Foreigner – „Hideg vagy, mint a jégcsap”

írta CsiGabiGa | 2019.03.09.

Így fordította annak idején Komjáthy György a Foreigner első nagy slágerének címét abban az időben, amikor még kényszert éreztek, hogy minden dalnak magyar címe legyen. 1978-at írtunk, és ez végül is a sikerültebb fordítások közé tartozott. A Rainbow Theater-béli koncertről készült DVD-n pedig az eredeti felállás élén még Lou Gramm énekli a dalt, akinek jövőbeli terveiről is szót ejtünk.

 

 

A Cold As Ice az egyik legismertebb dala lett a félig angol (Mick Jones, Ian McDonald, Dennis Elliott), félig amerikai (Lou Gramm, Al Greenwood, Ed Gagliardi) csapatnak, a Billboard Hot 100-as listájának egészen a hatodik helyéig jutott fel.

A dalt felhasználták a Saturday Night Live 1978. március 25-i adásában egy burleszk aláfestő zenéjeként, melyben egy férfi számos hátborzongató módon megtámad egy nőt. A műsor házigazdájaként Christopher Lee konferálta fel a részletet, mint „nem finnyásoknak való” jelenetet.

Az Eagle Vision március 15-én megjelenő felújított és remaszterizált koncertfilmje, a 'Foreigner Live At The Rainbow '78' DVD, Blu-ray és digitális formátumokban lesz elérhető. A korábban bemutatott Double Vision és a Hot Blooded után erről láthatjuk most a Cold As Ice eredeti élő verzióját.

Lou Gramm is újra aktivizálja magát: bár decemberben bejelentette, hogy visszavonul az élő fellépésektől önálló előadóként, ám ez nem gátolja abban, hogy újabb anyagokat jelentessen meg. „Dolgozom néhány témán, amik plusz dalok voltak a szólóalbumaimon. Ha van 10 dalod egy lemezen, akkor általában felvettél 13-at és kiválasztottad a legjobb tízet, amit véglegesen kidolgoztál. Szóval a maradék 3 ott fekszik 25-30 éve. Nemrég újra meghallgattam ezeket, és annyira jónak találtam, hogy befejeztem. Két vagy három hónap múlva elkezdek megjelentetni három dalt letölthető változatban, és meglátom, hogy működik a dolog. Aztán újabb három vagy négy hónap múlva további három új dalt is megjelentetek. Szóval ez eltart majd vagy 6-8 hónapig, és majd meglátjuk, mi történik.”

Tervez továbbá egy válogatáslemezt is kiadni a Foreigneren kívüli dolgaiból, mint a 'Ready Or Not' (1987) vagy a 'Long Hard Look' (1989) szólólemezei, és a Shadow King album, de felkerülhetnek rá olyan filmzenei betétdalok is, mint a Lost In The Shadows az 'Elveszett fiúk' című 1987-es filmből, vagy az 1991-es 'Hegylakó II' végefőcím betétdala, a One Dream.

Legutóbbi hozzászólások