Testament – Megjelenésre vár az új album

írta Bigfoot | 2019.10.08.

Chuck Billy egy interjúban azt mondta, hogy a keveréssel már elkészültek, az új album jövő év elején jelenhet meg.

 

 

Hogy pontosan mikor, erről ezt mondta a Testament frontembere: „Mi úgy gondoltuk, hogy jövő év januárjában kijöhet, a Nuclear Blasttel most is egyeztetünk. Ők inkább a februári vagy a március eleji megjelenés felé hajlanak. Amúgy kész vagyunk vele, meg is kevertük az anyagot és a borító is hamarosan elkészül. Mindent a kiadó intéz, úgyhogy várakozó álláspontban vagyunk.”

Arról, hogy milyen lesz az új Testament-album, Chuck így beszélt: „Lesznek új elemek. Eric Peterson visszalépett időben, talán a Mercyful Fate nyomaiba. Igen, ilyen témákat írt, és persze black metal témák is lesznek olyan ritmusokkal, melyek a punkra vagy a grindcore-ra hasonlítanak. Ezek sem olyan elemek, melyek jellemzőek ránk. Az új daloknak megvan a saját identitásuk, megállják a helyüket.”

A Testament legutóbb 2016-ban adott ki stúdióalbumot ’Brotherhood Of The Snake’ címmel. A csapat nyári budapesti koncertjéről ITT olvashatod el ismét beszámolónkat.

Legutóbbi hozzászólások