólások