Nomad – Lemezbemutató az Ellátóházban és „A Dal 2019” legjobb 30-as mezőnyében (x)

írta Hard Rock Magazin | 2018.12.13.

2018. október 26-án jelent meg a Nomad zenekar (Jánosi Szabolcs - gitár, Juhász Marci – ének, Mihalik Ábel – dob, Nagy Levente – basszusgitár) negyedik stúdióalbuma ’Új remény’ címmel és a megjelenés napján a Deezer albumlistájának első helyén nyitott. A nagylemez november 2-án CD-n is megjelent és a MAHASZ albumeladási listájának 11. helyén nyitott. Az exkluzív kivitelű digipak csomagolású CD hatpaneles poszterrel látott napvilágot.

 

 

A tíz új hangfelvétel között megtalálható a már klipről is ismerős Piros és zöld lámpák, a különleges szöveges videóként is elérhető Van-e remény?, az első Nomad-albumról feldolgozott és a Rock FM által kiemelt rotációban játszott Pillanatok, melyre több mint 100 Nomad-rajongó fotóiból készült videó. A zenekar ősrajongóinak a lemeznyitó Örökké barátok és a megrázó lemezzáró tétel, a Csak a csend szól lesz igazi csemege, míg A remény hídjai egyértelműen a Nomad nagy slágere, hiszen nagyon gyorsan került rotációba a Petőfi rádióban és a digitális zenehallgató oldalakon is ez a legtöbbet hallgatott új Nomad-dal. Hasonlóan szerethető, értékes Az én világom című dal. Helyet kapott a lemezen Ákos nagy slágerének, a Keresem az utamnak egy az eredetihez hű, de mégis izgalmas változata. A Van pár kilométer című dalhoz nagyon hangulatos road movie-t forgatott a csapat, mely hamarosan elérhető lesz a zenekar YouTube-csatornáján. Szintén a keményebb oldalát mutatja a bandának a Ha nem nőnek virágok… című dal, mely az iTunes dal eladási listájának a tizennyolcadik helyéig jutott.

A Nomad nevéhez méltóan körbejárta már a budapesti klubokat, és az új lemez bemutatójára is egy új helyszínen, az Ellátóházban kerül sor 2018. december 19-én. Vendég a szeghalmi Mudfield lesz, akiket a tavaszi Nomad-turnén már láthatott a közönség. Érdemes időben érkezni, mert Kovácsovics Máté és zenekara hoz pár új dalt a februárban megjelenő Sárrét című albumáról.

A közönség szeretete mellett számos szakmai elismeréssel is büszkélkedhet a Nomad zenekar, melyet az ország egyik legjobb koncertzenekarának tartanak. ’Hotel Polimer’ című második albumukat a szakma és a közönség is a legjobb hazai rockalbumok között tartja számon. 2015-ös A38-as koncertjükről az MR2 koncertfilmet forgatott. Harmadik albumuk, a ’Márványmenyasszony’ Fonogram díj jelölést kapott az év Hard Rock és Metal Albuma kategóriában. Sajnálom című daluk révén Petőfi Zenei Díj jelölést kapott a zenekar. A ’Végál.om..’ című első Nomad album 10 éves jubileuma alkalmából 2017. június 3-án a budakalászi Rockházban adott speciális koncert felvétele dupla CD formátumban jelent meg 2018. április 28-án ’Vissza a végál.om..ra’ címmel.

Régi vágya teljesült a Nomad zenekarnak azzal, hogy A remény hídjai című daluk bekerült A Dal 2019-be, hiszen negyedik alkalommal jelentkeztek az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójára és annak ellenére, hogy korábbi pályamunkáik (Sajnálom, A szerelem ilyen, Van-e remény?) komoly rádiós és/vagy közönségsikert arattak, most végre a tévénézők előtt is megmutathatják tehetségüket.

’Új remény’ dallista:

01. Örökké Barátok
02. Piros És Zöld Lámpák
03. Az Én Világom
04. A Remény Hídjai
05. Van-E Remény?
06. Pillanatok
07. Ha Nem Nőnek Virágok...
08. Keresem Az Utam
09. Van Pár Kilométer
10. Csak A Csend Szól

Legutóbbi hozzászólások