„Olyan érzés, mintha már évek óta együtt zenélnénk Alek Darsonnal”: Interjú Markó Ádámmal (Special Providence)

írta karpatisz | 2019.08.02.

A FEZEN fesztivál második napja adott otthont a progresszív rock/metal műfajban alkotó hazai és külföldi csapatoknak. A Special Providence gitáros posztján változás történt, ráadásul egy élő anyaggal is jelentkeztek nemrég. A bennem felmerülő kérdésekre szerettem volna választ kapni, nagy örömömre a fesztiválon még a csapat fellépése előtt sikerült beszélnem Markó Ádámmal.

 

 

Hard Rock Magazin: Tavaly év végén jelentettétek be, hogy új gitárossal folytatjátok tovább. Hogyan sikerült Alek Darsonra rátalálnotok? Ha jól tudom ő Kanadában él. Azért ez nem egy szokványos, „gyere zenéljünk együtt” távolság.

Markó Ádám: Furcsa, hogy milyen egybeesések vannak az életben. Tavaly májusban, amikor Amerikában felléptünk a neves prog fesztiválon (a RosFesten), akkor ő is ott volt, egy másik zenekarával lépett fel. Már akkor jóban lettünk, nagyon tetszett neki a zenekar, szinte már „rajongó” lett. Tavaly nyár végén, mikor már tudtuk, hogy Marcival [Kertész Márton – a szerk.] el fognak válni az útjaink, elkezdtük összeszedni a felmerülő neveket. Sok remek gitáros szóba került, természetesen az ő nevét is bedobtuk. A jelölteknek egy online meghallgatást csináltunk, mindenki megtanult/eljátszott egy Special-dalt. Messzemenőleg ő volt a legjobb, teljesen meggyőzött minket. Egyébként ő szerb, Szerbiában nőtt  fel, csak aztán Amerikában tanult, majd most már Kanadában él.

HRM: Mennyi háttérmunkátok volt Alek csatlakozása idején, hogy ismét színpadképesek legyen a kvartett?

M.Á.: Egy elképesztően felkészült és proaktív muzsikusról beszélünk, aki egyébként egy hangmérnök-producer is. Megkapta az anyagot, iszonyatos mennyiségű munkát tett bele. Ha hiszed, ha nem, az első turné előtt hármat próbáltunk és úgy indultunk útnak! Rögtön megvolt vele az az érzés, mintha évek óta együtt játszanánk.

HRM: Szabad kezet adtatok neki, vagy hangról hangra kellett megtanulnia a dalaitokat?

M.Á.: Meg kellett tanulja, persze ez volt a feladat, ő ezt teljes mértékben teljesítette. Sőt, egy teljesen más soundot hozott: egy kicsit dúsabb, kicsit agresszívabb gitárhangzást.

HRM: Az ő egyéni játékstílusa változtatott valamit a Special Providence képén?

M.Á.: Abszolút változtatott, ez ilyenkor elkerülhetetlen. Vidámabbá, játékosabbá tette, kicsit érezheted benne a szerb-balkáni virtust, ami jót tesz az egésznek. A zenének meg pláne! (nevet)

HRM: Május elején került ki a világhálóra az ’EU Live Cut’ című koncertlemezetek. Miért döntöttetek úgy, hogy több helyszín anyagából választotok? Volt olyan opció esetleg, hogy egy komplett estét adtok így ki?

M.Á.: Zsinórban volt öt-hat bulink a turnén és az egyik koncerten így sikerültek a dalok, a másikon másképp. Színesebbé is akartuk tenni, de szerintem így egzotikusabb, hogy több helyszínről van. Az ok az volt, hogy lehetőleg a legjobb verziókat tegyük fel életünk első „live” albumára. Ez már fizikai formátumban is elérhető, az előrendelés még a következő hetekben fog fixálódni. Így CD formátumban is elérhető lesz és nem csak iTunes-on, Spotify-on meg a Bandcampen, ahol már május óta letölthető.

HRM: Mi volt az oka annak, hogy ezt szerzői kiadásban jelentettétek meg? A korábbi két stúdiólemezetek kiadója a brit GEP, ők nem támogatták ennek a megjelenését?

M.Á.: A GEP nem hisz az élő lemezekben, de simán belementek abba, hogy ezt mi szerzői kiadásban megjelentessük. Nagyon szerettük volna megmutatni, hogy Alek csatlakozásával a zenekar mennyit változott.

HRM: A 2015-ös „Rock By The River” fesztivál után most második alkalommal léphettek fel a Dream Theaterrel egy időben. Mit jelent nektek ez a lehetőség?

M.Á.: Azóta nagyon sok idő eltelt, sok minden történt. Személyes szálak is fűznek minket hozzájuk már. Alek Jordan Rudess szólólemezén is játszott, én tavaly nyáron dolgozhattam vele a szimfonikus projektjében. Hatalmas megtiszteltetés nyilván, hogy azokkal az ikonokkal játszhatunk egy napon, akik miatt ezt a műfajt elkezdtük, és leírhatatlan érzés velük együtt zenélni. Őszinte leszek, én nem követem már rég a munkásságukat, ennek megvannak a különböző okai, de ettől függetlenül ők lesznek mindig az „all time hero”-k, a „prog God”-ok számunkra. Óriási inspirációk! Az, hogy most már személyes, akár baráti kapcsolatban vagyunk Jordannel, az hihetetlen.  Az egész világban kürtöli szét a Special Providence nevét, sok interjúban beszélt a zenekarról, ami óriási megtiszteltetés. Egy fantasztikus ember és előadó!

HRM: Nemrég a Lorelei-ben megrendezésre kerülő „Night Of Prog” fesztiválon jártatok, a legnagyobb progresszív rockzenei fesztiválon. Milyen fogadtatásban volt ott részetek, mint magyar zenekarnak? Milyen csapatok mellett léptetek fel?

M.Á.:  Ez az EU legnagyobb prog fesztiválja, már játszhattunk ott egyszer 2015-ben, most voltunk másodjára. Olyan zenekarokkal osztoztunk a színpadon, mint a Tangerine Dream, Lazuli, Nick Mason, Steve Hackett, Pain of Salvation. Ez alkalommal egy jobb, délutáni időpontban játszhattunk, kettő-háromezer ember előtt. Óriási siker volt!

HRM: Mik a terveitek a jövőre nézve?

M.Á.: Most ősztől lesz egy kéthetes komoly Európa turnénk: Anglia, Franciaország, Németország, Csehország, Szlovákia, Ausztria. Lesznek még fesztiválok is, például az Euroblast és a Ready for Prog, melyek a műfaj komoly templomai. Közben persze elkezdünk dolgozni az új lemezen, amivel nem kapkodunk, hagyunk időt mindenre.

HRM: Ezt akartam is kérdezni. Egyébként Alek csatlakozása mennyivel nyitotta meg a külföldi kapukat?

M.Á.: A zenekar mindig is a külföldi szerepléseket preferálta, de nyilván a tengerentúl az, ami Alek miatt kicsit talán egyszerűbb lesz. Meglátjuk!

HRM: Akkor új lemez és irány a világhírnév! Ezek a célok?

M.Á.: Igen, ezek a rövid- és hosszútávú célok. (nevet)

HRM: Mikor és hol láthat titeket a hazai közönség?

M.Á.: Augusztus 14-én a Barba Negra Trackben és augusztus 17-én az Abaligeti ProgCampen.

HRM: Nagyon köszönöm, hogy beszélhettünk még a fellépésetek előtt!

M.Á: Én is köszönöm.

készítette: karpatisz
képek: Hegyi Júlia Lily

Legutóbbi hozzászólások