Richard Henshall – Jordan Rudess is vendégeskedik a Haken gitárosának debütáló szólólemezén

írta rune | 2019.05.16.

Hamarosan szólólemezzel jelentkezik a progresszív metalban utazó multihangszeres Richard Henshall. A zenész debütáló albuma júliusban érkezik és egész sor neves vendég szerepel majd rajta.

 

 

Richard Henshallt leginkább a progresszív metalt játszó Haken alapítójaként ismerhetjük, de hozzá köthető az instrumentális Nova Collective is. 2017-ben pedig ugyancsak a Haken legénységével együtt, Mike Portnoy oldalán volt látható a legendás dobos által életre hívott Mike Portnoy’s Shattered Fortress koncertsorozaton. De létezik már a nevével fémjelzett gitár is a Strandberg Guitarsnál. A sokoldalú zenész most arra készül, hogy kiadja élete első szólólemezét. A 8 tételt számláló debütáló korong a ’The Cocoon’ nevet kapta. A lemezen a finom minimalizmussal megalkotott dallamoktól egészen a poliritmikus útvesztőkig terjed majd a dalok változatossága és Henshall jellegzetes gitár- és billentyűjátéka lesz az uralkodó hangszer. Az album egyik különlegessége, hogy a brit zenész az énekesi posztot is magára vállalta, tulajdonképpen ez lesz debütálása szólóénekesként.

„Rendkívül üdítő és felszabadító volt ezen az anyagon dolgozni, egy egész sor új ötletet kipróbálhattam az alkotói folyamat során. Zenészként és zeneszerzőként egyaránt ösztönzőleg hatott rám az, hogy minden eddiginél mélyebbre ástam az elektro, a jazz és metal témában. A ’The Cocoon’ tökéletes tükörképe az ízlésvilágomnak, az engem ért hatások és úgy általában az eddigi zenei- és élettapasztalatom mind jelen vannak rajta.”

Ez a gazdagon rétegelt, gyakran szívfacsaró lemez négy évnyi kreatív munka eredménye, melyre nagyban hatott az olyan előadók munkássága, mint a Meshuggah, Bon Iver, Squarepusher és Tigran Hamasyan, az album vitathatatlanul Henshall eddigi legambiciózusabb munkája. A lemez készítése során a basszusgitárosi poszton Conner Green (Haken), dobosként Matthew Lynch (Cynic és Nova Collective) működtek közre. „Conner és Matt mindig lenyűgöznek a hangszeres tudásukkal, mindkettőjüknek friss és egyedi a játéka, ennek köszönhetően szinte élnek a dalok.”

A lemezen olyan illusztris vendégek is tiszteletüket teszik, mint Jordan Rudess, Marco Sfogli, David Maxim Micic, a jazz szaxofonos Adam Carrillo, Ben Levin, Jessica Kion és Chris Baum. A ’The Cocoon’ július 26-án érkezik a boltokba.

Legutóbbi hozzászólások