Sonata Arctica – Újabb „téli lemez” jön ősszel

írta CsiGabiGa | 2019.06.21.

Tony Kakko bandája, a finn dallamos metal csapat bejelentette új albumát, a szeptember 6-án megjelenő 'Talviyö'-t. A szó jelentése „Téli éj”, így a 'Winterheart's Guild' után már a második ilyen témájú lemezzel rukkolnak elő. Az első dalt is bemutatták róla szöveges videón, ez pedig az A Little Less Understanding.

 

 

A tizenegy dalt tartalmazó lemez a tizedik lesz a sorban, és koncepciójában az utolsó kettő vonalát szeretné továbbvinni.

„Beszélgettünk arról, hogy van ez a borítónk, ami egy fénykép alapján készült, és szerencsére megtaláltuk ezt a díjnyertes fotóst, Onni Wiljamit, aki a szülővárosunkhoz közeli kis faluból származik, és a képei tökéletesen illettek ehhez az albumhoz.” – magyarázta Henrik Klingenberg billentyűs.

„Az ötlet az volt, hogy egy olyan lemezt készítsünk, amely zeneileg a két korábbi albumunk vonalát viszi tovább. – mondta Tony Kakko énekes, majd hozzátette: – Igazán elégedett vagyok a dalokkal és az album általános hangulatával. Pályafutásom kiemelkedő darabjai lesznek, úgy érzem.”

A Little Less Understanding címmel már be is mutattak egyet az új nóták közül. „A dal szövege valamiképpen az I Have A Right folytatása, és arról szól, hogy mennyire nehéz a helyes döntéseket meghozni egy új emberi lény nevelése során.” – fejtette ki Kakko.

A Sonata Arctica nyáron az Egyesült Államokban turnézik a Kamelot és a Battle Beast társaságában.

Legutóbbi hozzászólások