Gov’t Mule: Bring On The Music – Live At The Capitol Theatre (DVD)

Amikor 1994-ben billentyűs nélkül, trióként alakult meg a Gov’t Mule, Warren Haynes és Allen Woody basszusgitáros már évek óta az Allmann Brothers Band berkeiben zenéltek. A trióként formálódott banda a tervek szerint amolyan oldalági zenekarként működött volna a legendás formáció mellett, ám az élet másként alakította a történetet, és ez lett Haynes és Woody főállása (utóbbi 2000-ben elhunyt), sőt négytagúra bővült a csapat.

Idén eljött a huszonötödik évforduló és a Gov’t Mule legénysége úgy döntött, méltó módon, méltó helyen ünneplik meg a jubileumot. A helyszín kiválasztása sem volt véletlen, hiszen a Capitol Theatre az egyik kedvenc koncerttermük, számtalanszor játszottak ott. A néhai Grateful Dead vezér, Jerry Garcia szavai is eszükbe jutottak, aki azt mondta egykoron: „Barátom, két igazi koncerthelyszín van, a Fillmore és Capitol Theatre.” Port Chester városát hangsúlyoznám New York államban a színház esetében, mert számtalan ilyen nevű színház működik az Államokban és szerte a világon. Két koncertet is adtak a kultikus helyen, mindkettőt rögzítették, egyiknek csak a hangját, a másikat képpel együtt tették közkinccsé.

Szándékosan hagytam ki a műfaji besorolást, mert ez a Gov’t Mule esetében reménytelen, annyifelé ágazik el zenéjük. Legtöbbször a southern rockhoz sorolják őket, de ez sem fedi az igazságot. Igaz, a southern rock is sokféle elemből áll össze, de a banda zenei határai sokkal tágabbak ennél, időnként úgy érzem, a rockzenei kategória sem elég tág nekik.

Az a bizonyos jammelési kedv most sem hagyja cserben őket, ebben nagyon otthon vannak. Egyes dalokat megnyújtanak a remek hangszeres improvizációkkal, ezt nagyon-nagyon tudják, legyen az gitár vagy Hammond-orgona. Nem unalmasak, nem öncélúak, teljesen jól illeszkednek a dalokba. Hallgatva ezt az albumot azt mondom, a Gov’t Mule instrumentális zenekarként is simán megállná a helyét, annyira izgalmasak ezek a hangszeres részek. Persze úgy a teljes, ha halljuk Warren Haynes énekét. Nem szupersztárok, pedig a tagok zenei képessége és minőségi zenéjük erre predesztinálná őket. Hogy ez még sem így van, annak oka az, hogy nem rádióbarát a zenéjük, nem csak a már említett hangszeres részek miatt. A stúdiókban is el tudják engedni magukat, és ez számomra nagyon szimpatikus.

Ahogy fentebb írtam, a képi anyag nem ugyanaz, mint a hangzó. Különbségek vannak a dallisták közt közt, sőt a DVD műsorideje hosszabb is. Ami a repertoárt illeti, szépen végigmennek karrierjük egyes állomásain, ám feldolgozásokat nem nagyon hallunk, pedig ezeknek is nagymestereik, legyen az Pink Floyd vagy éppen Rolling Stones. Egyszer hangzik fel egy idegen dallam, ez pedig a Police Message In A Bottle slágere. Jók a képi megjelenítések, sokszor közel hozzák a zenészeket, de mégis tartanak egy egészséges távolságot a zenészek és a nézők közt. Nem teszik tönkre az egészet gyors, idegesítő vágásokkal.

A színpad nincs teletömve erősítőkkel, nincsenek idegesítő fényeffektusok, a reflektorok kizárólag azért funkcionálnak, hogy megvilágítsák a zenészeket, ám ilyen minőségű muzsika esetén nincs is szükség vizuális kiegészítésre. Néha a közönség soraiból vágnak be arcokat, nyilvánvaló, nem a tinédzser korosztály jött el meghallgatni őket. A hangzóanyaghoz képest még némi plusz, hogy pár képkockát kapunk a próbákból vagy Warren Haynes osztja meg gondolatait a zenéről, a bandáról, az eseményről. A Capitol Theatre nem nagy, 1800 férőhelyes, megfelelő méretű e koncert számára. A történelmi időkben játszott itt a Pink Floyd, Janis Joplin, Johnny Winter vagy a Traffic.