K.K. Downing – (Még) Nem akar senkivel játszani

írta Bigfoot | 2019.01.14.

A Judas Priest egyik alapítója – aki 2011-ben kiszállt a bandából – nemrég azt mesélte, hogy ugyan sok muzsikussal kapcsolatban áll, számtalan felkérést kap, hogy csatlakozzon mindenféle bandákhoz, akár szupergrouphoz is, ő mégis visszautasítja ezeket az ajánlatokat.

 

 

Egyrészt még nem áll készen, hogy visszatérjen, másrészt szerinte ezekben a szuperbandákból pont a lényeg hiányzik. „Innen-onnan összejönnek muzsikusok, a lényeg meg elsikkad” – mondta a gitáros.

A másik nagy probléma a távolság. Amikor a Priest formálódott, ő, Rob Hallford és Ian Hill egy helyen éltek. Glenn Tipton egy másik városból jött ugyan, de az is csak hét mérföldre volt. „Ma pedig az van, hogy az egyik tag német, a másik Nashville-ben él. Ez nehezen kivitelezhető.” – összegezte a helyzetet Ken.

Ennek ellenére nem adja fel a zenélést: „Most raktam magamnak össze egy zeneszobát, minden megvan, ami kell, és én is készen állok. De aggodalmaskodó fajta vagyok. Ha valakivel esetleg játszanék, annak nagyon iskolázott zenésznek kéne lennie, mint például a Racer-X-es fiúk, akiknek elég elmondani, mit szeretnél játszani, nem kell megmutatnod. A zene is egy nyelv, és én sosem játszottam olyannal, akivel nem egy nyelvet beszélek. A kísérletezés is jobban megy, ha közös a nyelv.”

K.K. Downing árveréseken adta el gitárjait mostanság, az egyik 1967-es gyártású Gibson Flying V 150.000 fontért talált gazdára.

Legutóbbi hozzászólások