Iron Fire: Blade of Triumph

írta garael | 2007.07.10.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Napalm Records/SPV

Weblap: www.ironfire.dk

Stílus: heavy metal

Származás: Dánia

Dalcímek

Értékelés

Az Iron Fire tengeri társulatának legutóbbi csapása kellemes emlékeket hagyott bennem, az alapvetően a Running Wild által kitaposott ösvényen haladó, ám a modernebb riffeket sem megvető vice-kalóz csapat megbí­zhatóan hozta azokat a kellékeket, melyek kellemessé tudnak tenni egy izgalom mentes heavy metal albumot. Nos, a legutóbbi hadjárat óta kissé megváltozott Steene kapitány hadi taktikája: a tengeri kalózkodással felhagyván kilépett a szárazföldre, és olyan régi harcostársak útját próbálja járni, mint a Stormwitch, a Hammerfall, és az unikornis imádó, akusztikus Rhapsody (of Fire). Ezzel együtt - sajnos - az agresszivitásból is visszavettek, az olyan modernebb, pergőtűzszerű riffelés, mind ami a Mindmachine-ban volt, már a múltté, ám szerencsére a megbí­zható, mesélő jelegű dallamok megmaradtak. Természetesen itt e várjon senki világújrafedező megfejtéseket: egy -egy dallamsor bizony erős deja-vu érzéssel borí­tja el a Stormwitchet szerető hallgatót, ráadásul az énekes, Steene mester intonációja is kí­sértetiesen hasonlí­t Andy Mück-ére. A militáris jelleg persze megmaradt: a Dawn Of Victory staccató, indulós riffeit minden bizonnyal manovárnagy úr is megirigyelhetné - az énektémák azonban már inkább idézik az európai hősregélők hagyományait, a la Hammerfall. Az igazán énekeltetős témákat ezúttal a Rhapsody köntösébe öltöztették: a Lord Of The Labyrinth némileg lopkovárira sikeredett vokáltémája, vagy a Legend of The Magic Sword finom melódiái és a számok cí­mei is egyszerre idézik a talján harcosokat. Természetesen egy ilyen csatametalt játszó csapat esetében megkerülhetetlen a szimfónikus agymenésekbe belebolondult Manowar munkássága is. Szerencsére itt nem találunk álklasszikus ejakulációt, a hősies kiállások, és a néha-néha eleresztett sikolyok azonban nem is akarják palástolni a harcművész-mester kilétét. Érdekes módom nekem néha a VIrgin Steele neve is beugrik, persze nem véletlenül, hiszen a hősies alapok DeFeis-éknél is ugyanúgy jelen vannak, mint az Iron Fire-nél, jóllehet egy-két (száz) fokkal művészibb tartalommal. A dalok fő erőssége a vokál, és Steene érzelemdús hangja, mely megmenti a giccstől a néha túlontúl nyilvánvaló dallamfordulatokat, no és persze a fülbemászó refrének, melyek jóleső ismertséggel visszhangoznak a permanens ágyúdörgés és az eposzregélés közepette.A sound kielégí­tő, a gitárok kellemesen horzsolnak, és az ének is megfelelően előre lett ahhoz keverve, hogy elégedettek lehessünk. ( A ronda borí­tó ne rettentsen el senkit, a zene nem küld el senkit a hajóval melegebb vizekre.)

Pontszám: 7.5