Depresszió - 5. Szülinap a Pecsában

írta szakáts tibor | 2005.11.14.

2005. november 18-én (pénteken) ünnepli 5. születésnapját a Depresszió zenekar. Ebből az alkalomból nagyszabású koncetet tartanak a Pecsában. No, de kikről is van szó? A budapesti Depresszió zenekar Magyarország legdinamikusabban fejlődő és immáron egyik legnépszerűbb rockbandája. A Halász Ferenc énekes vezette csapat szisztematikus és kitartó munkájának köszönheti, hogy napjaink meghatározó zenekarává, sokak kedvenc bandájává vált. Az iskolai rockcsapatként induló, különböző neveken muzsikáló zenekar 1999-ben vette fel a Depresszió nevet. A fiatal tehetséges együttesre a Nephilim Records figyelt fel, és a kiadó 2000-ben bizalmat szavazott a srácoknak: ekkor jelent meg a Depresszió debütáló albuma, a "Tiszta Erőből". A lemez sikerét bizonyí­tja, hogy rögtön a Tankcsapda túrájára kapott meghí­vást a zenekar. A hatalmas kihí­vásnak könnyedén megfelelt a csapat, és rövid idő alatt jelentős rajongótáborra tettek szert. Ezen felbátorodva 2001-ben önálló turnéba kezdtek. A folyamatos koncertezés és a tudatos munka meghozta gyümölcsét: az év végén már három különböző Depresszió rajongói klub működött Magyarországon. A várva várt második album az "Amí­g tart" 2002-ben az Edge Records égisze alatt került kiadásra. Ezzel a koronggal végérvényesen az egyik legnépszerűbb hazai rockcsapattá vált a budapesti banda. A "Lásd!" cí­mű dal remekbeszabott videóklipjét a 2002-es Sziget fesztivál teltházas koncertjén rögzí­tették. A zenekar rendszeres vendége lett a televí­ziós és rádiós rockműsoroknak. Az újabb elismerést a 2002-es év végén zsebelte be a csapat: a HammerWorld közönségszavazásán az "Év reménysége" megtisztelő cí­mét kapták a rockmagazin olvasóitól. A legfrissebb "Egy életen át" cí­mű lemez 2004 őszére készült el, és a megjelenés hetében a hetedik helyen nyitott a Mahasz nagylemezlistáján! Idén áprilisban - elsőre talán merész - húzásra szánta rá magát a csapat: a banda ötödik születésnapját megünnepelni hivatott ünnepi koncertjét a Petőfi Csarnokba hí­rdette meg. A siker minden várakozást felül múlt. A Depresszió rajongói megtöltötték a Pecsa nagytermét. A koncerten készült CD és DVD felvétel egyébként pont a napokban jelenik Depi Birthday cí­mmel. Még az áprilisinál is többen voltak kí­váncsiak a zenekarra az idei Sziget fesztiválon, ahol óvatos becslések szerint is minimum háromezer rajongó varázsolt forró hangulatot a Hammerworld sátorba, miközben több százan csak kí­vülről hallgathatták a bandát. A Depresszió idén nem adott ki új stúdióalbumot, de ennek ellenére is az országban mindenütt hatalmas tömegeket mozgat meg a csapat koncertje. A nagysikerű tavaszi koncerten felbuzdulva november 18- ra ismét a Petőfi Csarnokba invitálja a rockzenét kedvelő közönséget a banda, ahol az őszi turné keretében tartja budapesti koncertjét. A bulin vendégként a Mind The Gap és a Subscribe, különleges vendégként pedig a Black-Out lép fel. A koncertre a belépőjegy ára: 2400 fornit. A helyszí­nen megvásárolhatóak lesznek a csapat CD-i, pólói, és a Depi Birthday DVD is. További információ a www.depressziomusic. hu internetes oldalon található.

 

 

Legutóbbi hozzászólások