Sanctuary – Warrel Dane nélkül is folytatják

írta TAZ | 2019.04.23.

Bejelentette a Sanctuary, hogy folytatja munkásságát, első dobásuk pedig a debütlemezükre épülő turné lesz az Egyesült Államokban.

 

 

Folytatja a Sanctuary – jelentette be a csapat közleményben. A gárdának már meg is vannak a tervei nyárra, ugyanis júliusban az 1988-as ’Refuge Denied’ debütlemezt viszik turnéra, melyen a korábbiakhoz hasonlóan a Witherfall frontembere, Joseph Michael lesz a mikrofon mögött, de Joey Concepcion (Armageddon, The Absence) is újból velük tart, mint másodgitáros.

„Végre nagy örömmel jelentjük be, hogy a Sanctuary hivatalosan is folytatja. Ez az Államok-beli kis turné lesz a kiindulási pontja azoknak a dolgoknak, melyek még ezután következnek.” – áll a zenekar közleményében.

A csapat ikonikus frontembere, Warrel Dane 2017 decemberében hunyt el, tavaly a zenekar az előre lekötött koncerteket elvállalta Joseph Michaellel a mikrofon mögött, és úgy tűnik, hogy a sztorinak itt még nincs vége, hiába szánták azokat a fellépéseket búcsúnak.

Legutóbbi hozzászólások