Iggy Pop – „Ez az album csak úgy jött”

írta TAZ | 2019.07.21.

’Free’ címmel új lemezt ad ki ősszel Iggy Pop. A veterán legenda új anyagáról egy dalt már meg is hallgathatsz a folytatásban.

 

 

A Loma Vista gondozásában érkezik szeptember 6-án Iggy Pop új lemeze, a ’Free’. A 2016-os ’Post Pop Depression’ folytatásáról a következőket mondta az énekes: „A ’Post Pop Depression’ utáni turné végére biztos voltam benne, hogy megszabadultam a krónikus bizonytalanságérzettől, mely hosszú ideig kísérte életemet és karrieremet. Ugyanakkor kimerültnek is éreztem magam, hátat szerettem volna fordítani és elsétálni, szabad szerettem volna lenni. Tudom, hogy ez egy illúzió, és a szabadság egy olyan dolog, amit érzel, de abban a tudatban éltem az életem ez idáig, hogy ezért az érzésért érdemes folytatni, és ez az, amire igazán szükséged van. Nem a boldogság vagy a szerelem szükséges, hanem a szabadság érzése. Szóval ez az album csak úgy jött, és hagytam, hogy így legyen.”

Az albumról a címadó lentebb tesztelhető, a lemez dallistája és borítója alatt. Ne feledd, hogy július 24-én a Budapest Parkban koncertezik a veterán legenda, az esemény Facebook-oldala ITT található.

’Free’ számlista:

01. Free
02. Loves Missing
03. Sonali
04. James Bond
05. Dirty Sanchez
06. Glow In The Dark
07. Page
08. We Are The People
09. Do Not Go Gentle Into That Good Night
10. The Dawn

Legutóbbi hozzászólások