Santana: Africa Speaks

írta Bigfoot | 2019.06.17.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Concord

Weblap: www.santana.com

Stílus: latin rock/afro rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A három évvel ezelőtt megjelent retrospektív jellegű, egyébként friss dalokat tartalmazó ’Santana IV’ után más zenei irányt választott az amerikai gitármágus. Pedig az év elején megjelent ’In Search Of Mona Lisa’ EP alapján még azt gondoltam, marad a tradicionális, latin alapú zenei elképzelés, de nem így történt. Ha nem is teljesen, Carlos Santana számára eddig járatlan ösvényre tévedt. Őt az úgynevezett latin rock feltalálójaként aposztrofálják, ám – ahogy a lemez címe is jelzi – most egy másik kultúra, egy másik földrész zenéjét vette célba. Tette mindezt úgy, hogy saját stílusa megmaradt a dalokban. Tehát, nem akar a Santana az új Osibisa lenni (minek, az eredeti köszöni szépen, jól van), érzésem szerint valami olyan elképzelés vezérelte Carlost és bandáját, hogy a már réges-rég mélyen elültetett latin zenei gyökerekbe belevigyék az afrikai ízt. Lehet, hogy én képzelek túl nagyot, de talán arra is gondolt, hogy rámutasson a fekete kontinens fontosságára az emberiség egyetemes története szempontjából, ezt az album legelején egy monológban ki is fejti.

Hallgatva az albumot, valamiféle hibrid zene született. Oké, a Santana és Carlos is itt vannak, nem beszélve Afrika zenei hangjáról. Nem csak címben, a zenében is itt a kontinens, világzenei elemeket hallunk, hogy egy divatos szófordulattal éljek, hadd tegyem hozzá, nem abban a kommersz formában, ami oly divatos manapság. Ebben a latin-afrikai párbajban az előző győz, sőt hallhatóak azok a jazzes, virtuóz hosszú szólók, amiért például én is megszerettem Santana zenéjét. Gitár és Hammond-orgona párbajozik vagy egymást kíséri a virgázás közben. Halljuk az ütőhangszerek virtuóz kavalkádját is, mely most is fontos szerepet játszik a lemezen.

Az ének erősíti leginkább az afrikai zenei hagyományokat, ez a része a zenének amúgy nagyon autentikusan hangzik. Ugyanakkor ott a spanyol íz is. Buika, ez az egzotikus spanyol énekesnő a flamenco zenét is behozza stílusával. Az albumon egyébként szinte végig spanyolul szól az ének.

Ha visszagondolunk Santana és bandája teljes pályafutására, rájövünk, sok esetben nyúlt idegen hatásokhoz, beépítve azokat saját zenéjébe. Az afrikai zene eddig kimaradt, hát most eljött ez is.

Akkor most jöjjön a valós bírálat a részemről. A problémám ugyanaz, mint a ’Santana IV’ esetén, az a bizonyos "kevesebb több lett volna" közhely. Bár itt most csak tizenegy dalt hallunk hatvanhat percben, némely szerzemény túl hosszú, unalmas, nem tudták kitölteni megfelelően. Túlságosan elhúznak egyes hangszeres részeket. Nem azt mondom, hogy jobb volna valamelyik dalt elhagyni, ám azt érzem, túljátszottak egyes szerzeményeket. Mert amúgy az ötletek jók, csak a rétestészta-effektus erősen beköszön. Az alkotok túlzottan beleszerettek – hangsúlyozom – a tényleg jó alapokba, aztán ez lett a vége, nem tudták elengedni őket a kellő időben. Nagyon szeretem a hosszú improvizációs részeket az élő koncerteken és sosem voltam ellensége a nagyobb lélegzetű többtételes szerzeményeknek a stúdióban, ám jelen lemez esetében többször rajtakaptam saját magam, hogy nem köt le a zene. Sok a hatvanöt perc, felesleges kihasználni a CD adta hosszabb műsoridő lehetőségét, erre már sok előadó rájött.

Pontszám: 7