Led Zeppelin – Dokumentumfilm készül a zenekar 50. születésnapjára

írta Hard Rock Magazin | 2019.05.08.

Az ikonikus zenekar karrierjét a világhírű Bernard MacMahon rendező viszi vászonra. „Amikor láttam, hogy Bernard mit alkotott az 'American Epic'-ben mind hangzásban, mind pedig vizuálisan, egyből tudtam, hogy ő az, aki képes lesz elmondani a történetünket.” – mesélte Jimmy Page gitáros, producer és zeneszerző.

 

 

A film a Led Zeppelin tagjainak 1960-as éveit mutatja be, valamint a ’68-as nyári találkozót, amely megváltoztatta a világ rocktörténetét. A film kitér a ’70-es évekre is, amikor az együttes második albuma letaszította a slágerlisták trónjáról a The Beatlest és a világ elsőszámú zenekarává vált. Ez az első és egyetlen olyan dokumentumfilm, amelynek születésében a zenekar tagjai is részt vettek.

„Látva, hogyan kel életre Will Shade és sok más ikonikus amerikai zenész az 'American Epic' filmkockáin, tudtam, hogy ebben nekem is közre kell működnöm.” – tette hozzá Robert Plant, az együttes énekese.

A dokumentumfilm igazi különlegesség, a valódi Led Zeppelin-sztorit azok mondják el, akik meg is élték. Nincsenek külsősök, a filmben nem szólalnak meg szakértők, ismerősök, csak a zenekar tagjai, Jimmy Page, Robert Plant és John Paul Jones. A rajongók egy igazán különleges, késői interjút is láthatnak az 1980-ban elhunyt John Bonham dobossal is. A filmben eddig soha nem látott archív felvételek, videók és képek is helyet kaptak, melyek mind azt mutatják be, hogyan alkotott a banda és mik formálták a Led Zeppelin zenéjét.

„Most volt itt az ideje, hogy saját szavainkkal mi mondhassuk el a történetünket. Azt érzem, hogy ez a sztori most valóban életre kel.” – mondta John Paul Jones, a zenekar basszusgitárosa, billentyűse.

Legutóbbi hozzászólások