RONNIE JAMES DIO és a Black Sabbath: Heaven and Hell, Wisdom, 2007. 07. 04. Pecsa, Budapest
írta szakáts tibor | 2007.07.07.
Talán meglepő címet adtam ennek a beszámolónak, de nem véletlenül. Viszont mielőtt ennek miértjét megmagyaráznám, lássuk, JLT kolléga hogyan ismerkedett meg ezen a zord nyári napon a Wisdom zenekarral... Wisdom Valami oknál fogva az égiek úgy döntöttek, hogy július 4. napját egy esős, szeles nappá változtatják, az azt megelőző kánikula után. Ezzel semmi baj nem lett volna, de erre a napra időzítette látogatását a Black Sabbath vagyis a Heaven And Hell. Öt óra tájában a HRM stábbal egy vendéglátó ipari egységben gyülekeztünk és pár ital mellett a várható élményekről társalogtunk. Csatlakozott hozzánk Tüdő barátunk és kedves felesége is, majd szépen lassan elindultunk a csarnok felé. Már azon a rövidke úton is sikerült elázni, amíg megérkeztünk a Pecsához, de ez akkor ott még nem zavart. Tudtuk, hogy a Wisdom fogja "bemelegíteni" a közönséget, és úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyok, megnézem őket. Azt a legnagyobb jó indulattal sem állíthatom, hogy fanatikus Wisdom rajongó lennék, de úgy gondoltam, hogy megér egy kis elázást a srácok muzsikája. Különösen Galambos "Dime" Zsolt játékára voltam kíváncsi, mert amit az EGO nevű alakuló "supergroup" demóján hallottam tőle, az nagyon tetszett. Szóval, amikor beléptünk a csarnokba, kb. 2 perces várakozás után színpadra lépett a Wisdom. Itt meg kell állnom egy szóra. Sokadik olyan alkalom ez sokadik helyszínen, hogy a beengedés miatt az emberek nem láthatják az előzenekart. Ez szerintem senkinek sem jó. Gondolom, mindenki inkább nézné és hallgatná a bandát, vagy éppen csak iszogatna sorban állás és tülekedés helyett. A zenekar pedig nagyobb közönség előtt is bizonyíthatna és szélesíthetné rajongói bázisát. Na, de vissza a koncerthez. A srácokon (számomra kissé meglepő módón) nem látszott semmiféle megilletődöttség, sem lámpaláz. Pedig a valaha élt legnagyobb heavy metal énekes és társai előtt léptek fel. Amit viszont láttam, az határtalan lelkesedés, és alázat a zene iránt és nem utolsó sorban precizitás. Mert számomra az első nóta után (ez volt a Holy Vagabond) kiderült, hogy a fiúk zenei tudása nagyon rendben van. Persze, fejlődni mindig lehet és kell is, de ez a produkció bennem tiszteletet ébresztett a srácok irányába. Zenéjük igazi tradicionális heavy metal, ami tartalmazza a Stromwitch a Helloween és még sok-sok nagy banda hatását. Ami nekem rögtön szembe tűnt, hogy Nachladal István hangja élőben sokkal jobban tetszik, mint a lemezen. Valahogy az albumon nem éreztem ilyen jónak vokális teljesítményét. Ott elsiklott mellettem, ám amit ezen az estén művelt, arról csak a jót tudok mondani. Mindent bemutatott, amit ebben a stílusban kell. Ha kellett, sikoltott akkorát, hogy még a denevérek is meghallhatták, hangterjedelmét maximálisan kihasználta, a dallamokat nagyon szépen prezentálta. Egyszóval kedves vezető magyar heavy metal énekesek: a Trónkövetelő megérkezett!
A másik nagyon pozitív meglepetést Kern Péter dobos okozta. Olyan erővel ütötte a cuccot, amiről nagy kedvencem, Christos "Efti" Efthimiadis neve ugrott be. Emellett pontosan és precízen is játszott, ami ugye egy dobosnál feltétlenül szükséges. Molnár Máté basszer is jól teljesített, igaz néha halknak éreztem hangszerét, de Péterrel együtt jól szolgáltatták az alapot.
A gitárosok teljesítményét is meg kell dicsérnem, mert amit Dime és Kovács Gábor nyújtott, az igazán tisztelet érdemel. Játékuk számomra nagyon élvezhető volt, szólóikat kifejezetten ötletesnek találtam. A hangzást sem érheti rossz szó, eltekintve a szerintem néha halk basszustól. Ennél rosszabbul sose szóljanak a srácok.
A legnagyobb negatívum a borzasztó időjárás volt. Az ötödik nótára sikerült teljesen rommá áznom. Az a bizonyos ázott ürge hozzám képest egy csont száraz jószág lehetett. Ez sajnos rányomta a bélyegét az amúgy teljesen jó koncertre.
Sajnos a Wisdom lemezt eddig nem sűrűn hallgattam, ezért részletes set list-el nem tudok szolgálni, (a Holy Vagabond mellett a Wisdom című nótára mernék megesküdni, hogy hallottam) de, az biztos, hogy behatóbban is meg fogok ismerkedni a Words Of Wisdom című koronggal. A Survivor Eye Of The Tiger című nótája nagyot ütött, sikerült igen jól átdolgozni. Szerintem, aki szereti a tradicionális heavy metal-t, tegyen ugyanígy, mert ezek a srácok tehetségesek, és látszott rajtuk, hogy szeretik, amit csinálnak. Ez nekem mindennél többet jelent, ugyanis rühellem a pénzszagú előadásokat, ahol semmiféle lelkesedést nem látok.
Zárszóként én gratulálok a Wisdomnak, és további sok sikert kívánok nekik. JLT Heaven and Hell Heaven and Hell álnévvel, hazánkban járt a nyolcvanas, majd a kilencvenes évek elejének Black Sabbath-ja. Számomra nagy ünnepnek számított ez a nap, amire azóta készülök, amióta megtudtam, hogy ez a turné Budapestet is érinti. Napi teendőimet és elfoglaltságaimat gyorsan letudva már délután Brinyó barátomnál, az elmaradt baráti névnapokkal együtt megkezdtem az ünneplést. Ezt a programot, ahogy JLT kolléga is említette, a városliget lankái alatt folytattuk, de nem voltunk túlságosan boldogok, amikor felnéztünk az égre. Viszont mivel napnak erre a szakára már jól lehűlt a levegő, így nem lehetett tartani egy esetleges vihartól, viszont egy kiadós elázástól mindenképpen. Hat óra körül elindultam a csarnok felé, hogy megnézzem és lefotózzam a Wisdom zenekart. Egy érdekes szitunak lettem alanya. A kezemben a víztől ruhámra fel nem ragadó (na majd kapok megint, hogy nem vagyok elég jó nyelvtanból) fotópasszal éppen a be akartam menni a kerítés mögé, amikor rám szóltak, hogy hova megyek. Mondtam fotózni. De mit akarok fotózni?- jött az újabb kérdés. A Wisdom zenekart- feleltem. Jaaa! - ez volt a csodálkozás. Hozzáteszem, én jobban csodálkoztam, amikor egyedül voltam a fotósárokban. Mondjuk, hogy ezt a történetet most csak megemlítettem és nem fűzök hozzá semmi kommentárt. Néhány szám után elázva egy kis fedett helyet kerestem a száradásra, és hogy Szatai Gábor barátom szavaival éljek, az Ő jóvoltából egy kis sör 'ropogtatásra'. Nem sokat kellett várni arra, hogy eljöjjön a pillanat és megszólaljon a hangfalakból az E5150 intro és utána közvetlen a Mob Rules. Mondanom sem kell, itt végem lett, de hirtelen. Aztán ez a hirtelen sajnos szépen lassan el is múlt. Nehéz lesz szavakba öntenem még ennyi nap után is, hogy mit érzek, mert egyik szemem sír, a másik nevet, és igazán nem tudom, melyik erősebb: melyik akar többet adni ebbe a beszámolóba. Kezdem azzal, ami nem tetszett, hogy a cikk végére ezeket talán feledve, szép emlékek maradjanak meg bennünk. Először is én (és megint csak a szubjektivitását szeretném kiemelni az írásnak) egy fáradt Heaven and Hell-t láttam szerdán este. Nem tudom, hogy fogják bírni az év többi részét, ha már most ennyire enerváltak. Ez különösen Tony Iommi-ra érvényes. Számomra olyan volt, mint akinek semmi kedve ehhez az egészhez, de hát csinálni kell, mert ez a dolga. Néha persze egy-egy mosolyt azért eléengedett, de ezek annyira savanyúak voltak, hogy inkább ne tette volna. A Heaven and Hell című klasszikusban eljátszott rém hosszú gitárszólója meg végképp meggyőzött arról, hogy egy rutinmunkát láttunk a Pecsa színpadán. Eszembe jutott, egy barátom mesélte néhány éve, hogy látta a Dio zenekart, és mélységesen fel volt háborodva, hogy Graig Goldy szétgitározta ezt a dalt. Most már igazat adok neki. Geezer Butler a tőlem távol eső részét foglalta el a világot jelentő deszkáknak, de azon kívül, hogy látszott a játékán a profizmus, sokat Ő sem tett azt est sikeréhez. Amikor megtudtam, hogy Bill Ward nem vállalja ezt a turnét, és helyette Vinny Appice fog a dobok mögött ülni, bevallom, nagyon boldog lettem. Sokat vártam, hogy végre egyszer élőben is láthassam a kisebbik Appice dobzsenit. A koncert utáni értékelések és kivesézések során sokan az Ő játékát húzták le legjobban, de én ezzel szemben meg kell, hogy védjem. Nagyon élveztem mind a dobolását, mind a megjelenését. A szólója ugyan eltért a megszokottól, amit kicsit bántam is, mert bármennyire unalmasnak tűnik a kínai játéka, mégis az Ő védjegye. Ezzel szemben úgy éreztem, hogy a szólóban minden hangszert, amit feltettek a dobogóra, meg kell, hogy szólaltasson. Olyan volt, mintha azt érzékeltetné, hogy nem véletlen van fent ennyi hangszer körülötte. Jó volt látni és hallani Vinny Appice-t.
Most elérkeztünk ahhoz az emberhez, aki miatt érdemes volt kilátogatni a Pecsába. RONNIE JAMES DIO, csupa nagybetűkkel! Nehéz leírni, amit ez a kis ember tud. Ha egy szóval akarnám jellemezni, akkor a zseni szó lenne a legjobb. Elképesztő hang és egyéniség. Nagyon sok jó, kiváló, és hatalmas hardrock énekes van a világon és minden tisztelet az övék, de DIO csak egy van! Amit Ő tud, azt senki más nem tudja. Tavaly készítettünk egy interjút Udo-val, aki elmondta, csak azért vállalta el az Accept reuniont, hogy saját csapatát népszerűsítse olyan helyeken, ahol még nem játszottak, vagy nagyon régen voltak. Remélem ez Dio-nak is sikerül. Nem mondom azt, hogy nem volt jó a budapesti Heaven and Hell koncert, de az érzésem még most is az, az előadással kapcsolatban, amit leírtam a beszámoló címében is. Ronnie James Dio és a Black Sabbath járt itt, és a világ sok pontján. Közben felreppentek hírek Sharon jóvoltából, hogy 2008-ban újra összeáll a "nagy" Black Sabbath. Úgy legyen. Jól is van ez így.
Köszönjük a Heaven and Hell-nek (Dio, Iommi, Appice, Butler), hogy elhozták nekünk a rocktörténelem egy kicsiny, de nagyon is meghatározó részét. Lehetett volna hosszabb is a bemutató, mert összesen egy fesztiválnyi programot kaptunk egy headliner bulin. Kívánom, hogy Ronnie James Dio és a saját zenekara eljusson a következő turnéjával hozzánk és mindenki, aki nem hallotta még Őt élőben énekelni, ezt megtehesse. Szakáts Tibor A koncerten elhangzott dalok: (a lista nem biztos, hogy pontos, ha valahol eltér, javítjuk) E 5150
The Mob Rules
Children Of The Sea
I
The Sign Of The Southern Cross
Voodoo
Computer God
Falling Off The Edge Of The World
Shadow Of The Wind
Die Young
Heaven And Hell Neon Knights Fotók: Szakáts Tibor, Brinyó Köszönet a Livesoundnak a lehetőségért, és hogy ilyen zenekarokat hoznak el hozzánk.
Legutóbbi hozzászólások