Vader – „Ez egy pokoli dal, ami tökéletes ízelítője az új Vader-albumnak”

írta karpatisz | 2019.05.09.

A lengyel extrém metal csapat május 31-én egy EP lemezzel jelentkezik, amelynek a ’Thy Messenger’ címet adták. A kiadvány népszerűsítését egy szöveges videóval kezdik.

 

 

A rövidesen megjelenő középlemez dalait körülbelül egy hét alatt írta meg a Vader még januárban, a felvételeket pedig februárban meg is csinálták a Białystokban található Hertz Studióban. A felvételeket a Wiesławski Brothers felügyelte. A ’Thy Messenger’ borítóját Wes Benscoter készítette, aki korábban a Vader mellett a Slayer, a Kreator és a Sinister kiadványaihoz is készített képet. A négyes azt is elárulta, hogy az ősszel fog tőlük még egy nagylemez is érkezni.

A dallista alatt tesztelhető Grand Deceiverről így nyilatkozott a zenekar: „Mi is izgatottak voltunk, hogy mikor adhatjuk át nektek a legfrisebb Vader-dalt a friss anyagunkról! A Grand Deceiver a nyitódala a 'Thy Messenger' EP-nek, szerintünk tökéletes példa arra, hogy mit remélhettek tőlünk a következő felvételeken. Ez egy pokoli dal, ami tökéletes ízelítője az új Vader-albumnak. Chris, a Nuclear Blast munkatársa készítette ezt a briliáns szöveges videót. Nézzétek sokszor, amíg meg nem jelenik a teljes EP! Helyezzétek magatokat kényelembe és hallgassátok hangosan!”

A Nuclear Blast webes kereskedésében a mini CD mellett fekete és piros színű vinyl lemezen rendelhetjük meg (ITT) a kiadványt. Április eleje óta tudjuk, hogy a Vader július 9-én a Rockmaratonon lép majd fel, további részletek ITT érhetőek el a fesztiválról.

’Thy Messenger’ dallista:

01. Grand Deceiver
02. Litany
03. Emptiness
04. Despair
05. Steeler
(Judas Priest-feldolgozás)

Legutóbbi hozzászólások