Simon Phillips – Koncerttel ünnepli a 30 éves 'Protocol' albumot (x)

írta Hard Rock Magazin | 2019.08.27.

Jubileumi turnén érkezik Budapestre november 27-én Simon Phillips, akit több mint 20 évig a Toto tagjaként ismerhettünk, de dobolt Jeff Beck, Gary Moore, Bernie Marsden, Mike Oldfield és Uehara Hiromi mellett, illetve a Judas Priest, Tears for Fears és a The Who vendégeként is. Az 1969 óta aktív angol zenész 1989-ben, azaz éppen 30 éve vette fel első, szóló jazz-rock lemezét, a mára már legendás ’Protocol’ albumot, mely egy igazi kísérletező mesterműnek bizonyult.

 

 

Az évforduló alkalmából Phillips egy hat lemezből álló delxue box setet is kiadott idén, amely az eredeti album mellett a későbbi második, harmadik és negyedik Protocol-lemezeket is tartalmazza remaszterelt formában, valamint további két lemeznyi, eddig kiadatlan demófelvételt. A hangzóanyagok egy 24 oldalas füzettel válnak teljessé, ami számos régi fényképet és Simon személyes jegyzeteit is tartalmazza.

A turné novemberi, budapesti állomása az A38 Hajón lesz; Simon mellett Otmaro Ruiz billentyűs, Ernest Tibbs basszusgitáros, Alex Sill gitáros és Jacob Scesney szaxofonos áll majd színpadra. Az estét a Djabe koncertje nyitja.

a Livesounds bemutatja: Protocol – Simon Phillips 30th Anniversary Tour
2019. november 27., szerda 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Simon Phillips' Protocol, Djabe koncertek
Facebook-esemény
Belépő: elővételben 6900 Ft, a koncert napján 7500 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, valamint a Ticketportal, a Tex hálózatában, a CD Pincében, és a www.tixa.hu ill. www.a38.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:

http://livesound.hu/
http://www.simon-phillips.com

http://djabe.hu

Legutóbbi hozzászólások