Amon Amarth – Új dal a május elején érkező lemezről: Crack The Sky

írta TAZ | 2019.04.17.

Nyáron Budapesten játszik az Amon Amarth, előtte azonban még kihoznak egy új lemezt, amiről már a második dalt tesztelheted a folytatásban.

 

 

Május 3-án jelenik meg az Amon Amarth új albuma, mely ’Berserker’ névre hallgat. A banda frontembere, Johan Hegg korábban a következő gondolatokat osztotta meg a Jay Ruston producerrel összehozott anyagról: „Az előző lemezünk egy konceptalbum volt, de semmiféleképpen sem akartunk abba az irányba menni, hogy minden lemezünk ilyen legyen. Ez most más lett. Egy lépést szerettünk volna afelé tenni, hogy ezúttal különbözzön is, amit készítünk. Nem csak szövegileg, minden másban. Rengeteg dolog adott nekem ötletet, történelmi téma és mitológiai forrás is. Van úgy, hogy az ötleteknek nincsen nagyobb vagy mögöttes jelentése, néha bizony csak jó metalos szövegek sikerülnek jó dalokhoz, és ezek k.rva jó metaldalok lettek!”

A korábban bemutatott Raven’s Flight után most itt a Crack The Sky, mely lentebb természetesen meghallgatható. Ne feledd, hogy nyáron, egészen pontosan június 12-én a Barba Negra Trackben zúznak az északi zenészek, méghozzá a Trivium társaságában. A buli Facebook-eseménye ITT található.

Legutóbbi hozzászólások