Nad Sylvan – Kisfilmen a nyolcperces nyitódal

írta karpatisz | 2019.07.11.

Július 5-én látott napvilágot a kiváló énekes önálló nagylemeze, melyet az I Am The Sea hivatalos klipjével népszerűsítenek.

 

 

A 2015-ös ‘Courting The Widow’ és a 2017-es ’The Bride Said No’ zárókorongja néhány napja jelent meg. A ‘The Regal Bastard’ írását a második rész megjelenése után elkezdte Nad, amikor is az első ötleteit rögzítette és továbbküldte zenésztársainak, akiknek teljesen szabad kezet adott. Több alkalommal szünetet kellett tartani a lemez készítése közben, hiszen számos más kötelezettségének is eleget tett, de ennek köszönhetően minden alkalommal friss fejjel tudott nekilátni a munkának, így különböző perspektívákból látta az egész folyamatot. A munkálatokat teljes egészében mintegy két hónappal ezelőtt fejezték be, Nad akkoriban napi 15-20 órát dolgozott, hogy befejezze lemezét, mielőtt Steve Hackett zenekarával ismét útra kelt volna. A címadó dal zenéje már 2018 elején megvolt, de a szöveget és a dallamokat mintegy kétnapi intenzív munkával fejezte be. Ekkorra a „master” változata is elkészült az anyagnak. Ismét ott voltak azok a zenészek, akik a 'The Bride Said No' munkálataiban részt vettek: Anders Wollbeck két dal írását, a hangszerelést és a produceri feladatokat látta el. Továbbá Steve Hackett (gitár), Guthrie Govan (gitár), Tony Levin (basszusgitár), Jonas Reingold (basszusgitár) és Nick D'Virgilio (dobok) szólaltatta meg a zenei alapot. Sheona Urquhart, Jade Ell és Tania Doko énekével segített be, továbbá egy kórust is sikerült összehozni, melynek tagjai a trilógiában szereplő összes énekes, hogy a történet teljes legyen. Ehhez a részhez Nick Beggs is csatlakozott.

A „Vámpír trilógia” utolsó lemezéről a Meet Your Maker és a Whoa (Always Been Without You) után ismét az I Am The Sea került elő, ezúttal a hozzá készített klip a friss. Korábban a szerző így nyilatkozott a dallal kapcsolatban: „Az I Am The Sea a lemez nyitódala, amelyben Guthrie Govan gitárszólóját lehet hallani. Ez egy erős dal, ahol a szöveg átvitt értelmű. Profi előadóként a napi dolgom ilyenekkel foglalkozni. Ezt a dalt a tehetséges Anders Wollbeckkel írtuk közösen, aki azt mondta, hogy ez a te Born To Runod.”

Legutóbbi hozzászólások