Sonny Landreth – A címadó dal vezeti fel a februári ’Blacktop Run’ albumot

írta karpatisz | 2019.12.07.

A Louisiana államból származó slide-gitáros új stúdióalbummal jelentkezik jövő februárban, melyet a Mascot Label Group ad ki.

 

 

A ’Blacktop Run’ címmel érkező újdonság nem akármilyen lemezeket követ, hiszen a 2017-es ‘Recorded Live In Lafayette’ Grammy-díjra kapott jelölést, a 2015-ös ‘Bound By The Blues’ pedig a Blues Music Awards szerint a „Legjobb blues album” címet nyerte el abban az évben. Eric Clapton így nyilatkozott Sonnyról: „Sonny Landreth talán a világon az egyik legalábecsültebb zenész ezen a bolygón, de ezzel együtt talán a legelőremutatóbb is.” A február 21-én napvilágot látó lemezen tíz dal lesz hallható, amelyen keményebb hangzású, elektromos hangszerekre írt művek, de ugyanakkor akusztikus balladák is helyet kapnak. Ez a projekt egy már régóta gyümölcsöző kapcsolat folytatása, RS Field producer ismét együtt dolgozott a gitárossal, Tony Daigle társproducerként vett részt a munkálatokban. A négy hangszerest rejtő formáció David Ranson (basszusgitár), Brian Brignac (dob) és Steve Conn (billentyűs hangszerek, dalszerző) részvételével vált teljessé.

A Mascot Label Group webes boltjában már elindult az előrendelés (ITT), a CD mellett arany és fekete színű vinyl lemez kapható. A kiadónak köszönhetően a Blacktop Run című dalt már meg is hallgathatjuk.

’Blacktop Run’ dallista:

01. Blacktop Run
02. Lover Dance With Me
03. Mule
04. Groovy Goddess
05. Somebody Gotta Make A Move
06. Beyond Borders
07. Don't Ask Me
08. The Wilds Of Wonder
09. Many Worlds
10. Something Grand

Legutóbbi hozzászólások