Ratt – Stephen Pearcy szerint jövőre új lemezre számíthatunk

írta CsiGabiGa | 2019.05.26.

Egy interjúban a Ratt énekese elmondta, hogy miután a közelmúltban két szólólemezt is készített, újra anyazenekarát tekinti fő csapásiránynak, akikkel új zenék kiadását tervezik 2020-ban.

 

 

„Arra összpontosítunk, hogy összehozzunk egy pár új Ratt-dalt a következő évre, meg egy videót és néhány más dolgot.” – mondta Pearcy.

A kérdésre, hogy ki lesz a dalíró partnere az új lemezen, ezt válaszolta: „Elsősorban Juan [Croucier] és én írjuk a dalokat. Tudod, Lack of Communication, You're In Love, meg ehhez hasonlók. Próbálunk ezen a vonalon mozogni a dalszerzés terén, aztán meglátjuk, mi lesz. Rengeteg ötletem van, Juannak is vannak ötletei és meglátjuk, a többiek be tudnak-e szállni.”

A Ratt jelenlegi felállása Stephen Pearcy énekes és Juan Croucier basszusgitáros mellett Pete Holmes (Black 'N Blue, MSG) dobos, valamint Jordan Ziff (Razer) és Chris Sanders (Britny Fox, Knight Fury) gitárosok. Idén januárban Pearcy térdét meg kellett műteni. A műtétre három hónappal a két katasztrofális Ratt-koncert után került sor, melyeken a 62 éves énekes eljutott arra a pontra, hogy legnagyobb slágereik szövegei sem jutottak eszébe. Pearcy később bocsánatot kért a rajongóktól, mondván, hogy fájdalomkezelési problémákkal küzdött a térde miatt. Hozzátette, hogy a kritikus hiba az volt, hogy alkoholt ivott a fájdalomcsillapítókra, miközben a színpadon szerepelt, és ezzel a saját teljesítményét vágta gallyra. A műtét után a Ratt idei első koncertjét május 4-én adta a Domination México fesztiválon Mexico Cityben.

Legutóbbi hozzászólások