AC/DC – Úgy tűnik, Cliff Williams is visszatért

írta TAZ | 2019.02.12.

Nemrég került fel a netre Brian Johnson és Cliff Williams közös fotója, mely ugyan tavalyi, azonban semmit sem von le értékéből, sőt még jobban ráerősít arra a pletykára, hogy a 2016-ban visszavonult basszer is visszatért az AC/DC-be.

 

 

Az utóbbi hetekben, hónapokban többször is szó esett az AC/DC új lemezéről, melyet Vancouverben kezdett el készíteni a csapat. Mint utólag kiderült, Malcolm Young is hallható lesz az albumon, ugyanis eddig kiadatlan felvételeken dolgozik a banda, melyek a ’Black Ice’ album idején születtek. Néhány napja biztossá vált, hogy Phil Rudd mellett Brian Johnson lesz a nagy visszatérő majd az albumon, valamint az is borítékolható, hogy Cliff Williams basszert is halljuk majd a felvételeken. Minderre az enged erősen következtetni, hogy Brian Johnsont és Williamst egy vancouveri edzőteremben kapták lencsevégre még tavaly decemberben, mely fotó most került ki a netre.

Az ausztrál csapat új lemezével kapcsolatban tavaly nyáron indultak be az erős találgatások és pletykák, miután jó pár fotó kikerült a netre a vancouveri Warehouse Studio teraszáról.

Legutóbbi hozzászólások