Dürer Kert – A Caesar’s Bread, a Bokrok és a Lidokain koncertezik a kisteremben (x)

írta Hard Rock Magazin | 2019.01.08.

Január 17-én három fiatal és tehetséges banda veszi birtokába a Dürer Kert kistermének színpadát. A dallamos, leginkább az alter vonalba sorolható, gitárzenét játszó zenekarok először lépnek fel együtt, és mindegyikük először fordul meg a méltán népszerű zuglói helyszínen.

 

 

19:30-kor nyílik a kisterem ajtaja, hogy 20 órakor az eddig egyetlen, ám igen jól sikerült koncerttel büszkélkedő Lidokain csapjon a húrok közé. A fiúk a közismert érzéstelenítőszerről nevezték el magukat, zenéjük iránt azonban senki nem lesz közömbös és érzéketlen, az bizonyos.

A B O K R O K egy 2015-ben, gimnáziumi zenekarként indult alternatív rockzenekar. Az éveken át tartó passzív fotoszintézist megunva úgy döntöttek, ideje a próbaterem félhomályában született dalaikat másoknak is megmutatni. Zenéjük, ahogy ők mondják: plant-rock, alter-grunge rock, jelmondatuk pedig: „Nőni, megerősödni, oxigént előállítani!” Koncertjük 21 órakor kezdődik.

A már nagy koncertrutinnal rendelkező Caesar’s Bread 22 órakor csap a húrok közé. A csapatot az elmúlt két évben láthatta a fiatal, feltörekvő zenekarok iránt érdeklődő közönség a főváros majd’ minden klubjában (Robot, Mika Tivadar, S8 Underground, Hunnia, stb.), vagy akár a 2017-es Sziget Fesztivál egyik legnagyobb színpadán is, a Müller Péter Sziámi And Friends előtt. 2018-ban 3. helyezettjei voltak az Angyalföldi Utcazene Fesztiválnak, jelenleg pedig épp második EP-jükön dolgoznak.

Belépő: 500 Ft, az esemény Facebook-oldala ITT található.

Legutóbbi hozzászólások