Obscura: Diluvium

írta Hard Rock Magazin | 2018.12.12.

Megjelenés: 2018

 

 

Kiadó: Relapse Records

Weblap: https://www.realmofobscura.com

Stílus: progresszív death metal

Származás: Németország

 

Zenészek

Steffen Kummerer – ének, gitár
Rafael Trujillo – gitár
Linus Klausenitzer – basszusgitár
Sebastian Lanser – dob

Dalcímek

01. Clandestine Stars
02. Emergent Evolution
03. Diluvium
04. Mortification of the Vulgar Sun
05. Ethereal Skies
06. Convergence
07. Ekpyrosis
08. The Seventh Aeon
09. The Conjuration
10. An Epilogue to Infinity
11. A Last Farewell (bónuszdal)

Értékelés

A 2002-ben alakult német Obscura nem választott könnyű utat magának, ugyanis a technikás progresszív (death?) metal nem a legemészthetőbb skatulya. Szerencsére azért ennek a kaotikus stílusnak is megvannak a maga rajongói, és vannak olyan komoly hangszeres tudással rendelkező zenészek is, akik képesek arra, hogy betöltsék a hosszú ideje inaktív Necrophagist, korai Cynic és a néhai Chuck Schuldiner által hátrahagyott űrt. Véleményem szerint Steffen Kummerer (az Obscura agya) és csapata ezen nehéz feladat elvégzésére az egyik legalkalmasabb brigád a jelenlegi színtéren.

A debütáló ’Retribution’ album óta követem a munkásságukat. A zenéjük mindig is tetszett, számomra egy üde színfolt voltak a kissé lapos és egysíkú mezőnyben a nyilvánvaló hatásaik ellenére is. Nem nagyon van már új a nap alatt, de nem mindegy, hogy egy zenekar a hatásait, a kedvence stílusát milyen szinten engedi beleágyazódni saját dalaiba. Szerencsére az Obscura azon zenekarok táborát erősíti, akik törekednek a saját stílusra, és megpróbálnak csak kiindulópontként tekinteni a gyerekkori kedvenceikre. A fentebb felsorolt nevek – főleg a Cynic – egyértelműen hatottak a zenekarra, amire ráerősít a Paul Masvidal által alkalmazott ének effektek használata is, amit ha mellőznének, nem lenne ennyire hangsúlyos a párhuzam.

Igazából egyetlen dolog miatt érzem jobbnak a ’Diluvium’-ot mint akár közvetlen elődjét. Összességében semmit sem csinálnak másképpen, mint eddig, csak most sokkal kerekebbre formálták a nótákat és a műfajok közötti éles ugrándozásokat olyan formában oldják meg, hogy ne zökkentse ki a hallgatót. Teljesen természetesen ugranak a death metalból a jazzbe vagy power metalba. Most sikerült ezeket a sűrűn hangszerelt dalokat emészthetőbb formában tálalni úgy, hogy ne kelljen kompromisszumokat kötni. Minden tétel rendkívül komplex, és a teljes lemez nagy odafigyelést igényel, mert szinte másodpercenként tűnik fel újabb téma vagy hangulat.

Már az első másodpercben kíméletlenül rontanak az emberre. A nyitó Clandestine Stars teljes erővel borítja rám az ajtót. Rövid, arcba mászó szösszenet, ami kegyetlen tempóval és elszállós Cynic-es refrénnel operál. Az Emergent Evolution egy elgondolkodtató dallamosabb dal, mindezt teszi úgy, hogy nem veszít a súlyából. Sebastian Lanser dobos és Linus Klausenitzer basszusgitáros elképesztő munkát végez a dalokban. Az anyag basszussávját magában el tudnám hallgatni, annyira izgalmas és végig szólisztikus. Elfogadom, ha valakinek a fretless basszus hápogó hangja zavaró, de én kifejezetten szeretem, főleg ha ilyen hozzáértéssel használják. Kiemelném még a Mortificiant of the Vulgar Sunt, mely földöntúli hangulatával hat. Zeneileg itt is van minden, mint a búcsúban. Minden dal kimunkált, változatos. Mindegyikben találni kapaszkodót, nem csak egy eszeveszett tekerés, ami egy idő után unalmassá válik. 

Az album hangzása a végletekig ki lett polírozva, minden apró kis szösszenet szépen hallatszik, amire szükség is van, hogy teljes képet kaphassunk. Rafael Trujillo szólista is remek munkát végez. Rendkívül dallamos szólói remek színt visznek a dalokba. Dallamvilágában a klasszikus zenei ízek épp úgy jelen vannak, mint a modern zenékre jellemző tekerések.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások