Michael Schenker Fest: Revelation

írta CsiGabiGa | 2019.09.21.

Megjelenés: 2019

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://michaelschenkerhimself.com

Stílus: hard rock

Származás: Németország

 

Zenészek

Michael Schenker – gitár
Gary Barden – ének
Graham Bonnet – ének
Robin McAuley – ének
Doogie White – ének
Steve Mann – gitár, billentyűs hangszerek
Chris Glen – basszusgitár
Bodo Schopf – dob

Simon Phillips – dob
Ronnie Romero – ének
Michael Voss – vokál

Dalcímek

01. Rock Steady (feat. Barden, Bonnet, McAuley & White)
02. Under A Blood Red Sky (feat. Doogie White)
03. Silent Again (feat. Robin McAuley)
04. Sleeping With The Light On (feat. Barden, Bonnet, McAuley & White)
05. The Beast In The Shadows (feat. Graham Bonnet)
06. Behind The Smile (feat. Doogie White)
07. Crazy Daze (feat. Gary Barden)
08. Lead You Astray (feat. Robin McAuley)
09. We Are The Voice (feat. Ronnie Romero)
10. Headed For The Sun (feat. Gary Barden)
11. Old Man (feat. Barden, Bonnet, McAuley & White)
12. Still In The Fight (feat. Graham Bonnet)
13. Ascension (instrumentális)

Értékelés

Michael Schenker felpörgött rendesen! Hatvanötödik évében jár, fittebb, mint valaha és fantasztikus show-kat nyom. A tavalyi prágai koncerten hallottam életem leghosszabb – húszperes – Rock Bottomját, ami azt jelzi, hogy jó kedvvel játszik, végeláthatatlanul improvizál élőben. És évente ad ki új lemezt is, ami azért manapság már nem annyira magától értetődő, mint a hetvenes-nyolcvanas években.

Felpörgött az új lemez tempója is, úgy látszik, idősebb korára olyan lett neki a vonatszerűen zakatoló dupla lábdobos kíséret, mint nekem a napi 4-6 kávé: ez élteti, ez inspirálja. Míg a tavalyi 'Resurrection' 12 dalából 4 volt ilyen, az idei 13-as dalcsokorból 8-at számoltam össze. Igazából ez a lemez egyik legnagyobb hibája. Nagyon hiányzik egy-két kiállás, egy-két lassabb, fifikásabb ritmusképlet. Ezért kár volt Simon Phillipset leszerződtetni, hogy egy tempóban végigdübörögje a lemezt. (A dobosváltásra Ted McKenna sajnálatos halála miatt volt szükség.) Ezt Herman Rarebell is boldogan megcsinálta volna, és mivel Doogie White is tagja a csapatnak a Temple Of Rock formációból, nemcsak ex-MSG zenészek, lett is volna létjogosultsága az ex-Scorpions dobosnak. Pláne, hogy közösek az ellenérzéseik is Rudolf Schenkerékkel kapcsolatban.

A bibliai témájú lemezborítók folytatódtak, a 'Resurrection' (Feltámadás) utolsó vacsorája után ezúttal Schenker a kereszten, illetve a Flying V-n látható megfeszítve, mely remek utalás arra, hogy az a gitár tulajdonképpen az ő keresztje. Lehetett volna akár „Feltámadás II” is a lemez címe, ha nem lenne annyira nevetséges, mint a „Titanic II”. Ezúttal azonban a 'Revelation' (Kinyilatkoztatás) mellett döntött, mert olyan dalokat akart írni, melyek az életével, örömeivel, csalódásaival kapcsolatosak. Apró fricska már a borítón is testvére felé, hogy az őt megfeszítő király koronája nagyon hasonlít a Scorpions 2015-ös 'Return To Forever'-jének borítóján láthatóra, de ha ez nem lenne elég, a „kereszt” előtt a földön szaladgál még egy skorpió is. És persze a négy énekes, mint apostolai siratják a tömeg között. A kinyitott bookletben a kép folytatásában a többi közreműködő zenész arca is felbukkan a tömegben (sőt, még Ted McKenna is őket figyeli a mennyekből). [A fenti videón ez alaposan kivesézhető. - a szerk.]

A lemez a Rock Steady című rockhimnusszal indul, melyben a négy dalnok brillírozik. A dal Michael életének korai éveiről mesél: „a boy became a rock star with a guitar in his hand”. Igazából ezek a középtempós hard rock himnuszok állnak neki igazán jól, gondoljunk csak a Lost Horizonsra vagy az On And Onra. Hasonló tempójú, de inkább a dallamosabb irányba kanyarodó a második megosztott dal, a Sleeping With The Light On. A gyötrődésekről szól, a félelmekről, a klip is az első MSG-album borítójának hangulatát hozza vissza, Michael lekötözve retteg a kórházban a Fekete Angyaltól, miközben az énekesek a betegfigyelő monitoron tűnnek fel (ami az MSG-album hátsó borítóján szerepelt). Remekül megkomponált dal a négy hangra, megmarad az emberben a „you can leave a light on, if you're afraid of the dark” sor, de úgy érzem, a szóló koncepciótlan, a dal végi szóló is tanácstalan, pedig régen, az MSG-időkben a refrének akkordsorára mekkorákat szólózott!

A harmadik közös dal a lemez vége felé elhangzó Old Man. Megtanulta a leckét, borrá tudja változtatni a vizet (átvitt értelemben, azaz mindent tud már a rockzene csínyjáról-bínjáról), de közben megöregedett. „Old man - so you can turn water into wine.” Már az előző lemezen is a producer, Michael Voss segített megkomponálni a 4 hangra írt dalokat. Vossi nagy Sweet-rajongó, a Mad Max lemezein rendre el szokott sütni egy-egy Sweet-feldolgozást. Így nem is lepődtem meg – de jól esett –, amikor meghallottam a Sweet stílusú négyszólamú harmóniát a „nothing left to say” sor végén.

És persze van mind a négy énekesnek 2-2 szólódala is. McAuley és Bonnet kapott két zakatolós tempójú dalt, McAuley-tól a Silent Again nagyon tetszett, a szóló is olyan benne, mint a nagykönyvben és a korai Schenker-klasszikusokat idéző vége-szóló is rendben van ezúttal. A Lead You Astray ugyanerre a galoppozós tempóra egy gyengébb próbálkozás, elmegy mellettem, mint az előző lemez nyitódala, a Heart And Soul. Bonnet ezúttal megkapta a lehetőséget, hogy maga írjon énekdallamot a saját számaihoz Vossi helyett, élt is vele rendesen, a korai Alcatrazz-időkre emlékeztető monumentális dallamok kerültek ki a keze alól, a The Beast In The Shadowsban gyakorlatilag megelevenedik az a szörny, melytől a Sleeping With The Light Onban annyira rettegett a főhős. Talán a szóló lehetett volna kicsit neoklasszikusabb, Malmsteent idéző, mint a Save Yourselfben annak idején, az még inkább fokozta volna az Alcatrazz hatást. A Still In The Fight a lemez végén még egyszer feleleveníti az Alcatrazz-érzést, ha nem néztem volna nemrég az Alcatrazz-reunion koncertet, talán nem is tűnne fel, mennyire hajaz a Witchwoodra a refrén.

Gary Barden előbb egy nyugisabb tétellel jelenik meg a lemezen (végre nem dübörög a két lábdob!), a Crazy Daze a UFO-korszakra reflektál, ennek megfelelően Electric Phase-es riffekkel és  Natural Thinges zongorafutamokkal operál, és a Schenkerre akkoriban még jellemző ritmusváltás is van a refrénben. Megmutatja, hogy nemcsak két lábdobbal lehet jó dalt csinálni. De aztán ő is kap egy galoppozós témát, ám annyira jól sikerült elkapnia az énekdallamot, hogy egyik nagy kedvencem lett a lemezről a Headed For The Sun. Talán ez a legslágeresebb dal mind közül, igazi koncerthimnusz, a „drive away, I found a hideaway” refrén roppant fülbemászó. Csak a bookletben láttam, hogy ebben bizony Doogie White keze is benne van.

Doogie White, aki a Temple Of Rockban már eljutott egy szintre Schenkerrel, és azóta is azt érzem, hogy vele értik meg legjobban magukat a négy énekes közül. A Behind The Smile egy vicces intró után végre egy középtempós szólódal, egyik legslágeresebb, a The Girl With The Stars In Her Eyes stílusában, azaz a Rainbow - Cornerstone vonalon mozog, billentyű is több van benne, mint a többi dalban. A másik dala az Under A Blood Red Sky megint egy kétlábdobos zakatoló, de hozza benne a Temple Of Rock stílust, érződik az összhang a gitáros és énekes között.

A „kakukktojás” a lemezen a We Are The Voice, ebben a Ritchie Blackmore's Rainbow (meg CoreLeoni és Nozomu Wakai's Destinia, na meg persze The Ferrymen, szóval mindenbe belelóg a nyelve) énekese, Ronnie Romero énekel. Talán a rocktörténet legprimitívebb, egy hangot ismételhgető riffjével indul a dal, de nem tudok rá haragudni, mert Romero nagyon jól feltalálja magát benne (az a pasas tényleg bármit el tud énekelni), a szólója viszont a leginkább a régi MSG-időket idéző: dúdolható dallamszóló, wah-pedállal megbolondítva, aztán beindul a tekerés. És a vége-szóló is fantasztikus! A lemezt az instrumentális Ascension (Mennybemenetel) zárja, mely úgy kellett a magamfajta Schenker-rajongónak, mint egy falat kenyér. És talán már a trilógia harmadik részét is előre vetíti...

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások