Madder Mortem: Marrow

írta Hard Rock Magazin | 2019.01.25.

Megjelenés: 2018

 

 

Kiadó: Dark Essence Records

Weblap: http://www.maddermortem.com/

Stílus: alternatív / progresszív metal

Származás: Norvégia

 

Zenészek

Agnete M. Kirkevaag  ének
BP. M. Kirkevaag – gitár, ének
Richard Wikstrand – gitár
Tormod L. Moseng – basszusgitár
Mads Solås – dobok

Dalcímek

01. Untethered
02. Liberator
03. Moonlight Over Silver White
04. Until You Return
05. My Will Be Done
06. Far From Home
07. Marrow
08. White Snow Red Shadow
09. Stumble On
10. Waiting to Fall
11. Tethered

Értékelés

A norvégiai Nord-Odal városából 1993-ban elindult Madder Mortem zenekarra néhány éve bukkantam rá. Azóta sikerült bepótolnom lemaradásomat velük kapcsolatban, és izgatottan várom az új anyagaikat. A tavalyi év utolsó negyedében megjelent ’Marrow’ már a hetedik lemezük. A zenéjük az elmúlt időszakban nem sokat változott, de mindig hozták a tőlük elvárt magas minőséget úgy, hogy közben senki máshoz ne hasonlítsanak. Az én olvasatomban a csapat a progresszív metal kategóriába tartozik. Persze nem a Dream Theater fémjelezte módon, hanem a szó eredeti értelmében vett előremutató, senki máshoz nem hasonlítható értelemben.

A zenéjüket nagyon nehéz körülírni. Táplálkoznak a hetvenes évek progresszív rockjából, de megjelenik a doom és a gothic zenék hatása is. A ’Marrow’ egy valódi hangulati hullámvasút, tele káosszal, groteszk hangulatokkal, melyek a rémület és a nevetés együttes hatását keltik, és persze mindezt némi megnyugvással fűszerezve. A Madder Mortem fő vonzereje természetesen Agnete M. Kirkevaag énekesnő hangjában keresendő. Előadásmódja teljesen egyedi. Itt-ott Anneke van Giersbergent idézi finom dallamaival, de ha a zene hangulata úgy kívánja, forgószélként sodor el a pszichopata énjével. Ez a kettősség jelenik meg a zenében is, éppen ezért annyira nehezen befogadható, de ha elkap, már nem ereszt.

A filmzenét idéző Untethered bevezetője után az album könnyedebb tételei közé tartozó Liberator nyitja a lemezt, bár már itt is megmutatják valódi énjüket a félelmetes hangulatú bridge résszel és misztikus refrénnel. Az ezt követő Moonlight Over Silver White már egy súlyosabb tétel. A Hitchcock-filmek elvont groteszk hangulatát idéző verze részeknél feláll az ember hátán a szőr. Az Until You Return andalító hangulatával hódít, ami a húszas évek füstös bárjait idézi meg, amíg fel nem támad az északi vihar, hogy aztán magasan szálló sasként nézze végig a pusztítást, amit okozott. Az anyag minden dalának van valami nehezen leírható hangulata, amit Agnete hangja és teljesen egyedi dallamvilága tesz igazán hátborzongatóvá. Nem operásan és nem is poposan énekel, hanem nőiesen, ha kell, buján, mint egy madame. A korongot hallgatva olyan érzésem támad, mintha egy elhagyatott szellemház halljának közepén ülnék egy széken, és hallgatnám a szellemek horrorfilmbe illő történeteit. A Far From Home nem hiába kapott klipet, emlékezetes refrénje miatt nagy koncertkedvenc lehet. A Costin Chiorenau által készített klip pont annyira beteg és nyomasztó, mint maga a dal.

Az album csúcspontja nálam egyértelműen a kilencperces Waiting to Fall, amely a Neurosis hangulatát idéző ólomsúlyos, monumentális doom témával ront az emberre, amit az énekdallam még tovább erősít. Igazi zárótétel, ami a hossza ellenére is végig képes fenntartani a figyelmet. Ezek után már csak a Tethered fél perces levezetése marad, amely akusztikus gitárral kísért könnyed dalocska a végére.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások