Devin Townsend – Klippel támogatott új dal: Evermore

írta karpatisz | 2019.03.16.

Két hét múlva lát napvilágot a kanadai zenész következő nagylemeze, amelyről a második önálló dal is felkerült a világhálóra.

 

 

Az utóbbi évek sikere odáig vezette Devin Townsendet, hogy nagyon tudatosan irányíthatta zenei kreativitását. Erre a legjobb példa a 2012-es teltházas londoni koncertet megörökítő ’The Retinal Circus’, vagy épp a tavaly megjelent ’Ocean Machine - Live At The Ancient Roman Theatre Plovdiv’ címmel kiadott DVD is. Ezeknek a sikerére alapozva jutott el Devin oda, hogy az ’Empath’ albumot úgy tudta megírni, hogy egyik zenei stílusba sem igazodott bele. Devin mellett kiváló zenészek vettek részt a munkálatokban: Mike Keneally (zenei rendező), Morgan Ågren, Anup Sastry, Samus Paulicelli, Nathan Navarro, Elliot Desagnes, Steve Vai, Chad Kroeger, Anneke Van Giersbergen, Ché Aimee Dorval, Ryan Dhale és az Elektra Women's Choir. Az album írásának folyamatát egy dokumentumfilm-sorozaton keresztül mutatják majd be. Az eddig megjelent epizódokat a szerző YouTube-csatornáján (ITT) nézhetjük meg.

A kiadvány tartalmából a Genesis után ismét egy direktebb dalt ismerhetünk meg, ezúttal az Evermore lett publikus. A szerző is nyilatkozott az aktuális nótával kapcsolatosan: „Az eredeti terv az lett volna, hogy egy másik dalt választunk, a Spirits Will Collide videója igazán igéretesnek látszik, de még több idő kell neki, hogy elkészüljön. Ezért választottuk ezt, hogy a két dalt összekapcsoljuk. Ez a dal is hasonló erezetű, mint a Genesis és remélem, hogy ez a groove-osabb téma nem töri meg annyira a struktúrát, amiben dolgoztunk. A dalban Anup Sastry dobol, aki csodálatos munkát végzett és az Elektra kórus is sokat segített ezúttal is. Erős a kapcsolatom a színpaddal, hiszen rengeteget énekelek rajta, tudom nem volt könnyű dolguk. Nagyon köszönöm azt a támogatást, amit ezektől a zenészektől kaptam!”

Ne feledd, hogy november 30-án Devin Townsend Budapesten, a Barba Negra Music Club színpadán is fellép, a részletekről ITT számoltunk be.

Legutóbbi hozzászólások