Omen – Motoros klip érkezett az Egy jobb pokol című dalhoz

írta Hard Rock Magazin | 2019.09.17.

Halálfogytiglan’ címmel jelent meg a legfrissebb Omen-korong, amely egyben az első, melyen Molnár Péter “Stula” énekes hangja hallható. Ehhez készítettek újabb klipet.

 

 

Korábban a Knock & Roll / Lehunyt szemmel és az Az lesz, ami volt dalokhoz készült szöveges videó, a Most kezdődik című dalhoz pedig klipet is forgattak. Most a második videoklip is megérkezett az Egy jobb pokol című dalhoz, melynél a zenekar a HyperMedia stábjával dolgozott. A videóban látható motoros jelenetek a Pilisben készültek, a zenekaros jeleneteknél pedig Nagyfi Zoli garázsában forgott a kamera. A zenekar idei tervei között még további két klip felvétele szerepel.

Október 4-én a Kalapács zenekarral adnak közös nagykoncertet a Barba Negrában, így a nagyszabású budapesti ’Halálfogytiglan’ lemezbemutató koncertet az Omen eredeti énekesének jelenléte is különlegessé teszi. Facebook-esemény ITT.

Jegyár:
3000 Ft - elővételben
3500 Ft - a koncert napján, a helyszínen

Jegyek a Barba Negra rendszerében ITT.

A ’Halálfogytiglan’ továbbra is kapható HammerWorld special mellékletként az InMedio és Relay újságárusoknál, illetve a Media Markt üzleteiben, megrendelhető a metalshop.hu felületén, a zenekar honlapján, illetve digitális formában is meghallgatható / beszerezhető a legtöbb népszerű online platformon.

Legutóbbi hozzászólások