Tool – Július közepéig megjelenik az új album

írta Dzsó | 2019.02.13.

Egészen pontosan úgy fogalmazott a Tool frontembere, Maynard James Keenan, hogy május közepe és július közepe között jön az új lemez, tehát folytatódik a tizenéves ködösítés a nagyon várt új anyaggal kapcsolatban.

 

 

Keenan a közösségi médiában elejtett megjegyzése szerint a keverési munkálatok közepén tartanak, de hozzátette: „Várhatóan átrágjuk magunkat újra az anyagon és ebből lesznek viták. Aztán jön a maszterelés, lemezborító, videoklip, limitált kiadványok, stb. A legjobb becslés szerint valamikor késő tavasszal, kora nyáron jelenhet meg a lemez, pontosítani a munka előrehaladtával tudunk.”

A múlt hónapban Danny Carey dobos még azt mondta a NAMM Show-n, hogy április közepére tervezik az új album kiadását. Carey korábban egyéb jóslatokba is bocsátkozott a 2006-os ’10,000 Days-t követő, a sorban ötödik LP-vel kapcsolatban, 2017 végén például 2018-as megjelenésről beszélt.

A Tool hivatalosan 2018 márciusában kezdte meg a stúdiózást, Keenan a Twitteren azt posztolta, hogy az énektémákkal már hónapokkal ezelőtt végzett, erre ráerősít, hogy idén májusra több fesztiválfellépést is vállaltak, júniusban pedig indul az Európa-turné.

Keenan egy korábbi interjúban megpróbálta megindokolni a Tool albumai közötti hosszú szüneteket: „Biztos vagyok benne, hogy sok oka van a késedelemnek. A többiek a dalszerzéssel vontatottan haladnak, mélyre ásnak közben és az idő múlásával a nyomás is egyre nő. Vajon lesz-e olyan jó ez a lemez, mint az előző volt? Az ilyen megérzések is benne vannak a történetben.”

A bizonytalanságot csak növelte, hogy Maynard James Keenan 2018 során egy 65 állomásos turnét nyomott le az A Perfect Circle frontembereként, a bandával 14 év után új lemezt adtak ki áprilisban ’Eat The Elephant’ címmel.

A Loudwire magazin készített egy összeállítást az új Tool LP (eddig) 13 éves történetéről:

Legutóbbi hozzászólások