Lord: Lord 45 - Számítunk rátok!!!

írta CsiGabiGa | 2018.11.10.

Megjelenés: 2018

 

 

Kiadó: Hammer Records

Weblap: http://www.lordzenekar.hu

Stílus: hard rock

Származás: Magyarország

 

Zenészek

Pohl Mihály – ének
Erős Attila – gitár, vokál
Gidófalvy Attila – billentyűs hangszerek, vokál, ének
Beke Márk – billentyűs hangszerek, vokál
Apró Károly – basszusgitár
Gyurik Lajos – dob

Dalcímek

01. Lord 45 intro
02. Vándor (részlet)
03. Síri csend az éjjel
04. Tépett álmok
05. Fázom a szélben
06. Próbáld meg újra
07. Más az élet
08. Hargita
09. Tedd, amit érzel
10. Megváltás nélkül
11. Rossz fiúk
12. Nincs bocsánat
13. Az utca kövén
14. Egyedül
15. Neked soha nem elég
16. Lázadó lelkiismeret
17. Napvilág
18. Képzeld el
19. Szemedben a csillagok
20. Érzés
21. Örökké
22. Ördög és angyal
23. Engem ne várjatok
24. Virágdal
25. Ne legyen sírás
26. Érezzél engem
27. A holnap mindig más
28. Tombolhat szél
29. Ragadozók
30. Szóljon a rock
31. Kisfiú
32. Kifutok a világból
33. Itthon vagy otthon
34. Az út szélén mindig égnek a gyertyák
35. Miért jó, ami nem jó?
36. Nem kell
37. Szállj szabadon
38. Vándor
39. Csak így halkan

Értékelés

Október közepén megjelent a Lord zenekar 45 éves jubileumi nagykoncertjének kiadása. Nem tudtam ott lenni a koncerten tavaly februárban. Valahogy mindig lemaradok a nagy jubileumi összeröffenéseikről, ellenben 2009-ben lementem utánuk Szombathelyre, hogy a Dinamit és Ossian társaságában megtartott óévbúcsúztató koncertjüket megnézzem. (Csak két évet késtem az Agorából, ahol a 35 éves jubileumi koncertjüket is tartották.) Itt Budapesten meg rendszeresen eljárok a koncertjeikre, ha nem is mindre. Arról a 2009-es buliról anno azt írtam: „A szombathelyi zenekart Szombathelyen látni olyan élmény volt, ami nem hasonlítható semmi más koncertjükhöz. A hazai pályán szinte szárnyaltak a Lordok. A Vándort az aznap reggel közlekedési balesetben meghalt Horváth Zoltán, a Szombathely-Falco kosarasa, valamint Gidó két hete elhunyt 93 éves édesapja tiszteletére nyomták ezen az estén, és ettől csak még jobban futkározott a hátamon a hideg, ami pedig mindig ott rohangál fáradhatatlanul, amikor ezt a dalt hallom.”

Azért jók ezek a nagykoncertek, mert mások, mint a hagyományos klubbulik, nagyobb szabásúak, látványosabbak és persze hosszabbak is, több dal előkerül. Tavaly februárban a Budapest Sportarénában 36 dal került elő. Nem kis teljesítmény egy 45 éves zenekartól. Meg az sem, hogy ugyanezen a napon megjelent a tizedik nagylemezük. Pontosabban CD-n megjelent az új anyaguk, mert a hagyományos nagylemezen csak most, a DVD-vel párhuzamosan adták ki a nemes egyszerűséggel '45' névre keresztelt albumot. A „nulladik” albumukat, a 'Big City Lights'-ot még Vida Feri jelentette meg szerzői kiadásban, 3-400 példányban. Most pedig a koncert közepén átvehették az aranylemezt az aznap megjelent nagylemezükért, ami elővételben bearanyozódott. Mekkora utat tettek meg!

Szép gesztus volt a megemlékezés, amivel volt kollégáikat megemlítették az Intróban, a Vándor refrénjével a hangulati aláfestés is megvolt, és a koncert végén a szokásos zárónóta, melyet 10.000 ember hallgatott féltérdre ereszkedve (na jó, az ülőhelyeket nem pásztázták a reflektorok, de a küzdőtér a padlón volt, az biztos) keretbe foglalta a 45 éves történetet. A zenekar megjelenésével is sulykolta a jubileumot: egyenpólóban léptek fel, a fekete ruhadarabokon elől a '45' album borítója, hátul pedig a "Lord 45" felirat díszelgett.

Egy ideje már két billentyűs volt a zenekarban, Gidófalvy Attila egy ideig titkolt, majd később bevallott betegsége miatt már kevesebbet vállalt. De én még emlékszem azokra az időkre, amikor a Szóljon a rock alatt felkapta a kézen álló Pohl Misit a koncerteken! Korábban Török József volt a hatodik tag, mostanában Beke Márk lépett a helyére. Szóval két billentyűs a színpadon, ez már megszokott, de hogy 2 Hammond? Ilyet csak Jankai születésnapi buliján láttam (igaz, ott három is volt, sőt, ha Gidó egészségi állapota megengedte volna, lehetett volna négy is Béla szerint).

Akkor még nem tudta senki, hogy ez lesz Gidó hattyúdala a Lordnál, nem sokkal később búcsút mondott a szombathelyi csapatnak, de itt még utoljára elénekelte a Szóljon a rockot. Fura érzés lehet, hogy az idei koncerteken már hiányzott ez a – Vándorhoz hasonlóan kultikus – szelete az előadásnak.

Pohl Misi a negyedik dal, a Próbáld meg újra (az össznépi nananázás) után köszönte meg a nézőknek, hogy ennyien eljöttek, ahogy ő mondta, „hogy nem lett bukta”. Hát igen, benne volt a pakliban. A lemez címében szereplő „Számítunk rátok!!!” felhívás nem volt véletlen. Nagy bátorság és merész kezdeményezőkészség kellett hozzá, hogy az évi többszöri ezres budapesti koncertek után meglépjenek egy tízezres arénát, amit addig csak Ákos, meg a Megaceleb énekesek tudtak megtölteni. Azóta bátrabban mennek neki a rockzenekarok is, Mobilmánia, Beatrice, Pokolgép, Deák Bill...

A Lord koncertekben mindig nagy volt az interaktivitás: együtt éneklések, karlengetések, közös térdeplés... De amikor 10.000 ember csinálja egyszerre, az kolosszális látvány!

Erős Attila jó formában volt (hogy azt ne mondjam, Erős formában), a minden dalban megszokott gitárszólókon kívül több intrót is megeresztett (vagy éppen outrót a Nincs bocsánat végén), és hozta a már ismert ugrálós, fejrázós, szinte gyerekes rajongással teli énjét. Pohl Misi remek formában volt, mind fizikailag, mind hangilag, ugyan a kézenállást már nem erőlteti, de végigrohangálta a két és fél órát és közben gond nélkül énekelte a dalokat. A 40 éves jubileumi koncerten ennél sokkal rosszabb napot fogott ki, akkor kicsit megijedtem, hogy zuhanórepülésbe kezd, mint Ian Gillan, de öt évre rá hibátlanul teljesítette a feladatát.

Ha már Misi mozgásáról esett szó, a koncert egyetlen csalódása számomra a statikussága volt. Látszott, hogy kisebb színpadokhoz vannak szokva. A dobos ugye nem nagyon tudja elhagyni a hangszerét (Loui csak a Vándor elején jött előre, hogy a többiekkel együtt féltérdre ereszkedjen), a két billentyűs is kötődött a hangszeréhez, de ott azért már láttunk csodákat: kerekeken guruló vagy nyakba akasztható verziók is léteznek, itt a körbebástyázás esete forgott fenn, ami nem azt jelenti, hogy körberohangáltak egy bástyával, hanem hogy egy tapodtat se mozdultak. Frenki (Apró Károly) is lecövekelt egy helyen, pedig ő megtehetné, hogy körbeszaladja a színpadot nyakában lógó hangszerével, láttam is már őt ennél aktívabbnak, talán megilletődött a fiatal basszusgitáros. Az volt a fura, hogy az egyébként folyamatosan mozgó Erős Attila is nagyjából két-három méteren belül járt-kelt oda-vissza, mint a felhúzott búgócsiga. Egyedül Pohl Misire maradt a feladat, hogy belakja a hatalmas színpadot.

A „nulladik” lemezről – a későbbiekre átemelt kettőn kívül – a Napvilág került bele a műsorba, ez még a progosabb, Saga-jegyeket felvonultató Lord dala. Én annak idején miattuk kezdtem Sagát hallgatni. Kár, hogy a korai dolgaikból nem vettek elő többet, a 36 számos műsor ellenére azt éreztem, hogy ugyanazokat a köröket futják, mint évek óta. Az újdonság mindössze annyi volt, hogy mivel egyben lemezbemutató koncert is volt, elővettek pár vadonatúj dalt (szám szerint ötöt, a fél lemezt). A YouTube-ra korábban kitett Hargitát már együtt énekelte velük a közönség, a többivel láthatóan még akkor barátkoztak.

Az önálló szervezésnek hála elmaradtak az „elmaradhatatlan” szimfonikus átiratok, ami manapság olyannyira divat, bár a koncert közepén elhelyezett ballada-blokk éppen alkalmas lett volna egy ilyenre. Talán csak a Scorpionsnak van ennyi szép balladája, mint a Lordnak, de ezek ráadásul magyarul szólnak, és mennyivel másabb azt énekelni tömegben, hogy „Szabad voltam, nincstelen, de sértetlen, ó Istenem”, mint azt, hogy „Take me to the magic of the moment on a glory night”.

Nekem mégis sok volt így töményen a Szemedben a csillagok / Érzés / Örökké / Ördög és angyal / Virágdal sor, amit csak az Engem ne várjatok című, szintén lazább szerkezetű dal szakított meg.

A nagy család, a tízezres stadion közönsége előtt Misi köszöntötte születésnapos fiát, aki annak idején a Kisfiú dalt ihlette. Szép és megható pillanat volt. De aztán jött a Kifutok a világból, meg a Szállj szabadon, amiknek a negyvenszer elismételt refrénjét nem tudom megunni, annyira jól eltalált dallamok, pedig a popslágereknél éppen az fáj, hogy kitalálnak egy dallamot, aztán végtelenítik. A Lordnál még ez is működik.

Az Itthon vagy otthon alatt röpködtek a nemzeti színű zászlók a színpadra, minden kontroll ládára jutott egy, sőt, még a hátsó kivetítőre is. Ja, az digitális volt. A koncert végén az új lemez záró dalának, a Csak így halkannak a végtelenített verziójára köszönt el a zenekar, a kivetítőn a „Köszönjük, hogy számíthattunk rátok!” felirattal búcsúztak, de a közönség még percekig tapsolt, várva a ráadást. Mert a megszokottól eltérően egyben nyomták le a 160 percet. Erre mondhatta volna Vörösmarty, hogy „ez jó mulatság, férfi munka volt.”

A kiadvány mindhárom verzióban gyönyörű digipak csomagolásban jelent meg, a dupla CD, a DVD vagy a 2 CD + DVD kombó is a gyűjtemények díszes darabja lehet. A DVD-n csak LPCM sztereó hang van, de ez is éppen elegendő a koncertélményhez, nagyon dinamikusan szól. A menü alatt szintén a végtelenített Csak így halkan csörgedezik, a koncerten kívül egy hétperces werkfilmet találunk még a képanyagon. Ez az előkészületekről szóló szokásos semmitmondó dokumentumfilm, arra jó, hogy a háttérszereplők is kapjanak pár másodpercnyi reflektorfényt és a képernyőre mutatva felkiálthassanak: „Nézd, én is ott vagyok!”

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások