L.A. Guns – Klipen is tesztelhető a Rage

írta TAZ | 2019.03.05.

Klipet kapott az L.A. Guns egyik vadiúj dala, a Rage. A banda március végén adja ki új albumát, melyen a szóban forgó dal is helyet kap természetesen.

 

 

’The Devil You Know’ címmel jön március 29-én az L.A. Guns új albuma a Frontiers Musicnál. A Phil Lewis és Tracii Guns vezette csapat a két évvel ezelőtti ’The Missing Peace’-t szeretné felülmúlni anyagával, mely ismét metalosabb irányt vett Guns szerint. „A ’The Missing Peace’ sikere után sokan azt szerették volna, ha a következő album is ugyanazon az úton maradna, a zenénk metalosabb oldalát kiemelve, ami egyébként nekem is a személyes kedvencem a zenekarban. Merítettem a tipikus NWOBHM-hatásaimból, ahogy nem felejtettem el korai hatásaimat sem a ’60-as évek végéről és a ’70-es évek elejéről.”

Szövegek terén is az igen súlyos hozzáállás dominál, úgyhogy Phil Lewis nem véletlenül nyilatkozott így: „Ha szerelmes dalt akarsz, akkor cseszd meg, és hallgass Journey-t!”

A bandában egyébként Shane Fitzgibbon dobos és Johnny Martin basszer található, koncerteken pedig kisegítő másodgitárossal nyomulnak, miután két tagot már kitettek a csapatból az elmúlt két év folyamán. További kapcsolódó hír, hogy Steve Riley dobos felélesztette saját L.A. Guns-át, úgyhogy a csapat ismét megkettőződve van jelen a színtéren. Alább a korábban bemutatott Stay Away és Rage után most az utóbbi klipje sasolható meg.

Legutóbbi hozzászólások